Kultúra

Magyar ismeretterjesztő film (2011)

A Hor­to­bá­gyon jár­va nem­csak a hí­res-ne­ve­ze­tes hí­di vá­sár for­ga­ta­gát ér­de­mes föl­ke­res­ni, ha­nem az Eu­ró­pa-szer­te egye­dül­ál­ló lé­te­sít­ményt, a Ma­dár­par­kot is. Itt a Ma­dár­kór­ház Ala­pít­vány ma­dár­men­tő te­vé­keny­sé­gét, a szár­nyas be­te­gek el­lá­tá­sát és a sza­bad élet­re va­ló fel­ké­szü­lé­sü­ket is­mer­he­tik meg a lá­to­ga­tók anél­kül, hogy za­var­nák a „lá­ba­do­zó­kat” vagy a gyó­gyí­tó mun­kát. Az in­téz­mény az egész or­szág te­rü­le­té­ről, de fő­ként a Hor­to­bá­gyi és Bük­ki Nem­ze­ti Park­ból be­ke­rü­lő, sé­rült, be­teg, vé­dett ma­da­rak ál­lat­or­vo­si el­lá­tá­sát, kór­há­zi ápo­lá­sát és re­ha­bi­li­tá­ci­ó­ját vég­zi. Az éven­te be­ér­ke­ző két­száz-há­rom­száz be­teg kö­zül har­minc­öt-negy­ven szá­za­lék vis­­sza­ke­rül a ter­mé­szet­be.

Ma­nap­ság már an­­nyi a gon­dunk és a ba­junk, hogy alud­ni sem tu­dunk tő­lük. Ad­dig biz­to­san nem, míg meg nem old­juk őket. Ha pe­dig va­la­kit a lel­ke nem hagy nyu­god­ni, an­nak két vá­lasz­tá­sa van: vagy or­vo­sol­ja a prob­lé­mát, vagy be­ad egy erős al­ta­tót a lel­ki­is­me­ret­ének.
Christopher Nolan Ál­mat­lan­ság cí­mű film­jé­ben Eckhart és Dorner (Al Pacino) ügy­nö­kök azért utaz­nak egy alasz­kai kis­vá­ros­ba, hogy el­fog­ják egy gyil­kos­ság el­kö­ve­tő­jét. De nem csak ezért fáj a fe­jük. A Bel­ső El­len­őr­zés ugyan­is vizs­gá­la­tot foly­tat el­le­nük, mi­vel elő­ző ügyük­ben ha­mi­sí­tott bi­zo­nyí­ték­kal si­et­tek az igaz­ság­szol­gál­ta­tás se­gít­sé­gé­re. Egy ak­ció so­rán már majd­nem kéz­re ke­rí­tik a tet­test, ám Dorner — vé­let­le­nül? — le­lö­vi Eckhartot, ami­nek a gyil­kos (Ro­bin Williams) is ta­nú­ja lesz. A nyo­mo­zó et­től kezd­ve nem tud alud­ni. Egy­részt azért, mert kí­noz­za a lel­ki­is­me­re­te, más­részt, mert a tet­tes fo­lya­ma­to­san zsa­rol­ja. Rá­adá­sul ál­lan­dó­an vi­lá­gos van. Ott ugyan­is eb­ben az idő­ben so­ha nem nyug­szik le a nap.

El­ső pil­lan­tás­ra (né­zés­re) ro­man­ti­kus víg­já­ték­nak, eset­leg ked­ves tan­me­sé­nek tűn­het az élet ap­ró dol­ga­i­nak sze­re­te­té­ről Marc Foster Fel­for­ga­tó­könyv cí­mű film­je. Te­gyük hoz­zá, azért an­nak is a job­bik faj­tá­já­ból, mert egy nagy­sze­rű öt­let­ből bon­ta­ko­zik ki a tör­té­net, ame­lyért a for­ga­tó­könyv­író, Zach Helm dí­jat is ka­pott: Harold Crick (Will Ferrell) adó­el­len­őr fe­gyel­me­zett éle­tét egyik reg­gel — mi­köz­ben szo­ká­sá­hoz hű­en szá­mol­ja, me­lyik ol­dal­ról, hány­szor húz­za vé­gig fo­ga­in a fog­ke­fét — egy női hang dúl­ja fel. Ez nem azt mond­ja, Harold mit csi­nál­jon, ha­nem azt, hogy mit tesz, érez, gon­dol — az­az a hang el­be­szél. Még­pe­dig az igaz­sá­got, így igen­csak szí­ven üti hét­köz­na­pi hő­sün­ket, mi­kor a ka­ró­rá­ján a pon­tos idő be­ál­lí­tá­sa köz­ben a kö­vet­ke­ző mon­dat hang­zik el: „Harold itt még nem is sej­tet­te, hogy ez a vé­let­len kö­ze­li ha­lá­lát okoz­za.”

Arthur Evelyn Waugh (1903—1966) an­gol író ok­tó­ber 28-án szü­le­tett Lon­don­ban. Leg­in­kább sza­ti­ri­kus, fe­ke­te hu­mo­rú re­gé­nye­i­ről is­mert, ám no­vel­lái, élet­raj­zai és úti­köny­vei is ki­ma­gas­lók. Hu­szon­éve­sen az ang­li­kán val­lás­ból ka­to­li­kus hit­re tért; hét­gyer­me­kes csa­lád­apa­ként élt vi­dé­ki bir­to­kán, Taun­tonban. He­lé­na cí­mű, Szent Ilo­ná­ról írt tör­té­nel­mi kis­re­gé­nye 2010-ben lá­tott nap­vi­lá­got az Új Em­ber Ki­adó gon­do­zá­sá­ban.

Ma­gyar vi­lág­kar­ri­e­rek

Moholy-Nagy Lász­lót (1895—1946), a fes­tőt, fo­tog­rá­fust, fil­mest, ipa­ri for­ma­ter­ve­zőt és pe­da­gó­gust a bu­da­pes­ti Lud­wig Mú­ze­um — Kor­társ Mű­vé­sze­ti Mú­ze­um ki­ál­lí­tá­sá­ról már is­mer­het­jük. Moholy-Nagyot, ere­de­ti ne­vén Weisz Lász­lót leg­is­mer­teb­bé foto­gram­jai tet­ték: a ké­pe­ket fény­ké­pe­ző­gép nél­kül ké­szí­tet­te, úgy, hogy a tár­gyat köz­vet­le­nül a film­re he­lyez­te, és csak egy pil­la­nat­ra vi­lá­gí­tot­ta meg. Mo­holy köz­ben tö­ké­le­te­sí­tet­te a mű­tárgy­meg­ren­de­lést is: te­le­fon­ké­pei ké­szí­té­se­kor táv­be­szé­lőn le­he­tett meg­ren­del­ni az al­ko­tá­so­kat. Mo­holy ins­pi­rá­ci­ó­it nem ma­gyar föl­dön sze­rez­te: Ber­lin­ben, Lon­don­ban, majd Chi­ca­gó­ban élt, és éve­ken ke­resz­tül a Bauhaus kö­ve­te­ként al­ko­tott, dol­go­zott.

Ame­ri­kai csa­lá­di film (2007)

A csa­lá­di mo­zik kö­zül az ál­la­to­sak arat­hat­nak leg­in­kább si­kert. Ha a fő­sze­rep­lő egy ku­tya vagy ne­tán ló, a ké­szí­tők­nek már­is nyert ügyük van. A most lát­ha­tó, Michael Damian ren­dez­te film fő­hő­se egy kü­lön­le­ges, Moondance (Hold­tánc) ne­vű kis­lány (Kay Panabaker), aki a nyá­ri szü­net­ben vé­let­le­nül ta­lál­ko­zik egy fe­hér-bar­na fol­tos pó­ni­val. S hogy, hogy nem, ez a ta­lál­ko­zás meg­vál­toz­tat­ja az éle­tét. A ló gaz­dá­ja, Dan­te Longpre (Don Johnson) kü­lönc vén­em­ber; egye­dül él a farm­ján, nem áll szó­ba sen­ki­vel. A kis­lány azon­ban egy­re több időt tölt ná­la, s Pe­pi­tán, a pó­nin ke­resz­tül ba­rát­ság ala­kul ki kö­zöt­tük. Ami­kor azon­ban a kis­lány Pe­pi­tá­val együtt be­ne­vez egy ug­ró­ver­seny­re, hir­te­len túl sok el­len­druk­ker­rel ta­lál­ja szem­ben ma­gát…

Ma­gyar do­ku­men­tum­film (2010)

Nagy Im­re Kos­suth té­ri sze­rep­lé­se ál­ta­lá­nos csa­ló­dást oko­zott, Gerő Er­nő azt meg­elő­ző rá­dió­be­szé­de pe­dig ha­tal­mas fel­zú­du­lást kel­tett a bu­da­pes­ti tün­te­tők­ben. A tö­meg egy ré­sze ezért fel­há­bo­ro­dá­sá­ban a Ma­gyar Rá­dió épü­le­te elé vo­nult. Az volt a cél­juk, hogy kö­ve­te­lé­se­i­ket köz­zé­te­gyék. Itt azon­ban fel­fegy­ver­zett ÁVH-s egy­sé­gek fo­gad­ták őket. Az ös­­sze­gyűlt tö­meg­ben egy­re in­kább el­sza­ba­dul­tak az in­du­la­tok. Az épü­let­ben lé­vő ÁVH-katonák tü­zet nyi­tot­tak a tö­meg­re. A fel­ke­lők haj­nal­ra el­fog­lal­ták a rá­dió épü­le­tét. Az ot­ta­ni stú­di­ók azon­ban ad­dig­ra már hasz­nál­ha­tat­lan­ná vál­tak. A Kázsmér Kál­mán ál­tal ren­de­zett do­ku­men­tum­film a szék­ház előt­ti tün­te­tést, majd a ha­lá­los ál­do­za­tot kö­ve­te­lő sor­tűz tör­té­ne­tét dol­goz­za föl.

Ma­gyar do­ku­men­tum­film (2003)

Aki hi­va­tá­sá­nál fog­va (pél­dá­ul üze­mi or­vos­ként, bü­fés­ként) éve­ken, év­ti­ze­de­ken ke­resz­tül kí­vül­ál­ló­ként fi­gye­li egy-egy kö­zös­ség min­den­nap­ja­it, vé­gül tö­ké­le­te­sen meg­is­me­ri az adott em­be­rek éle­tét — ta­lán még töb­bet is tud ró­luk, mint ők ön­ma­guk­ról… Egy-egy te­le­pü­lés plé­bá­no­sa is hi­te­les ké­pet kap a he­lyi tör­té­né­sek­ről, lel­ki moz­za­na­tok­ról. Az 1956-os for­ra­da­lom ti­zen­há­rom nap­ja so­rán — ki­csi­ben — ugyan­ez tör­tént a pes­ti Mik­száth té­ri pi­a­ris­ta rend­ház­ban la­kó szer­ze­te­sek­kel is: szo­bá­juk ab­la­ká­ból tö­ké­le­te­sen meg­fi­gyel­het­ték a rá­dió szék­há­za kö­rü­li tör­té­né­se­ket. Már­pe­dig a kör­nye­ző ut­cák­ban he­ves har­cok foly­tak, te­hát a ke­gyesren­di ta­ná­rok az ese­mé­nyek sű­rű­jé­ben érez­het­ték ma­gu­kat. Barlay Ta­más film­je e zárt, „osz­tá­lyi­de­gen­né” nyil­vá­ní­tott kö­zös­ség szem­szö­gé­ből mu­tat­ja be tra­gi­kus for­ra­dal­mun­kat.