Kultúra

Ha még egyszer elmehetnék,
ha még egyszer önszántamból elhagyhatnám
a Paradicsomot,
melyből
kiűztek…

Két kezem összetenni
s ha foganatja semmi
csak tovább zsivajogni
folytatni ezt a talmi
létet élére rakni
mondván ennyi az annyi

Rába György (1924) Kossuth-díjas költő,
műfordító, a legendás Újhold folyóirat
egyik alapító szerkesztője.

Bárcsak ezt a két kezet
kulcsolnám imára
mint réges-rég gyermeki
ártatlanság korába
Én Istenem jó Istenem
lecsukódik már a szemem
de a tiéd nyitva Atyám
amíg alszom vigyázz reám

Bella István emlékének

1.
Bortócsa a kocsmaasztalon
belekönyököl
kissé meglepődik
maga elé néz
és
verset ír vele

Értékes már maga a szándék is,
nyugalmat hoznak otthonos szavak,
a félig alva eldarált szöveg,
gyógyíthat a csapongó gondolat,
az akadozó, hangtalan beszéd,
tagmondatok ha cserebomlanak,
erőt adnak szégyenlős szólamok,
dallam röpíti messze hangodat –

Balla András A REMETÉről, Borostyán Imréről

készített fényképalbumának belső füle mögé

nemcsak arról szól

ami látszik belőle

de amit láttat

nincs idõ befejezni ezt sem
elkezdeni mást túl sok maradt
körberepülném háromszor a földet
lecsukódó lágy szemhéjad alatt

Lázár Balázs (1975) színmûvész, költõ,
három verseskötet szerzõje

                         Mama emlékének

ahogy ott feküdt

kozmoszlázas testtel

félig nyitott szeméről

visszapattant a pillanat