Közelkép

Klasszis kapus, klasszikus példakép

Az utóbbi években ritkán láttam mosolyogni Grosics Gyulát, de amikor Gyulán, a róla elnevezett labdarúgó-akadémián járt, mindig fülig ért a szája. S akkor is, amikor 2008-ban, súlyos műtétje után aláírta szerződését a Ferencvárossal, ahová a hatalom 1962-ben nem engedte átigazolni. No meg idén februárban, a 88. születésnapjára rendezett hangulatos ünnepségen, amikor szinte utolsóként hagyta el a belvárosi éttermet, annyira megérintette a felé áradó szeretet. Mert bizony Grosics Gyulát nagyon sokan szerették. S nem csak sportolóként, hanem emberként is. Érthető ez, hiszen hitét, elveit, barátait sohasem hagyta el.

Beszélgetés a Krisztus Légiója Kongregáció új vezetőjével

Diakónussá szentelték június 14-én, Esztergomban a Krisztus Légiója Kongregáció két szerzetesét, Szabó-Molnár Bálintot és Egervári Bertalant is. „Eljöttem a szentelésre, hogy támogatásomról és közelségemről biztosítsam őket” – mondta lapunknak Eduardo Robles Gil atya, a kongregáció általános főnöke. 2014. január 20-án választották meg a rend vezetőjévé a mexikói atyát, aki nyíltan beszél a történtekről, arról, hogy az alapítóról, Marcial Maciel atyáról kiderült, kettős életet élt, s arról, hogyan tovább ezek után.

– Először is, hogyan fogalmazná meg a Krisztus Légiója Kongregáció és a Regnum Christi küldetését?

– A Krisztus Légiója egy kongregáció, melyet több száz felszentelt pap és több ezer papnövendék alkot, a Regnum Christi pedig egy mozgalom, amelynek tagjai világi férfiak és nők, közöttük megszentelt életűek, illetve diakónusok, akik több tízezren vannak. Egy lelki családot alkotunk, és Krisztus királyságát szeretnénk építeni az igazságosság, a könyörületesség és legfőképp az evangelizáció által. A legfontosabb, hogy a különféle hivatások együtt vannak jelen a családunkban, és közösségünkben különösen fontos a nők szerepe.

Találkozás Berszán Lajos atyával – A Tatros folyó völgyében egymás mellett sorakoznak a gyimesi községek: Gyimesfelsőlok, Gyimesközéplok és Gyimesbükk. Nagy-Magyarország ezeréves keleti határán kapaszkodik össze a három település. A valahai végek ezek, ahol azt gondolhatnánk, minden csak a fájó múltra emlékeztet, ahol nincs is lehetőség másra, mint meredten bámulni a fenyőket, vagy nézni, ahogy Bákó megye felől fúj a szél. Ám aki így gondolja: téved. Hiszen Gyimesfelsőlokon, ebben az alig ezer lakost számláló községben már két évtizede működik az a magyar líceum, amely esélyt ad székely, gyimesi csángó, illetve moldvai csángó gyermekeknek. A Szent Erzsébet Gimnázium a tevékeny bizalom, az élni akarás és az értékmentés, vagyis a megmaradás magasiskolája. Alapítója Berszán Lajos atya, „a pap bácsi”, aki hegyeket mozgató hittel és derűvel viseli gondját a reá bízottaknak. Ő kalauzolt végig bennünket az iskolán és azon az úton, amelyet Isten kegyelme igazgatott és igazgat ma is.

Az iskola mellett áll a kollégium. Messziről hívogatja az érkezőt. Fából épült, tetején kereszt. Aki templomnak hiszi, nem téved. Hiszen az épület központja valóban a kápolna, s azt veszi körbe a zsibongó élet, vagyis a diákok szobái. Jelképes és szép elrendezés. A líceum olyan, mint bármelyik magyarországi iskola. Csak éppen Magyarországon egyetlen gimnáziumot sem ölelnek körül ekkora hegyek. Berszán atyával járjuk körbe az épületet. A diákság a szünetben zsibong, szaladgál. A pap bácsit, ha meglátják, tisztelettel köszöntik, s neki mindenkihez van egy jó és tréfás szava.

Történetek a csíksomlyói búcsúból

Csaknem húsz órát vonatozunk, mégis magyar szót fogunk hallani – belegondolni is hátborzongató. Budapestről hajnalban indul útnak a Székely Gyors, összekapcsolva a Szombathelyről jövő Csíksomlyó Expresszel. A Mátyás királlyá választásának 555. évfordulója alkalmából felmatricázott Hunyadi-mozdony húzza a tizennyolc kocsit, amelyeken több ezer zarándok utazik.

Ha jó újságíró lennék, járnám a vonatot, és kérdezősködnék: ki miért megy a csíksomlyói búcsúba. De én nem szólok senkihez, inkább az ablakban csüngök, és hagyom, hogy fújja a hajamat a szél, s hogy minden, amit látok, hogy is mondjam, megérintse a lelkemet. Ez lesz az első találkozásom Erdéllyel. Azt, amit tudok, Tamási Árontól, Wass Alberttől és Sütő Andrástól tudom róla. No meg a munkatársaimtól, akik megtanították, hogy ha pálinkával kínálnak, nem illik nem elfogadni, és ha megkérdezik, másnap megkaphatnak-e, nem kell ám megijedni, csak azt akarják tudni, hogy találkozhatunk-e.

Könyvespolcra

„…az élet nemegyszer úgy megszorított, hogy szívdobogást kaptam. Ilyenkor mindig eszembe jutott, hogy ezt a nyavalyát akkor szereztem, azon a napon, amelyen nem tudtam kiejteni ezt a két szót: én voltam…”

Móricz Zsigmond megindító történetével fejezi be Tarjányi Zoltán az Erkölcsteológiai Tanulmányok tizenötödik kötetét, amely a lelkiismeretről beszél tudományos-érzékletes módon.

Születésnapi beszélgetés Béky Gellért jezsuita atyával

Szentendre tornyai, szűk utcái mellett haladok el, s Leányfalu Móricz-emlékháza előtt. Feltűnik a Duna ezüst szalagja, néhány kilométer, és már Tahifalván vagyok. Kaptatok föl az emelkedőn, becsöngetek a lelkiségi központ magas épületébe. Most is cellaszobájában, munka közben találom az ünnepeltet: olvas és jegyzetel fáradhatatlanul.

Béky Gellért beszédében és írásaiban visszatérő téma az ember és a hit féltése. Érzékeny figyelem és aggodalom bújik meg cselekvéseiben, a nem szűnő szeretet finom jeleként. Derű és bölcsesség sugárzik belőle, s aki hallja kis kápolnájában vasárnap délután, az az emberkereső Istennel találkozik, a mellénk térdeplő Jézussal.

Béky professzor kilencvenéves. A háború után Szegeden kezdte tanulmányait, ám az egyházüldözés miatt nemsokára külföldre kényszerült. Japánba vitt az útja: hatvan éve, hogy partra szállt a fölkelő nap országában. Az oszakai katolikus egyetemen tanított teológiát, és keresett lelkigyakorlat-vezető lett. Nagy tisztelettel figyeli a keleti vallásokat, ugyanakkor mély hittel kötődik Jézus Krisztushoz, minden ember üdvözítőjéhez. Több mint tizenöt éve újból Magyarországon szolgál.

Egyes történészek szerint az emberiség életének hömpölygése nem más, mint a háborúk történelme. Sokkal szívesebben vennénk, ha akár a gazdaságtörténetet, a várostörténetet vagy a kultúra történetét tekintenénk etalonnak. Mert a jó növekedése, a fejlesztés mégiscsak méltóbb tevékenység a rombolásnál és a gyilkolásnál. Sőt, ennél több is igaz, mert a történelem nem csupán a „lött dolgok ösmérete”, hanem elsősorban az üdvösségtörténet. Isten önmagában megbékítette az embert, és örökteljes közösségre hívta meg. Amit a bűn következtében egyszer elrontottunk és folyamatosan rombolunk, azt Isten egyetlen gesztussal – Fia odaáldozásával – hozta helyre. Minden békének ez az isteni tett az alapja, és minden békétlenségnek a hátterében ennek az elutasítása áll. Világosan látszik, hogy itt több és mélyebb folyamat zajlik a fegyverropogásnál. Ugyanis a szívében eltántorodott és értékrendjében felborult békétlenkedők folyamatosan egymásra törnek. Nem is tehetnek mást, hiszen szívükben van a gyilkos méreg: a féktelen hatalomvágy, a kizsákmányolás, a bizalmatlanság és a kapzsiság.