Öröm – emelő szárny
Nedves rét, élő tanya, még „tapsikoló” cickafark, az ezüstszálat esti gép húzza fönn, római járat. December. Csajkovszkij az f-moll románccal hív álmokba, majd felpattanó ritmusokkal marasztal valóságok nem titkolt szépségébe-örömébe, melyben tuják zöldje és utak jégkörmei békességgel megférnek a kezdő tél színpadán.
Ez lenne az izaiási pillanat, amely nyugalommal tölt el? A „világ színpadáról” a pappá szentelt Calderón mondja még a XVII. században, hogy az ember szerepet vállal a születésekor, halálakor pedig számot ad élet-játékáról Teremtőjének.