Vértesaljai László jezsuita szerzetes jegyzete a múlt szerdai párizsi merénylet másnapján jutott el szerkesztőségünkbe. Azóta már tudjuk, hogy a merénylők is halottak. A szerzetes gondolatai azonban túlmutatnak a tényeken, ezért adjuk közre az írást.
Verbiták Ázsia legkatolikusabb országában
Ferenc pápa január 12-én, lapzártánkkor kezdte meg ázsiai útját, amelynek során a Fülöp-szigeteket és Srí Lankát keresi fel.
Van-e olyan ország, ahol a templomba igyekvő katolikusok minden vasárnap forgalmi dugót okoznak? A Fülöp-szigetek kétségtelenül ezek közé tartozik. De nemcsak az úton jelentenek közlekedési gondot a misére özönlő hívek, hanem – bármilyen furcsa ez az európai fülnek – a bevásárlóközpontokban is! Az itteni gyakorlat szerint ugyanis nem az üzletközpontok zárnak be az egyházi ünnepnapokon, hanem a szentmise kap helyet a bevásárlóközpontokban. Minden magára valamit adó plázában van egy szombat esti és két vasárnapi szentmise. A papot a bolt fizeti.
Huszonkét ország és az Európai Parlament is népirtásnak minősítette, bár Törökország még ma is állítja, hogy a szóban forgó eseménysorozat nem volt szervezett, szándékos tömegmészárlás. Tagadni igyekeznek azt is, hogy száz évvel ezelőtt mintegy háromszázezer (más becslések szerint másfélmillió) örmény keresztényt gyilkoltak meg. Az Oszmán Birodalom statisztikai nyilvántartása nem volt pontos, ezért a történészek csupán bizonytalan becslésekre szorítkozhatnak.
Teremtésvédelem
A környezetvédelmi mozgalmak jó ideje jelszavuknak tekintik a „Gondolkodj globálisan, cselekedj helyi szinten!” szlogent, amely egy skót városvezető éppen száz évvel ezelőtt megjelent könyvéből származik. A felszólítás a települések fejlődésére vonatkozik, kiterjesztve a figyelmet arra, amit manapság fenntartható településfejlesztésnek és településüzemeltetésnek hívnak. Az üzenet lényege: a helyi cselekvések legyenek tekintettel a globális vagy akár holisztikus szempontokra, és a döntéshozók ne hivatkozzanak arra, hogy a helyi lehetőségek korlátozottsága miatt csak a felsőbb szinteknek van esélyük arra, hogy formálják a világot. Ez a visszahúzódó, felelősséget nem vállaló megközelítés sem a katolikus ember felelős magatartása, sem pedig a korszerű településmenedzsment szempontjából nem elfogadható.
Az egyházi fejlesztők olyan, Jézus Krisztus iránt elkötelezett, fejlesztéssel foglalkozó szakemberek, akik fő céljuknak tekintik, hogy egyházaink vitálisak, versenyképesek és lendületesek legyenek. De mivel foglalkozik közelebbről az egyházi fejlesztő, s egyáltalán miért van szüksége az egyháznak fejlesztésre? Erről beszélgettünk Gulyás Péterrel, aki a spiritualitás és a menedzsment kapcsolatáról is megosztotta velünk gondolatait.
– Kezdjük az elnevezés tisztázásával: mit jelent az a fogalom, hogy egyházi fejlesztő?
– Az egyház folyamatos megújulásra, fejlődésre képes szervezet. Ezt bizonyítja kétezer éves történelme is, amelynek során úgy közvetítette az isteni üzenetet, hogy mindig alkalmazkodott a megváltozott körülményekhez. Mi, egyházi fejlesztők úgy látjuk: a XXI. század kihívásai közepette az egyháznak szüksége van arra, hogy megtanulja a világtól, miként kezelhetők a kor változásai. El kell sajátítania azokat a módszereket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy szervezetként jól kommunikáljon, új programokat fejlesszen ki, és képes legyen megfelelően formálni munkatársait.
A roppanás is diszkrét erős talpú cipőmtől. Tisztelet, alázat a fehérségnek. S amíg az útsávon baktatok, mérhetetlen nyugalom hívogat a csönd árkaiban rejtőző békességhez.
Lejjebb egyszerű erdészlak. A tájhoz tartozik, régi telek koreográfiájához kopott zsindelytetejével, melyet helyenként fémlemez pótol. Meg-megcibál a „fortélyos félelem”. Túlságosan szokatlan ez a csend? Vagy az égtájak világbizonytalansága nyugtalanít?
Egy csendesen bátor ember
Valamikor az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején Gyuszi barátommal együtt jártunk haza az iskolából. Nem mondhatom, hogy siettünk, mert a hazafelé út mindig a nagy beszélgetések ideje volt. Szerettem Gyuszival menni, mert más volt, mint a többiek az osztályból. Nem volt harsány, de magába forduló sem, részt vett a mindennapi diákéletben, csak akkor húzódott vissza, ha durvábbra fordultak a dolgok. Távol tartotta magát a verekedőktől, és elkomorult az arca, ha vaskosabb káromkodás, főleg, ha istenkáromlás ütötte meg a fülét.
Január elején, gondolom, velem együtt sokan vannak úgy, hogy nem tudják eldönteni, vajon a félelem vagy a reménykedés erősebb-e bennük az új évvel kapcsolatban. A lezárt év már a múlté, öröme és bánata messze jár, s az új még bizonytalan, két- vagy még inkább többesélyes. Tapasztalt, bölcs kollégám gyakran mondja viccesen, amikor azt hallja, hogy jól vagyok: „Nem baj, majd elmúlik!”.