A középkori Japánban szigorúan vett szokás volt, hogy halála előtt minden nemesnek alkotnia kellett egy haikut – vagyis egy háromsoros, tizenhét szótagból álló verset, amelyben szeretteire és az utókorra hagyományozta szellemi végrendeletét. Egy rövid, tömör írásműben összefoglalta és átnyújtotta élettapasztalatát, a felnövekvő nemzedék okulására.
Ki ne érezte volna már, hogy tél vége felé rátelepszik a napfény nélküliség, a szürkeség, a túlságosan elcsendesült élet? Szerencsére ez még nem depresszió, csak egyszerű levertség, amelyből határozott tettekkel könnyűszerrel kiszabadulhatunk. Nekünk, hívőknek a legjobb orvosság természetesen Isten közelsége, az imádságban való párbeszéd és a szentáldozás. Ezért is örültem annyira, hogy felfedeztem egy remek kis könyvecskét, amelynek ez a címe: Találkozás és beszélgetés az élő Istennel. Miklósházy Attila püspök atya írása nemcsak az Eucharisztia titkába vezetett be, hanem végre megtudtam mindent a zsolozsmaimádságról: mit miért mondunk, teszünk, egyáltalán, miként kell valóban szépen és szabályosan imádkozni.
1952-ben a kistarcsai internálótáborban történt. Egyik nap váratlanul három jezsuita kispapot a prefektusukkal együtt, és egy világi papot, Regőczi István atyát helyeztek a szobánkba. Korábban a papokat és szerzeteseket szigorúan elkülönítették. Regőczi atya, akit egyik könyvének címéről később csak az Isten vándora néven emlegettek, hamarosan odajött hozzám, és közölte, hogy lehet nála gyónni. Talán mondani sem kell, hogy néhányan, hívő katolikusok, milyen örömmel fogadtuk ezt a lehetőséget.
„A mai világban, amikor minden elterjed és mindennek híre megy, nem lehet egymástól elszigetelten élni.” E gondolat, a globalizáció valóságának és esélyének tudomásulvétele az egyik alaphangja Andrea Riccardi, a szociális tevékenységéről is ismert San’Egidio katolikus közösség alapítója magyarul nemrég megjelent, Együttélés című könyvének. Könnyed legyintéssel és enyhén szánakozó félmosollyal az utópiák körébe is sorolható a jövőkép, melyet megrajzol a szerző, de ideje észre térnünk: az emberiség túlélésének útjáról beszél.
A fejlődés lenyűgöző. Antenna a háztetőn, s máris televíziós csalások sokaságát láthatjuk. Egy ördöngös gépezet, rádiók özönét hallhatjuk. Hírek innen-onnan, közvetítések, kommentárok, zene: Mozart és odább valami eszeveszett dübörgés.
Konkrét lépések a teremtés védelmébe – Az Esztergom-budapesti Főegyházmegye Pasztorális Helynökség fővárosi épületében február 6-án tartották a féléves záróalkalmát annak az előadás-sorozatnak, amelyet az Országos Lelkipásztori Intézet, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola és a Teremtésvédelem munkacsoport szervezett.
A beteg, szenvedő embereknek a szenvedéssel kapcsolatban bőven vannak kérdéseik. Ezeket mindnyájan jól ismerjük. Még a komolyan vallásos emberek között is lehet találkozni a következő kérdésekkel: miért éppen én? Mit vétettem, mivel szolgáltam rá, hogy ver az Isten, amikor nálam rosszabbak is vannak? Elég sokan vannak olyanok, akik úgy gondolják, hogy a súlyos betegség vagy szenvedés az Isten büntetése.
Előadások a KÉSZ-ben múltról és jelenről – Mit köszönhet a magyar nemzet a kereszténységnek? Ez a központi gondolata annak a száz előadásból álló sorozatnak, amelyet a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) indít útjára februárban az ország tizenhét városában.