Oda lőnek

„A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt.” (Jn 1,5)

– Kapcsolja ki rögtön! Meglátják a fényt, és nekünk annyi!

Majdnem kiejtettem kezemből a mobilt, amikor a férfi rám kiáltott. Nagyon megijedtem. Zavartan nézett rám, a feldúltságtól nyakán kidagadtak az erek. Vonásai csak lassan kezdtek szelídülni. Lesütötte a szemét, fülére tapasztotta mindkét tenyerét, majd összegörnyedve előrehajolt. Homloka a térdéhez ért. Nyögve sírt, mint a csecsemők.

Mesék helyett fatörzs szólása

A művészet szent minden területén, évszakokban, napszakokban, felhők prémvidékén, hajlatok patakmedrénél, kifutó rétsávokon. Síterepen, ihlet-álmodó pályákon, ahol tárgyak, növények létében születik a kezdettől elgondolt szépség, harmónia, a művészet lényege.

Teljesség igényű művészet – az élet mása vagy, mit vallasz a kisvilágokról? Az olasz Segantini képeit nézegettem; ő azt akarta, hogy egyetlen műben egyesüljön a mindenszépség, mely elvezet az ember érzésétől a „természet isteni értelméig”.

Amint vagyok, fogadj el, Jézusom…

Balczó András, a nemzet sportolója a teljes ráhagyatkozásról

 

Amikor a Szentlélek rászáll valakire, a büszkeség tüstént kimegy belőle; a gőg szigetelőanyag Isten és az ember között. Az embernek nem sikerre van szüksége, hanem egy állapotra, amely után vágyakozunk. A siker különben sem szereti azokat, akik nagyon vágynak rá – Balczó Andrásnak, a nemzet sportolójának gondolatai a kaposvári vármegyeházán hangzottak el az ünnepi megyehéten. Az Éléstár Egyesület és a Civil Információs Centrum rendezte konferencia közönségét különös erejű tanúságtétellel ajándékozta meg a hetvenhetedik évébe lépett, tizenkét gyermekes, háromszoros olimpiai bajnok, öttusázó.

„A futást nem lehet elrontani”

Lelkesítő beszélgetés Monspart Sarolta világbajnok tájfutóval

 

Monspart Sarolta világbajnok tájfutó a szédítő magasságokat és a sötét mélységeket egyaránt megjárta. Tudja, milyen érzés elsőként átszakítani a szalagot, de ismeri az utolsóként célba érők erőfeszítéseit is. Sokéves munkával felépített ragyogó sportkarrierje egy szempillantás alatt ért véget 1978-ban. A végzetes kullancscsípés utáni évtized nem a győzelemről, hanem a kitartásról szólt. Bár e kettő olykor egy és ugyanaz. Sarolta élsportolóból lett másokat mozgásra ösztönző szakember, aki ma is lelkesíti a mozogni vágyókat. Tavaly töltötte be hetvenedik életévét, de már találkozásunk pillanatában világossá vált számomra: ő is azok közé tartozik, akiken nem fog az idő. Ugyan olyan megszállott, lelkes, mint amilyennek 1972-ben megismerte az ország. Vele beszélgettem pályája indulásáról, sikerekről, megpróbáltatásokról, újrakezdésről, egészségmegőrzésről, és természetesen a futásról, amit soha nem késő elkezdeni.

Retúr

Ha már úgy alakult, hogy családi ügyekből adódóan nagyjából egy éve havonta kétszer-háromszor hosszabb útra kellett kelnie, Z. – megrögzött tömegközlekedőként – megpróbálta a lehető legtöbbet kihozni ezekből a több átszállással tarkított hétvégi magányos utazásaiból. Kiváló lehetőséget kínáltak ugyan is kedvenc napilapja magazinnal bővített szombati számának vagy épp az aktuálisan kézbe vett regény néhány fejezetének az elolvasására, rejtvényfejtésre, fülhallgatós nyelvtanulásra.

Ne bántsátok a bioszférát

Egy texasi milliárdos a múlt évszázadban egy érdekes projektet finanszírozott, amelynek a Bioszféra 2 nevet adták megálmodói. Azért éppen ezt, mert a Bioszféra 1 nem más, mint a Földet benépesítő élővilág, a mi élőhelyünk. Arizonában, a sivatagban egy 12 700 négyzetméteres (mintegy két és fél futballpálya méretű), 180 000 köbméteres, hatalmas üvegházat létesítettek. Az üvegházon belül kialakították mindazokat az ökoszisztéma-típusokat, amelyek a Földön nagy gyakorisággal fordulnak elő. Volt ott kicsiben óceán és sivatag, trópusi esőerdő, szavanna, mocsár, mezőgazdasági terület, és persze megfelelő kutató- és pihenőhely is a majdan beköltöző lakók számára.

Van élet a Tiszában

Tizenöt éve történt a nagy cianidszennyezés

 

Példátlanul magas cianidion-koncentrációjú mérgezés érte a Tiszát a Szamoson keresztül 2000. február elején. A Szamoson mért adatok alapján a szennyezés csúcsértéke 32,6 mg/l cianid volt. A koncentráció már a levonulás során jelentősen csökkent, egyrészt a Tisza hígító hatása, másrészt a további mellékfolyók – köztük a Bodrog – jelentős vízhozamának eredményeként. Tovább csökkent a koncentráció a tiszalöki duzzasztómű fölött tárolt víztömeg, illetve a Sajóból érkező, majd a kiskörei tározóból hozzáadott többlet vízkészlet révén.

Bárányszagúnak lenni

Még így, január végén is hangulatos a hatvani főtér. Hát még, ha majd tavasszal kizöldellnek a fák. Az egyik oldalon a barokk Grassalkovich-kastély, vele szemközt az ugyancsak barokk stílusban épült Szent Adalbert katolikus templom és a templommal egyidős plébániaépület az út túloldalán. Nem is olyan régen még bizony kopott barokk sárgán emelkedett az egytornyos templom, már ahol megmaradt a szín, s nem hullott le a vakolattal együtt. Gönczi Károly végig vezeti tekintetét a megújult épületen, s azt mondja: „Meglepetés, egyben öröm az itt élők számára a templom és a plébánia épületének megújulása. Meglepetés, hogy sikerült erre pénzt keríteni, s öröm, mert bizony már kiríttunk a környezetből a kopott épületekkel. Az meg külön öröm a magamfajta templomba járó embernek, hogy belül is megújult az istenháza, ilyen szépnek még soha nem láttam, mint most.”

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.