Amint vagyok, fogadj el, Jézusom…

Azt mondta, amikor huszonnégy évesen a Duna-parton sétálva utolérte a hír édesapja haláláról, néhány perc múlva egy maga számára is érthetetlen béke szállt rá, s egy hihetetlen tudás arról, hogy Isten van. „Isten utánam jött, megállított és elkülönített. József Attilával szólva: Születtem, elvegyültem és kiváltam.” Ekkor vett száznyolcvan fokos fordulatot az élete. Bibliaolvasó, templomjáró ember lett belőle, s az is maradt. Arról is szólt, hogy a sokadik világbajnoki cím után sem érezte azt a boldogságot, amit kellett volna. Az 1972-es müncheni olimpián – amikor megvillant az aranyérem esélye – arra gondolt, nem kell neki feltétlenül dobogóra állni, mert nem is biztos, hogy olyan tehetséges, s ha ez így van, akkor azt vállalnia kell. „Rájöttem, képtelen vagyok nyerni. A közönség pedig ne a bajnoki címemet szeresse, hanem engem.” Balczó tapasztalta: a görcsön nincs áldás, ezért aztán amikor megszületett benne az őszinte lemondás, elengedte már-már görcsös ragaszkodását a győzelemhez, Isten dobogóra állította. Egyéni bajnok, csapatban pedig második lett Münchenben.

A nemzet sportolója azóta is kegyelemként éli meg az Istenre való teljes ráhagyatkozást, a Szentlélek „rátelepedését”. Amerre hívják, hirdeti az örömhírt; nem titkolva: az a gyülekezet, amely tökéletesnek hirdeti magát, felettébb gyanús. Ilyenkor megjegyzi: „az nem lehet, hiszen te is a tagja vagy…” Azt tartja egyébként, hogy nemcsak személyenként, hanem nemzetként is meg kell majd állni a Teremtő előtt, és nem szeretné, ha rosszabbul szerepelnénk, mint a magyar labdarúgó-válogatott. Igaz, még nincs itt a végítélet…


Szó esett a természetes fogamzásgátlásról, gyermekei születéséről, s arról, hogy egy időben „parkolópályára” került. Kósa Ferenc róla szóló, 1976-ban bemutatott portréfilmjét, a Küldetést is megemlítette, amelyet néhány hét után letiltott a mozik műsoráról a hatalom. Mesélt arról is, hogy hatodik gyermekének születése előtt, már szellemi szabadfoglalkozásúként, miként sietett segítségére az Úr, amikor kiürült a családi kassza. Nyolcszáz forintot kellett volna befizetnie az iskolába. Hiába ment el délelőtt a postára azt tudakolva, nem jött-e számukra valamilyen utalvány, lehangoló választ kapott. Délután éppen a kertben dolgozott, amikor ezzel állított be az egyik nagyfia: Apa, képzeld, ötezer-hatszáz forint ösztöndíjat kaptam…

Isten szüntelen ajándékait élvezve ült be a rádióstúdióba is, ahova – mint megjegyezte – jó, ha tízévenként hívták, mert megszólalásával nem volt hajlandó „megvásárolni” egy következő interjút. Arra törekedett, hogy mindig kimondja az igazságot; még akkor is, ha a tiszta szó egzisztenciális veszélyforrást jelentett. Mivel az élő adást nem tudják megvágni, legfeljebb lekeverik, az volt a feltétele: csak élő adásban hajlandó beszélni. Megkezdődött a riport, s Balczó hitről, hazáról, kegyelemárról beszélt. Hiába próbálta a riporter elterelni a mondandóját, a stúdió vendége csak mondta, mondta mindazt, ami a szívén volt. Arról is szólt, hogy nincs időhöz kötve a megtérés. A beszélgetés végén egy angol utcalányból megtért nő énekének szövege is kijutott az éterbe. Ez pedig így hangzott: „Amint vagyok – sok bűn alatt, de hallva hívó hangodat, Ki értem áldozád magad: – Fogadj el, Jézusom! // Amint vagyok – nem várva, hogy lelkemnek terhe, szennye fogy, Te, aki megtisztíthatod: – Fogadj el, Jézusom! // Amint vagyok – bár gyötrelem, s kétség rágódik lelkemen, kívül harc, bennem félelem: – Fogadj el, Jézusom! // Amint vagyok – vak és szegény, hogy kincset leljek benned én, s derüljön éjszakámra fény: – Fogadj el, Jézusom! // Amint vagyok – nincs semmi gát, kegyelmed mit ne törne át; hadd bízza lelkem Rád magát: – Fogadj el, Jézusom! // Amint vagyok – hogy a te szent szerelmed tudjam, mit jelent már itt s majd egykor odafent: – Fogadj el, Jézusom!”

Balczó András elmesélte: a riport után öt évvel egy nyolcvanhat éves korában elhunyt budapesti hölgy hagyatékának kezelője hívta fel, s közölte, hogy az asszony, hallván e fél évtizede elhangzott rádiós beszélgetést és az ének szövegét, a Balczó családra hagyta tizenkettedik kerületi, társasházban lévő, százhuszonöt négyzetméteres lakását a teljes berendezéssel együtt. Ebben az időben Balczó András lányai közül éppen hárman készültek férjhez, és nem volt hova menniük lakni. Az Úr közvetített.

Fotó: Kovács Tibor

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..