Kortárs hős- és szentkultusz Európában

Előadás Bálint Sándor példás életéről

Október 13. és 16. között angol nyelvű konferenciát rendeztek Szegeden a Bálint Sándor Valláskutató Intézet szervezésében. Ez volt a Gál Ferenc Hittudományi Főiskolán az eddigi legjelentősebb tudományos tanácskozás.

Gyógyító figyelem

Kepe Róbert a kilencvenes évek közepétől hajléktalan emberek körében dolgozik, és több mint hét éve a hajléktalan alkotók munkáiból válogató Fedél Nélkül főszerkesztője.

Velünk az Úr…

Perger Gyula az igazság szolgálatáról

Nyár közepén tért vissza Rómából, a Gregoriana Egyetemen szerzett újabb diplomát és szaklicenciát (egyház)történelemből és művészettörténetből. Perger Gyula időközben a Szombathelyi Egyházmegyei Gyűjtemények felelőse és négy falu lelkipásztora lett.

Szent Erzsébetről – a ma emberének

Könyvespolcra

Ritkán kerül kezünkbe olyan, külföldi szerzőtől származó könyv, amelyből sugárzik a tisztelet a magyar kultúra és nemzet iránt. Ezért is jelenthet jó élményt Gerald Jaksche most megjelent, Árpád-házi Szent Erzsébet című műve, amely modern vita-élettörténet.

Tedd a jót, s a többit bízd a Rend Urára!

Adventi csillagszilánkok (4.)

Mikor reng a Föld köröttünk, mikor magabiztos, büszke, önző, „újpogány” világok dőlnek össze percek alatt nagy robajjal, s bábeli hang és zűrzavar vesz körül bennünket, akkor jön el csöndesen az Isten. Eljön, és elhozza a szelíd, „az érett és tűnődő, kevés szavú alázat”, a belső lelki béke örömét. Annak boldog tudatát, hogy „a világ fölött őrködik a Rend!”

A magyar betlehem bélyegen

Bár mostanában egyre ritkábban találok hagyományos levelet, képeslapot a postaládában, ünnepek közeledtekor azért érkezik néhány, s mi is küldünk. Mindig érdeklődve várom, hogy milyen karácsonyi bélyeget ragaszthatok a borítékra.

Még nem késő

Karácsony előtt a megbocsátásról

Még nem kezdődött meg a bejgliőrület, a takarítási kényszer, a céges karácsonyok özöne vagy a kötelező szeretet-megnyilvánulások rituáléja. Most még adódik lehetőségünk befelé figyelni.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.