Velünk az Úr…

Papnak lenni számára azt jelenti, hogy tanúságtevőként újra és újra kimondja és tudatosítja a rábízottakban: veletek, velünk az Úr. Márai Sándorral együtt vallja: az életnek értéket csak a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk. Ember módra az emberek között kell élni, s mindennap, minden öntudatunkkal az igazságot kell szolgálni…

 – 2008 októberében kezdtem meg a tanulmányaimat Rómában, amelyet egy hónapos nyelvkurzus előzött meg egy Mantova melletti plébánián. Püspököm szándéka szerint egyháztörténelmet és művészettörténetet hallgattam az első évben. Baccalaurea dolgozatomban a Vallásos élet Itáliában a tridenti zsinatot megelőző időszakban témát dolgoztam fel. Az első tanulmányi év után kellett a két specializációs irány, a művészet- vagy az egyháztörténet között választani. Inkább az előbbit szerettem volna, mert itthon már foglalkoztam egyháztörténettel; doktori disszertációmat 2007-ben Mindszenty József Szombathelyi egyházmegyében végzett tevékenységéről írtam. Megyés püspököm kérésére végül maradtam az egyháztörténetnél. A kétéves licencia kurzus alatt a történelem segédtudományaival, egyebek mellett címer-, pecsétés oklevéltannal, ókori szövegemlékek elemzésével, kódexek tanulmányozásával, valamint könyvtár- és levéltárismeretekkel is foglalkoztunk. Egyház a kommunista diktatúra évtizedeiben témájú licencia dolgozatomban főleg a magyar vonatkozásokat, Apor Vilmos, Mindszenty József és Brenner János személyét emeltem ki. Idén június 22-én védtem meg a disszertációmat, a diplomát pedig november 29-én, vettem át Rómában.

– Kinti tanulmányaival kapcsolatban mire emlékszik a legszívesebben?

– A művészettörténet-órákra. Nagyon sokat adtak. Amikor egy-egy alkotást teológiai-lelkiségi szempontból is elemeztünk. Különleges élményt jelentett a katakombákban tartott óra, vagy amikor a Vatikáni Múzeumban közvetlenül láthattuk azokat a tárgyi emlékeket, amelyekről éppen tanultunk. Az intenzív egyetemi tanulmányok mellett maradt időm Rómára, a város értékeinek felfedezésére. Amiért igazán hálás vagyok, hogy minden esztendőben nyílt egy-egy nagy kiállítás. Az egyik például Caravaggio életművét mutatta be. Volt egy tárlat, amelyen szenteket ábrázoló alkotások szerepeltek. Ezen az egyik nagy kedvencem, Murillo Szeplőtelen fogantatás című képe is látható volt, amelyet eredetileg Spanyolországban őriznek. Idén Lorenzo Lotto-kiállítás volt, őt korábban kevésbé ismertem. Szívesen kerestem fel a római templomokat „tematikusan”, célirányosan, például Caravaggio alkotásait keresve. Felejthetetlenek maradnak számomra a XVI. Benedek pápával történt személyes találkozások, életre szóló élményt jelent, hogy részt vehettem II. János Pál boldoggáavatási szertartásán, majd pappá szentelésem tizedik évfordulóján a sírja fölé emelt oltárnál misézhettem.

– Vissza-visszatért templomokba, voltak kedvenc helyei?

– Az egyetemről hazafelé gyakorta betértem egy kis templomba. Nem volt különösebb művészettörténeti jelentősége; mégis jó volt bemenni, letéve imádságban az örömöket és nehézségeket. Nagyböjti időszakokban a Sixtus-kápolnában esti imádságon, vesperáson vehettem részt társaimmal együtt. Egészen más a hangulata a kápolnának, amikor igazi rendeltetésének megfelelően imádságra használják. A nagyszerű művész hite ihletően hat az egyszerű ember hitére, imádságára. Megnézhettük a szentatya magánsekrestyéjét, amely magában foglalja az úgynevezett Könnyek szobáját. Ide vonul vissza az újonnan megválasztott pápa, hogy levegye a bíborszínű reverendáját, és magára öltse a fehéret, majd innen indul az Áldások termén keresztül a Szent Péter-bazilika központi erkélyére, hogy áldását adja a téren megjelentekre. De lenyűgöző volt sétálni a szentatya vatikáni vagy Castel Gandolfó-i kertjében is…

– Az elmondottak alapján testhez álló feladatnak látszik itthon a Szombathelyi Egyházmegyei Gyűjtemények vezetése…

– Augusztus elsejétől vettem át a könyvtár, kincstár és a levéltár ügyeit. Mindhárom helyen kiváló munkatársaim vannak. Az intézmény felügyeletén túl nekem elsősorban a koordinálásban van szerepem. Kiállításokat, előadásokat, könyvbemutatókat szervezünk. Jelenleg a papi hagyatékok feldolgozása is történik. Célul tűztem ki a paphiány következtében lakatlan plébániák könyvtárainak, művészeti értékeinek megmentését is.

– Milyen élet zajlik a múzeumokban?

– Idén ünnepeltük Mikes János szombathelyi püspök székfoglalásának századik évfordulóját. Sokakat vonzott a róla szóló kiállítás a levéltárban és a könyvtárban. Iskolások nyílt nap keretében ismerkedhettek meg az intézmények működésével. Az egyes helyszíneket ügyesen összekötötték. A látogatás a kincstártól indul, onnan vezetik át a csoportokat a székesegyházba, majd a Brenner-kollégium épületében található Egyházmegyei Könyvtárba, ahol külön teremben látható Herzan Ferenc bíboros gazdag hagyatéka: húsz nagy fólió kötetet kitevő metszetei, valamint a bibliotékája, amely kétezerhuszonöt művet tartalmaz ötezer kötetben. Könyvtára gazdag egyházjogi, patrisztikus művekben, valamint latin, olasz és francia klasszikusokban. Ezeken kívül számos festménye, liturgikus tárgya, miseruhája, ereklyetartója tartozik az egyházmegye művészi értékei közé.

A kiállítások anyagában van olyan tárgy, amely széles körben kevésbé ismert, ugyanakkor igazi kuriózumnak számít?

– Szerintem világviszonylatban is egyedülálló különlegességek a VII. Piusz megválasztásakor használt szavazatösszesítő cédulák, amelyeket a Velencében tartott konklávén részt vevő Herzan bíboros hozott magával. Tudjuk, hogy ezeket a cédulákat a választás végeztével elégetik, ám neki valamiképpen sikerült „kicsempésznie” néhányat. Érdekesség még Herzan bíboros, szombathelyi püspök 1803-ban írt karácsonyi levele Napóleonhoz, amelyben konzullá történt kinevezéséhez is gratulál. A gyűjteményben megtalálható Napóleon válaszlevele is, amelyet 1804. január 12-én írt.

– Beszéljünk a lelkipásztori munkáról, amelyből már a római tanulmányévek előtt is bőven kivette a részét…

– Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hittudományi karán végeztem. Tíz éve szenteltek pappá a szombathelyi székesegyházban. Ott, ahol 1915. június 12-én pappá szentelése alkalmával – példaképem – Mindszenty József is térdelt. Újmisés jelmondatomként a zsoltáros szavait választottam: Te vagy, Uram, én reményem, ne hagyj soha szégyent érnem. 2001-től 2003-ig káplánként a székesegyházban teljesítettem szolgálatot, majd rám bízták az Egyházmegyei Kollégiumban a prefektusi feladatkört, ahol kétszázhetven diák mindennapjaiért feleltem. Mindezek mellett részt vettem a Szentszéki Bíróság munkájában, látogattam a Markusovszky-kórház betegeit, tanítottam a Püspöki Általános Iskolában, és kisegítettem a kámoni plébánián, ahol atyai jó barátságba kerültem Brenner József atyával, Brenner János vértanú testvérével. 2006-ban vettem át a szombathely-szentkirályi plébániát, Táplánszentkereszt fíliával. 2008-ban következett Róma… Jelenleg az egyházmegyei gyűjtemény vezetésén túl Torony központtal Dozmat, Bucsu és Sé községekben a lelkipásztori feladatokat látom el. Mostani kinevezésemet, mint az eddigieket is, szolgálatnak tekintem, mert vallom, hogy az emberi életnek értéket csak a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk. Mindig arra törekszem, hogy jó pap legyek. Továbbá az a célom, hogy a szülői házból hozott értékeket lelkiismeretem és a legjobb tudásom szerint kamatoztassam a rámbízottak körében.

– Négy falu, négy közösség, amelyhez talán négy élet is kevés volna. Hogyan oldható meg mégis a szimultán szolgálat? Különösen most, a várakozás aktív heteiben…

– Úgy tapasztaltam, hogy az emberek fogékonyak a hitre. Mint minden lelkipásztor, én is kiemelten fontosnak tartom a fiatalokkal való párbeszédet. Ám közel a város, sokan Szombathelyre járnak tanulni. Kevés diák jár a helyi iskolába, így a fiatalokkal nehéz kiépíteni a kapcsolatot.

Állandó lelki programunk a fatimai körmenet és engesztelő imaóra. Minden hónap 13-án magyar hazánkért s annak lelki megújulásáért a családokért, a fiatalokért, a betegekért és meghalt szeretteinkért imádkozunk. Advent kezdetén a négy faluban a templomon kívül is készült adventi koszorú. Közösen gyújtjuk meg a gyertyákat. A korábbi évtizedekben elmaradtak a roráték, most ismét tartunk hajnali miséket. Adventi készületi naptárt osztottam ki a híveknek, amely december 24-éig minden napra tartalmaz egy-egy szentírási szakaszt, jó cselekedetet, imaszándékot. Két faluban is lesz adventi-karácsonyi hangverseny. Bucsu községben folytatják azt a szép hagyományt, hogy a gyerekek házról házra járva betlehemeznek… Szeretném, hogy mind a négy település egyformán részesüljön a karácsony örömében.

Mit üzent a rábízottaknak az ünnepi készületben?

– Tapasztalhattuk, hogy a vallásos ünnepeket, főként a karácsonyt az a veszély fenyegeti, hogy elveszíti a mélységét, mert a kereskedelmi központok térhódítása és a mindenütt jelen lévő reklámok magukkal sodorják az ünnep jelentőségét. A sok sürgés-forgás közepette gyakran megfeledkezünk arról, hogy kinek az eljövetelére készülünk. A reklám, a kereskedelem emberei ellopják a főszereplőt, Jézus Krisztust, és fogyasztási cikkekkel akarják helyettesíteni őt. Ünnep előtti életünk kicsit hasonlít Betlehem nyüzsgéséhez, ahol azokban a napokban nem vették észre a szállást kereső Szent Családot. Valószínűleg a vártnál hamarabb érkeztünk meg Nyugat-Európába, ahol advent négy hete a fogyasztói társadalom legfényesebb időszaka, és elsősorban a jóléti társadalom igényeiről szól. A fényáradat, a hangszórókból idő előtt harsogó Csendes éj… E forgatagban a lelkünk lehet olyan Betlehem, amely nem veszi észre, sőt elutasítja a Szent Családot, de lehet olyan Betlehem is, amely megváltás után kiált, és szegényes hajlékát kínálja fel szállásként a Szent Családnak. A rongyos istállóban született, jászolban fekvő Kisded mindannyiunkat figyelmeztet, hogy a külsőségek mit sem érnek, ha nem találjuk meg lelkünk igazi békéjét. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelkének kárát vallja. A híveknek advent elején azt kívántam, hogy szenteste a sok ajándék mellett legyen ott a gyermek Jézus is a karácsonyfájuk alatt, de legfőképpen legyen ott a szívükben.