Újabb öt évre a CCEE vezetője

Ismét Erdő Péter bíborost választották az európai testület elnökének

Az elkövetkező öt évre ismét Erdő Péter bíborost, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia vezetőjét választotta elnökéül az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE).

Élet a vörösiszap után

Egy évvel ezelőtt, október 4-én átszakadt a Mal Zrt. ajkai gyárának iszaptározója. Mintegy hétszázezer köbméter vörösiszap árasztotta el Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely területét, negyven négyzetkilométernyi területen.

Igazság

Parallax – nézetek kora

Mi az igazság? – hangzott el egykor annak szájából, aki mosta kezeit, miközben a legéletbevágóbb kérdésre adandó választ egy eldönthetetlen elméleti kérdéssel odázta el, s egyben beleégette minden kor emberének értelmébe.

Kutatók emberközelben

Könyvajánló

Az egyetemi szintű teológiai tanulmányok egyik legnehezebb része az Ószövetség keletkezéstörténeti elméleteinek bemagolása. De vajon szükségszerű, hogy e száraznak tűnő témáról valaki úgy beszéljen, esetleg írjon, hogy a diáknak és az egyszerű érdeklődőnek egyaránt elmenjen a kedve a tanulmányozásától?

Kitalált evangélium

Világ-nézet katolikus szemmel

Bitó László „ésszel hívő” zöldhályogkutató orvos Névtelen evangélium című könyvét népszerűsíti a Népszabadságban Bächer Iván. Bitó saját bevallása szerint „regényeiben a jól ismert eseményeket, történeteket meghökkentően új fényben állítja elénk”. Annyira azért nem meghökkentő ez az új fény: visszaköszön megannyi B kategóriás kalandfilmből, „davincikódos” leleplezésből.

Szomorú ébredés

Világ-nézet katolikus szemmel

Azt álmodtam, hogy levelek érkeztek – Brüsszelből és New Yorkból. Nem akármilyen levelek. Hazánk kormánya elismerésben részesült az Európai Uniótól, mert a 2010 közepén a szocialista–szabaddemokrata kormányoktól örökölt, közel 82 százalékos államadósságot 2011 végére sikerült 79,7 százalékra csökkenteni.

Ezek a mai fiatalok…

Avagy a viselkedéskultúra útvesztői

Kultúra – ez a fogalom egyszerre idézi fel az emberiség tárgyi és szellemi értékeit, egy közösség civilizációs örökségét és identitástudatát, illetve az egyén műveltségét is.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.