Mostanság, amikor a nagy egységesítés vezényszavára tárgyaink egyre jellegtelenebbé válnak, egyazon kaptafára készülnek; amikor egybemosódnak a nyelvek és a kultúrák; amikor a multinacionális dolgozók egy-egy nyilvántartási számmá torzulnak, s lassan mindannyian kódok és kártyák és adatok halmazaivá változunk, legfőbb értékünkké az arcunk válik.
Világunkat igyekszünk úgy berendezni magunk körül, hogy minél „sterilebb” legyen. Komoly erőfeszítéseket teszünk, hogy egészségesebbek legyünk, életünk hosszúra nyúljon, a kellemetlen gondolatok elől pedig menekülünk – jobb esetben például munkába.
Most egy szegény, halálra ítélt író utolsó sorait olvassák. Elmondom, hogyan történt.
Vasárnapról hétfőre virradó éjjel hirtelen arra ébredtem, hogy már nem alszom. Ennek legfőbb oka a pokoli fájdalom volt: bal lapockám környékén becsípődött egy ideg.
„Melyik gyermeknek ne lenne oka arra, hogy sírjon a szülei miatt?” Ez a Nietzschétől vett idézet olvasható Anselm Grün és Maria-M. Robben magyarul most megjelent könyvének elején. Már a lélektan tudományának kialakulásakor megfigyelték a szakemberek, hogy a gyermekkori tapasztalatok nagymértékben hatnak arra, miként alakul felnőtt életünk.
Kisfiúként igencsak lelkesen és izgatottan figyeltem, amikor Vitéz László rendületlen buzgalommal és a jó ügyek rettenthetetlen harcosaként püfölte husánggal vagy épp egy jobb sorsra érdemes palacsintasütővel a baljós kinézetű ördögöket, akik suvikszos pofájukkal természetesen mindig valami újabb gonoszságon törték a fejüket.
Pavel Florenszkij Az ikonosztáz című művében írja: „Rubljov Szentháromsága létezik, tehát létezik Isten.” Merész kijelentés. Vajon melyik mai nyugati műalkotás indítana bennünket arra, hogy belőle Isten létezésére következtessünk? Pilinszky írta a János-passióval kapcsolatban: „Számomra Bach elsősorban Isten-bizonyíték. …
Lányom nagyon szeret bújócskázni. Hol a ház mögött, hol a virágoskertben, hol pedig a kamrában keres búvóhelyet, s valahányszor ilyet játszunk, felidéződnek bennem a gyerekkori emlékek: unokatestvéreim a mama kertjében álló cseresznyefára mászva tűntek el előlem, s le sem jöttek, míg jól tele nem tömték a hasukat a friss, ropogós gyümölccsel. Ez a bújócska nem tetszett oly nagyon, de ami a Harmat Kiadó ünnepi meglepetésében szerepel, az igen.
Titokzatos dolgok a szimbólumok. Nemcsak arra képesek, hogy egy gondolatsort egyetlen képbe sűrítsenek, de abban is segítséget nyújtanak, hogy a gondolkodást továbblendítsék a puszta ábrázoláson, és képzettársításokat indítsanak el.