Közelkép

Hitoktatás a formálódó kádári diktatúrában

A szabadság iránti vágy sokféle módon jutott kifejezésre Magyarországon ötvenhat évvel ezelőtt. A forradalom és szabadságharc fegyveres leverése után a társadalmi ellenállás utolsó tömeges megnyilvánulása a hitoktatáshoz való ragaszkodás volt. Az újabb társadalomtörténeti kutatások egyre részletesebben tárják föl ennek részleteit.

A vallásos neveléssel, ezen belül a hitoktatással kapcsolatos társadalom-lélektani reakciók, az üldöztetésre és a diszkriminációra adott válaszok (titokban szervezett kisközösségek, otthoni hittan, kettős nevelés stb.) már a Kádár- korszak történetéhez tartoznak. Ugyanakkor az ezekkel kapcsolatos események felidézése, az üldöztetés hatásainak átgondolása talán hozzásegíthet a keresztény önismeret jelenlegi bővítéséhez.

Nagyvárosaink 1956-ban

Az 1956-os forradalom a Budapesti Műszaki Egyetemen és a bölcsészettudományi karon megtartott diákgyűléssel kezdődött. Itt hirdették ki az október 23-ai tüntetést, és itt állították össze azt a tizenhat pontos követelést, amely a forradalom programja lett. Az októberi eseményekkel kapcsolatban elsősorban a budapesti történések és a „pesti srácok” jutnak az eszünkbe. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a forradalom a vidék forradalma is volt. Éppúgy kivették belőle a részüket a szegedi, szolnoki, miskolci, veszprémi, debreceni „srácok” is.

Egy magyar verbita magyarországi missziójáról

„Jöjj, légy világosságom!” – így hívta az Úr Teréz anyát, a szeretet misszionáriusát, s ez volt a címe a Pápai Missziós Művek és az Isteni Ige Társasága által október 13-án a budai Szent Imre-templomban megrendezett világmisszió országos ünnepének is, amelyen Bosák Nándor debrecen–nyíregyházi megyés püspök diakónussá szentelte Hurgoi Sándor verbita misszióst. Szentbeszédében „alamizsnaosztásra” hívta a Brazíliából nemrég hazatért szerzetest, akivel hivatásáról beszélgettünk.

Világ-nézet katolikus szemmel

Két történetet mesélek el. Mindkettő a napokban esett meg velem. Az egyik szórakoztató, a másik ijesztő, de mind a kettő tanulságos: bemutatja, mi mindennek van kitéve a nő az utcán – faragatlanságnak, otrombaságnak.

A munkahelyemre indultam reggel, nyűgösen, gyűrötten, késve, magas sarkúban tipegve. Legalább tíz méterre voltam körfolyosós házunk kapujától, amikor észrevettem, hogy a fiú, aki éppen bejött, tartja nekem az ajtót. Rohanni kezdtem, már amennyire a cipőmben lehet, hogy ne kelljen soká fognia. Kedvesen rámosolyogtam, megköszöntem a figyelmességét, s úgy éreztem: igen, ma reggel pont erre volt szükségem. Ám hamar odalett elégedettségem. Alighogy átléptem a küszöböt, rá kellett döbbennem: nem engem várt a nyitott ajtóban, hanem egy húszszor tíz centis, férfiakhoz sehogyan sem illő kutyát, aki már nyargalt is befelé. Jót derültem az egészen, mi mást tehettem volna.

Világ-nézet katolikus szemmel

Nagyközség Heves megyében, a pétervásárai kistérségben. Már régóta oda kellene elvinni a diákokat „tanulmányi kirándulásra” az ország minden részéből. Nem annyira a gyönyörű vidék, a természeti szépségek miatt. Inkább azért, hogy a fiatalok „rendhagyó történelemóra” keretében a helyszínen ismerkedjenek meg ezerháromszáz rab szenvedéstörténetével, akik Recsk határában 1950 és 1953 között szovjet mintára működő kényszermunkatábor internáltjai voltak. Akadt köztük tanár, bányász, mérnök, földműves, orvos, költő és munkás. Soha nem ítélte őket erre a rabságra egyetlen bíróság sem.

Magántulajdonban lévő levelek, iratok gyakran kerülnek árverésre. Nem meglepő hát, hogy a világhírű fizikus élete vége felé, 1954. január 3-án anyanyelvén kézzel írt levele a közelmúltban hárommillió dollár kikiáltási árról indult egy aukción.

Einstein (1879–1955) ugyan fizikus volt, és nem hittudós, és zsidó vallását, amelyben nevelkedett, elvesztette, de igen sokszor nyilatkozott életében az isteneszméről és világnézeti kérdésekről, a vallás mellett is. Most áruba bocsátott levelét „Isten-levélként” emlegetik, mert azt írja benne, hogy az Isten szó számára az emberi gyengeség kifejeződése, a Biblia pedig primitív legendák gyűjteménye.

A hét kérdése

Az elmúlt napokban két szempontból is előtérbe került az önkéntesség. Október 11. és 14. között rendezték az évről évre egyre több embert megmozgató 72 óra kompromiszszum nélkül elnevezésű akciót. Mindamellett életbe lépett az a – korábban heves vitát kiváltott – kormányrendelet, melynek értelmében 2016-tól már csak az a diák szerezhet érettségi bizonyítványt, aki középiskolai tanulmányai során legalább ötven óra önkéntes munkát végzett. A téma kapcsán Forrai Tamás jezsuita szerzetest, a rend magyarországi tartományfőnökét személyes nevelői meglátásairól kérdeztük.

A kolontári vörösiszap-katasztrófa napra pontos évfordulóján, egyben Assisi Szent Ferenc, mint a környezetvédők védőszentje emléknapján a teremtésvédelem megannyi nyitott kérdéséről volt szó a tizenötödik tatabányai keresztény hét közéleti programnapján.

– Azon a napon, amikor Devecsernél átszakadt a vörösiszap-tározó gátja, és az a szörnyű áradat életeket is kioltott, döbbenet lett úrrá mindannyiunkon. Újabb, ezúttal igazán testközeli figyelmeztetést kaptunk a teremtett világgal szembeni felelősségünkről, pontosabban – sajnos – a felelőtlenségünkről. Arról, hogyan herdáljuk a ránk bízott értékeket – hangoztatta a bánhidai református templomban tartott eseményen Bartos Mónika országgyűlési képviselő, aki katolikus lévén nagy áldásnak nevezte, hogy ezúttal ezen a helyszínen szólhat a döntéshozói hivatásában központi kérdésként kezelt környezetvédelemről.