A pártállami diktatúra összeomlásához elsősorban a hatalmi rendszerrel kapcsolatos, illetve gazdaságpolitikai követelések vezettek 1956 októberében. Ám amint azt a történeti szakirodalom legújabb kötetei számtalan példával illusztrálják, a szabaddá váló közélet helyi programjaiban, a különböző forradalmi szervek röpirataiban szinte kivétel nélkül szerepeltek a szabad vallásgyakorlással kapcsolatos kitételek. Országos szinten a rádióban ismétlődően közölt kétszázhuszonöt különböző követelés több mint egyharmada az ország függetlenségéről szólt, szintén közel egyharmada foglalkozott a politikai átalakulás kérdéseivel, míg a gazdasági reformkövetelések tizenöt százalékot, a sajtóra és a vallásszabadságra vonatkozó pontok pedig hat százalékot tettek ki.
A fogságából kiszabadult Mindszenty József – évtizedeken át meghamisítva bemutatott – rádiószózatában is hangsúlyos helyen szerepelt a szabad hitoktatás ügye. A november 3-i beszédben elhangzott: „A keresztény hitoktatás szabadságának azonnali rendezését, a katolikus Egyház intézményeinek és társulatainak, köztük sajtójának visszaadását joggal elvárjuk. Ettől a pillanattól kezdve figyeljük, hogy ígéretek és cselekedetek fedik-e egymást, és ami ma keresztülvihető, azt senki ne halassza holnapra.” Az október 23-át követő napok krónikájából tudható, hogy a követelések valóra váltása is megkezdődött. A korábbi korlátok, az elnyomó intézmények (az egyházügyi hivatalok, az államvédelem) felbomlásával lehetővé vált a vallási élet szabad és félelmek nélküli megszervezése.
A forradalom és szabadságharc leverése után csekély bázissal rendelkező Kádárkormány a fegyveres ellenállás megtörése után is manőverezni kényszerült. Erejét ekkor még politikai ellenfelei megosztására és kiiktatására kellett fordítania. Így az 1957 elején kiadott kormányprogram és az azt követő intézkedések látszólagos engedményeket tartalmaztak, köztük a fakultatív iskolai hitoktatás teljes mértékű biztosítását is. Belső tanácskozásaik során azonban a pártállami rendszer újjáépítésén dolgozó MSZMP-vezetők ingerülten reagáltak az ilyen jellegű enyhítések következményeire: „Az általános iskolákban a tanulók 95%-a beiratkozott hittanra. A be nem iratkozottakkal szemben retorziót alkalmaznak” – hangzott el a XIII. kerületi pártbizottság ülésén. Ebben a felszólalásban, miként az ország más területén jegyzőkönyvezett mondatokban is, már szerepelt az egyháziak részéről alkalmazott „lelki terror” még sokszor megismételt vádja is. A hittanbeíratások elleni agitáció értékelésekor viszont a párttagok aktivitásának hiányát, visszahúzódásukat, bizonytalankodásukat is kárhoztatták.
A legfelső pártvezetés még 1957 nyarán is tanácstalan volt a helyzet kezelésével kapcsolatban. A katolikus egyház ügyeit elemezve Fehér Lajos felvetette az iskolai hitoktatás beszüntetésének lehetőségét is. Ezt az Egyházügyi Hivatal vezetője, Horváth János azzal utasította vissza, hogy az adott körülmények között az ellenőrzés lehetősége még leginkább így volt biztosítható. Fokozatosan tehát a korábban is alkalmazott adminisztratív korlátozás fortélyos eszközei tértek vissza.
Az ellenállás a berendezkedő diktatúrával szemben, a társadalomban tetten érhető szabadságvágy utolsó jelei mégis a hitoktatásra jelentkezők megugró adatai voltak. Az Egyházügyi Hivatal elnöke, Miklós Imre számára készített összegzés a következő képet festette a hitélet alakulásáról a forradalom eltiprását követően: „Több jel mutatja, hogy az egyházak hitélete növekedett, például Budapesten 1956/57 tanévben az általános iskolákba 9,6%, míg 1957/58 tanévben 37,7%, vagy a gimnáziumokba 0,008%-ról 9%-ra emelkedett a hitoktatásra jelentkezett tanulók száma. (…) A pedagógusok és orvosok miselátogatása is növekedett.”
Ugyanakkor az anyag, amely konkrét prédikációkból is idézett, már azt mutatja, hogy az ellenőrzés régi rendje egy éven belül helyreállt. A vallás(szabadság) elleni, központilag irányított kampány másfél év elteltével kezdődött meg. Az 1958-ra kialakított egyházpolitikai direktíváknak megfelelően hozzáláttak a vallásos élet fokozatos, tudatos, hosszú távon elképzelt elsorvasztásának.
