Mi a gond a népszámlálás vallási adataival?

A hét kérdése

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) március végén mutatta be a 2011-es népszámlálás végleges eredményeit. Itt hallhattunk először a népszámlálás vallási hovatartozásra vonatkozó adatairól. A számokat a 2001-es eredményekkel összehasonlítva első ránézésre igen kedvezőtlen kép rajzolódik ki a történelmi egyházak híveiről. Míg 2001-ben több mint 5,5 millió ember vallotta magát katolikusnak, addig tíz évvel később kevesebb mint 3,9 millió. A reformátusok esetében közel félmillióval alacsonyabb a 2011-es adat a 2001-esnél, az evangélikusoknál körülbelül kilencvenezer fő a különbség, az izraeliták pedig kétezer fős csökkenést mutatnak. Minek köszönhető ez a látszólag hatalmas visszaesés?

Hazatért a Jóisten intézője

„Te! Ide figyelj!” Mindig ezzel kezdte, és utána egy nagy nevetés következett. Először nevetett, csak aztán mondta el, hogy mi volt a humor forrása. Én meg azt hittem – mert úgy mondják –, hogy akik nevetnek, sokáig élnek.

Vannak emberek, akik egész életüket mások szolgálatával töltik. Tóth János, a Magyar Katolikus Rádió gondnoka, mindenese, gyártásvezetője és a Kitalálom című játék szerkesztője is ilyen volt. Egy igazi INTÉZŐ, akire mindent rá lehetett bízni. Nézem a fényképeket, és feltűnik, hogy ő mindig csak úgy mellékesen szerepel rajtuk.

A találkozás reményével

Utolsó levél Mészáros Csabának

Kedves Csaba!

Drága Barátunk!

„Jézus Krisztus, az Isten Fia feltámadt a halálból, s ezzel minden embert megajándékozott az örök élet reményével.” Csaba, tudom, ez a húsvéti örömhír neked már nem csupán egy üzenet, hanem maga a valóság.

Az Isten színelátását és a teljességet kaptad ajándékul nagyszombaton, hazaköltözésed napján. Magához szólított az Úr, hogy vele ünnepeld feltámadását, s az örök élet fényében, végtelen szeretetében élhess tovább angyalaival és szentjeivel.

„Az egyház az evangelizációért van”

Hugyecz János a bűnbánat szükségességéről és a hitben való növekedésről

Az első pünkösd szereplőinek könnyű volt – gondoljuk sokszor –, hiszen leszállt rájuk a Lélek, és ajkukra adta Isten dicséretét. Nem voltak kételyeik, túláradt bennük Isten szeretete, így kérdés sem lehetett, hogy az örömhírt tovább akarják vagy tudják-e adni. Mi, mai keresztények viszont sokszor vagyunk bizonytalanok e téren. Hugyecz János, az Érseki Papnevelő Intézet prefektusa az Országos Lelkipásztori-teológiai Napokon elmondott előadásában meggyőzően érvelt amellett, hogy az egyház új pünkösdje és minden hívő személyes pünkösdje nélkül nincs új evangelizáció sem.

Szolgálat Miskolcon

Országjáró

Egri Főegyházmegye

Koós Ede, az Egri főegyházmegye érseki biztosa és romapasztorációs referense Miskolcon, a Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvodában dolgozik. Szívügyének érzi a keresztény szellemű oktatás-nevelés előmozdítását, ezért ott volt a Keresztény Pedagógiai Műhely megálmodói között.

Facebook-oldalán megosztott egy példázatot, amelyben egy jól kereső apa elviszi vidékre hétéves kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, mennyire szegény emberek is vannak a világon, és így ráébressze, milyen szerencsés családban él. Ám a fiúcska éppen az ellenkezőjére jön rá: azt látja, hogy szegény vendéglátóik boldogabbak, mint ők, mert több idejük van, és jobban figyelnek egymásra.

A megváltás népi vésetei

Ácsoltláda-kiállítás a Palóc Múzeumban

A balassagyarmati Palóc Múzeumban feltűnően gazdag kiállítás nyílt meg a közelmúltban. Egy közel négyezer éve létező tárgytípus, az ácsolt láda archaikus, vallásos világképet közvetítő világa elevenedik meg, különböző tájegységekről származó ritka, érdekes darabokon.

Munkásság az élet sója

Erdélyi Zsuzsanna kitüntetéséhez

Nem az első elismerést kapta, hisszük, nem is az utolsót. Ezúttal a Magyar Érdemrend középkeresztjét a csillaggal.

A teljes életet hitben, családban, szakadatlan munkában látó-valló néprajzkutatóról sok méltatás, tudományos eredményeinek jövőt segítő értékelése elhangzott már. Köztudott, hogy amit fölfedezett, a néplélek legmélyebb emlékezetkútjának kincse. Arra viszont gondolt-e valaki, hogy az eddigi életmű tanúságtétel is?

Keresztet vetni szabad

Világ-nézet katolikus szemmel

A címben foglalt állítás húsz évvel az úgynevezett rendszerváltás után egészen természetesnek tűnhet. Ám jól tudjuk: bizonyos emberek ezt másként gondolják. Aáry-Tamás Lajos oktatási ombudsman nyilvánosságra hozott éves beszámolójából kiderül: az egyik hazai állami iskolában megtiltották a gyerekeknek az étkezés előtti és utáni keresztvetést. Indoklásként persze az unalomig szajkózott, bár üresen puffogó szöveget hozták fel: „az állami közoktatásban világnézetileg semleges nézeteket kell közvetíteni”. Az iskolai jogsértésnek minősülő ügyben egy plébános kérte az ombudsman segítségét.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.