Keresztet vetni szabad

Nem győzzük újra meg újra hangsúlyozni: a vallástalanság, a vallási ismeretek hiánya valójában nem semlegesség. Hiszen valaminek a hiánya nem semlegesség, hanem negatívum – egy nagy mínusz. Aáry-Tamás Lajos szakmai indoklása szerint: „Egy iskolának valóban semlegesnek kell lennie világnézetileg, e semlegesség azonban korántsem azonos az önkéntes vallásgyakorlás megtiltásával. Ha egy pedagógus ilyet tesz, azzal súlyosan sérti a tanulónak az alkotmányban és a közoktatási törvényben biztosított vallásszabadságát.”

Hanem az ombudsmani állásfoglalás tovább is van, idézzük még: „Minden embernek alkotmányos joga a lelkiismeret és a vallás szabadsága, ez pedig magába foglalja azt a szabadságot, hogy vallását és meggyőződését nyilvánosan vagy magánkörben kinyilváníthassa. A közoktatási törvény is rögzíti, hogy a tanuló vallási meggyőződését tiszteletben kell tartani, és azt minden diáknak joga van kifejezésre juttatni. Mivel az étkezés előtti és utáni keresztvetés jogszabályba nem ütközik, mások vallási meggyőződésének megvallását nem sérti, illetve más tanulók tanuláshoz való jogát nem korlátozza, ezért a pedagógusoknak nincs lehetőségük arra, hogy ettől a tanulót eltiltsák.” Egy szó mint száz, kedves semlegessé vedlett egykori elvtársak, illetve burkoltan vallásellenes pedagógusok: keresztet vetni szabad! Magánemberként, a puszta logika alapján csak annyit teszek hozzá: ha munkahelyeken és közterületen mocskos szavakat használni mindennapos gyakorlat, sőt egyenesen divat – akkor az sem lehet tilos, hogy keresztet vetve imádkozzunk.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .