Embertárs

Újra nyitva a jeruzsálemi Szent Sír-bazilika

Újra nyitva a jeruzsálemi Szent Sír-bazilika

Fotó: Custodia.org

 

Katolikus részről Francesco Patton szentföldi kusztos, görög ortodox részről III. Teofil pátriárka, örmény részről pedig Nourhan Manougian pátriárka február 25-én közleményt adtak ki, amelyben azt írták, „aggodalommal figyelik az egyházak és a szentföldi keresztény közösség ellen folytatott módszeres kampányt, amellyel a jeruzsálemi városháza súlyosan megsérti a status quót”. Tiltakozásul bizonytalan időre bezárták a Szent Sír-bazilikát.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök február 27-én tett lépéseket a Jeruzsálemben kialakult válság megoldására. Válaszul a három keresztény egyházi vezető újra megnyitotta a bazilikát.
A miniszterelnöki iroda közleménye szerint a kormányfő és Nir Barkat, Jeruzsálem polgármestere most megállapodtak abban, hogy Cahi Hanegbi regionális együttműködésért felelős miniszter – a legnagyobb jobbközép politikai párt, a Likud tagja – vezetésével létrehoznak egy munkacsoportot, amelyben valamennyi érintett párt képviselteti magát. A testület feladata, hogy megoldási javaslatot készítsen a nem istentiszteleti helyként működő egyházi tulajdonú ingatlanok önkormányzati adózásával kapcsolatban.
„Izrael büszke arra, hogy az egyetlen ország a Közel-Keleten, ahol a keresztények és minden más vallás hívei teljes vallásszabadságot élveznek. Izrael egy virágzó keresztény közösség otthona, és örömmel látja a világ minden tájáról érkező keresztény barátait” – olvasható a miniszterelnöki iroda közleményében.
Az egyházi vezetők válaszukban így fogalmaztak: „Köszönetet mondunk Istennek a Netanjahu izraeli miniszterelnök által kiadott nyilatkozatért, és hálánkat fejezzük ki mindazoknak, akik fáradhatatlanul dolgoznak a keresztények megmaradásáért Jeruzsálemben, és védelmezik a status quót. A miniszter­elnök konstruktív fellépése után az egyházak várják, hogy együtt munkálkodjanak Hanegbi miniszterrel és mind­azokkal, akik szeretik Jeruzsálemet, annak érdekében, hogy szent városunk – ahol a keresztények továbbra is kihívásokkal néznek szembe – olyan hely maradjon, ahol a három monoteista vallás együtt élhet és gyarapodhat.”

Forrás: The Tablet
Fordította: Szalontai Anikó

Reform és megtérés

Reform és megtérés

Fotó: Merényi Zita

 

Március 3-án a januári jellegű időjárással dacolva már március 15-e hangulatát elővételezte a dómban és környékén széles körű összefogással megvalósult árvízi emléknap, amelynek a plébánia és Kondé ­Lajos plébános volt a házigazdája. A napot Gyulay Endre nyugalmazott szeged-csanádi püspök nyitotta meg, és a zárómisét is ő mondta.
Szeged valóságos hómező, amikor megérkezünk. Még a járdán is halmokban áll a hó, a köztük lévő járatokban rójuk utunkat a vonatállomástól a dóm felé. Ez sarkvidéki túrát idéz számomra egy remélt kutatóállomás felé. A Dóm térre érkezve, ha lehet, még drámaibb összkép fogad. Mintha az egykori árvíz vízmennyisége ezúttal is a térre tört volna, csak most hó formájában. Az eltakarításával nem is próbálkoztak, csak a templomlépcsőket tisztogatták le bizonyos pontokon – ahol nem, ott akár szánkóval is le lehetne csúszni. Síruhás cserkészek ezt szánkó nélkül is nagy kedvvel gyakorolják. Hóban hempergő kislányt és szánkózókat is látunk, sőt egy hóemberépítési kísérletnek is szemtanúi leszünk.
A kapu előtti táblán az árvízi emléknap támogatóinak listája: az Európai Unió, a kormány, Botka László polgármester és a városi képviselők, a belvárosi plébánia, a Magyar Cserkészszövetség, a Pick, a Szegedi Paprika és a Lipóti Pékség is hozzájárult a mai nap sikeréhez, vagyis a lehető legszélesebb összefogással valósult meg.
A megnyitási ceremónián meghallgatjuk az emléknapon való részvételre buzdító, Talpra, cserkész kezdetű „árvízi dalt”, amely az otthoni punnyadás helyett a közösségi élményt és a színes programokat ajánlja a fiatalok figyelmébe. Az egyik szervező azt kívánja nekik, hogy a teret és a dómot is érezzék az otthonuknak. Aztán Gyulay Endre püspök következik. Elmeséli, a havazással, az ónos esővel, a hideggel és a csúszós utakkal szembesülve mennyire aggódott a napokban ennek a rendezvénynek a sikeréért. De most, látva, hogy mégis mennyien eljöttek, örömmel nyugtázza, hogy a cserkészek bátrak.
Az árvízi emléknap a bűneinkre figyelmeztet bennünket, folytatja. Az országéira és a személyesekre egy­aránt. Az egykori árvizet sokan fogták fel isteni „kopogtatásként”: bűnbánatot tartottak és fogadalmat tettek. Ebből a fogadalomból született a dóm. A reformkor, a márciusi ifjak jobbat akarása párhuzamba hozható a saját életünkkel: nekünk is állandóan meg kell újulnunk, meg kell térnünk. A nap kezdetén Istenhez fordulunk. Jó, Urunk, hogy áldozatot vársz tőlünk. Irántad való szeretetünket az egymás iránti szeretettel akarjuk bizonyítani.
A cserkészima után újabb gyakorlati tudnivalók hangzanak el. Ezek legfontosabbika, hogy a télies időre való tekintettel nemcsak a téren, hanem több, nagyrészt benti helyszínen fog zajlani a program, a dómon kívül a Somogyi-könyvtárban, a plébánián és a közeli orvosi épületben. A református közösség is bekapcsolódik a programba; a főszervezők egyike, Pap Zsuzsi is református. Idén nem ökumenikus istentiszteletet rendeznek a nap vége felé, hanem istentisztelet és mise egyaránt lesz.
A megnyitó után kivonulunk a térre, a zászlófelvonásra. A kapu mellett szerényen ott álldogál Széchenyi István és Kunszt József kalocsai érsek, azaz Pásztor Gábor és a diakónus ­Lőrincz Dávid, akik alakítják őket. A mai nap „keretmeséje” ugyanis a reformkor és benne a pozsonyi országgyűlés egykori nagy pillanata, amikor Szé­chenyi híres felajánlását tette, és az MTA létrehozását indítványozta.
– Az ország el vagyon maradva – mondja Wesselényi, és a fejletlen úthálózatot meg az árvizeket emlegeti. Széchenyi viszont beszámol angliai tapasztalatairól, ahol már vízzel öblítik az árnyékszéket és „gőzzel fűtik a lovat”. Elmaradottságunk tudatosítása az első lépés a fejlődés útján.

*

Nagy fényképezkedés után szétoszlik a tömeg, megkezdődik a nap programja. Én pedig Blazsev Zsófiával, az esemény kommunikációs vezetőjével beszélgetek. Az ő reformkori szerepénje Bányai Júlia, aki arról nevezetes, hogy a szabadságharc során férfinak adta ki magát, és a századosi rangig vitte. Hiába derült ki később a turpisság, akkorra már annyi érdemet szerzett, hogy maradhatott katona.
Zsófia első éves egyetemista, nemrég került Szegedre. Introvertált személyiségnek mondja magát, ezért különösen nagy kihívás volt számára a szerteágazó, sok szerepléssel járó feladatkör. Október óta készülnek, hónapokat töltöttek ennek az egyetlen napnak a megszervezésével, meséli. A hó azonban alaposan átírta a forgatókönyvet. Ha jó idő lenne, a téren kokárdaalakzatban elhelyezve sátrak állnának, így viszont csak a hó közepébe tehettek le egy óriási kokárdát. A programok jelentős része a kisebb gyerekeket célozza meg, de gondoltak a tizenhat éven felüliekre is: ők társasjátékozhatnak, este pedig teaházba mehetnek a KatHázba.
Néhány méterrel odébb Kondé Lajos plébános, az esemény házigazdája bőszen fényképez. Tizenöt évvel ezelőtt kezdték, meséli; akkor, a dóm hetvenöt éves jubileumán volt az első árvízi emléknap. A cserkészet ma már nemcsak vallásos fiatalokat hív a soraiba, de fontos, hogy közösségélményt ad, hogy szentírási alapú, és imádkozni is megtanít. Keretet nyújt, de a személyes döntést mindenkinek magának kell meghoznia. Ma sokszor már az is nagy szó, ha sikerül egy fiatalt rávenni, hogy letegye a telefonját, és valami offline-ban vegyen részt.
És itt éppen ez történik. A téren nyilazni, kardozni és bottal vívni lehet, de persze szivacsból vannak a fegyverek. Ha valakinek megérintik a karddal a lábát, meghal, és ki kell állnia a játékból. Elvileg. Egy fiú ugyanis azt mondja, ő „élőhalott”, és tovább kardozik. Népszerű az ostorcsattogtatás, amely nagy meglepetésemre havon is működik. Főző­verseny is zajlik a téren. Az egyik bográcsban csongrádi kubikostarhonya, a következőben pikáns, zöldséges (és mint később kiderül, Egri Leánykával feldobott) lencsefőzelék egri módra, a harmadikban finomfőzelék, a negyedikben csilis bab rotyog. A dómban kitűzőket készítenek, célba dobnak, sörösdoboznyitókra horgásznak és gyertyát öntenek, a plébánián kötelet vernek, linóleumot festenek, fakanál- és zoknibábot készítenek a kisebbek. De Teddy macit gyógyítani, hőmérőzni és bekötözgetni is lehet egy közeli épületben.
A plébános szívélyesen halászlevezni, majd kávézni hív. Amikor kissé felmelegedve visszatérünk a térre, mindenkit felszólítanak, hogy menjen be a dómba a misére, vagy vonuljon át a református templomba istentiszteletre. Mi az ökumené jegyében az istentiszteleten kezdünk. Czagány Gábor egyetemi lelkész megköszöni Istennek, hogy olyan találkozásokra ad lehetőséget, mint ez a mai is. Hogy képes közösségeket összekapcsolni, mint a mai emléknappal a katolikust és a reformátust. A reformkor kapcsán ő is az Istenhez való visszafordulás lehetőségére, az újrakezdésre tereli a szót, mint Gyulay püspök. A bűnbánat szükségességére, az isteni alapokhoz való visszatérésre.
Pár perccel később már újra a dómban vagyunk, és a püspök szavait hallgatjuk a szívünkben otthont kereső Istenről. – Ez a nap – mondja – a tanúságtételről és az elszántságról szólt. Majd amikor a mise után kérdezzük, felidézi azt a régi emlékét, amikor Mádl Ferenc unokáját avatta cserkésszé. A nagypapa át akarta venni a fiúcskától a nehéz táskáját, de ő nagy öntudattal így szólt: „Nem adhatom át, mert cserkész vagyok. Bírnom kell!”

*

– Nemsokára sötétedni fog, és egyre hidegebb van – mondja az egyik szervező fél négy körül. – Ezért a programot most lezárjuk, de az esti teaház azért nem marad el. A főzőversenyt az egriek nyerték a tarjás fehérboros lencsefőzelékkel.
Jankovszki Réka szervező az előző napok kétségeiről számol be. A sok hó láttán attól féltek, végül elmarad az emléknap. De rengeteg munkával egyetlen nap alatt sikerült mindent átszervezni. A zárómisét ugyan ötről kettőre helyezték át, de egyetlen programot sem mondtak vissza, és az utolsó pillanatban új programfüzetet is sikerült nyomtatniuk. Megmentették az emléknapot.
Amikor szedelődzködni kezdünk, már valóban elég hideg van. De nem a szívekben! A tér közepén pici tábortűz ropog, és énekes-táncos, mindenkit megmozgató játék kezdődik, amely a szervezők profizmusáról, eltökéltségéről és a közösség öröméről egyszerre tanúskodik.

Kenyában önkénteskedik a 93 éves nagymama

Kenyában önkénteskedik a 93 éves nagymama

Fotó: Facebook

 

Unokája, Elisa a Facebookon osztotta meg azt a fényképet, amelyen nagymamája botjával és kis piros bőröndjével beszállásra készül a velencei repülőtéren: „Ez az én nagymamám, Irma, egy kilencvenhárom éves fiatal lány, aki ma éjjel Kenyába indult. Nem turistaútra, ahol kiszolgálják és gondoskodással veszik körül, hanem azért, hogy árvaházban élő gyerekekhez látogasson el egy faluba. Megmutatom nektek, mert azt hiszem, mindannyiunknak meg kell őriznünk magunkban egy kis őrültséget ahhoz, hogy ne csak túléljünk, hanem éljünk. Nézzétek csak! Ki lenne képes megállítani? Szeretem!” A poszt néhány óra alatt bejárta a világhálót, és mostanáig nyolcvanezer kedvelést kapott.
Irma szegény családban született, és huszonhat éves volt, amikor három kisgyerekkel özvegyen maradt. Közülük az egyik később meghalt. Éjjel-nappal dolgozott a földeken és egy étteremben, hogy el tudja tartani a gyermekeit.
Most több mint tízezer kilométernyi útra indult, egy kenyai árvaházba. Egy ismerős házaspáron keresztül, amely évente jár önkénteskedni Kenyába, korábban már küldött pénzt az árvaháznak, amikor arra gyűjtöttek, hogy kutat fúrjanak az ott lakók ellátására. Most pedig úgy döntött, nemcsak pénzt küld, hanem a személyes segítségét is felajánlja. Azt mondta a lányának, Graziellának: „Ha velem jössz, odamegyek.” És a lánya vele tartott.
Unokája pedig, aki nyaranta a görög menekülttáborokban segíti a szíriai menekülteket, büszkén osztotta meg a fotót a közösségi oldalon.

Forrás: Il Giornale di Vicenza
Fordította: Thullner Zsuzsanna

Országos fejlesztés a Katolikus Karitász hálózatában

Országos fejlesztés a Katolikus Karitász hálózatában

„A Katolikus Karitász hálózatának infrastrukturális fejlesztése a hátrányos helyzetűek felzárkóztatása érdekében” elnevezésű projekt keretében négy helyszínen két épület felújítása és a szolgáltatások bővítése valósulhat meg. Két új logisztikai és koordinációs központ épül, továbbá fejlesztési, katasztrófavédelmi és szociális célú eszközök, járművek beszerzésére is lehetőség nyílik.
A tervezett új épületek Felsőzsolcán a keleti, Székesfehérváron a nyugati országrész logisztikai és koordinációs központjai lesznek, amelyek a helyi és a környékbeli szociális feladatellátás, valamint az önkéntesek bázisaként szolgálnak majd. Az új központok a katasztrófa- és vészhelyzeti mentéshez, a gyorssegélyezéshez és az újjáépítéshez szükséges tevékenységek ellátására is képesek lesznek, így a Katolikus Karitász vészhelyzeti bázisaiként is működnek majd.
Pécs városában a Katolikus Karitász regionális feladatellátását segítő koordinációs, képzési és önkéntesközpontot, Devecserben pedig komplex szociális és felzárkóztató szolgáltatást nyújtó Karitász Családi Központot alakítanak ki a meglévő épületek felújításával és berendezésével.
A projekt megvalósulásával egyszerűbben, gyorsabban és szélesebb körben lesznek elérhetőek a szociális és katasztrófahelyzeti humanitárius szolgáltatások, az infrastrukturális fejlesztésnek köszönhetően pedig javul az ellátás színvonala.
Az EFOP 2.2.15-16-2017-00012 kódszámú projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával 650 millió forint vissza nem térítendő támogatásból valósul meg 2017. október 1. és 2020. április 30. között.

Forrás és illusztráció: Katolikus Karitász

Megújulhat a váci Barátok temploma

Megújulhat a váci Barátok temploma

Mint elmondta, a váci ferences templom restaurálására ötszázhetvenmillió forint összegű támogatást nyújt a kormány, s emellett az idei évben százharmincnyolcmillió forint támogatást biztosít a környékbeli települések egyházi épületeinek felújítására, illetve felekezeti fenntartásban működő intézmények kiemelt programjaira.
Beer Miklós megyéspüspök hangsúlyozta: Vác egyik legrégebbi szakrális helyszíne újulhat meg az állam támogatásának köszönhetően, hiszen a ferences templom közelében állt a város első székesegyháza.
Tömördi Viktor ferences templomigazgató elmondta: a támogatási összegből a templombelső is megújulhat, a több száz éves művészi fafaragványokkal együtt.
Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára emlékeztetett arra, hogy a templomfelújítással párhuzamosan a fogyatékkal élő fiatalok beiskolázását és későbbi elhelyezkedését segítő oktatási intézmény és munkaerőpiaci módszertani központ létesülhet a szomszédos patinás rendházban.

Szöveg és kép: Ribáry Zoltán

A pokol kapui nem győznek le bennünket!

A pokol kapui nem győznek le bennünket!

A szertartáson több százan vettek részt, köztük hazai és külföldi újságírók és politikusok is. Jánt vőlegényruhájába öltöztetve helyezték örök nyugalomra.
A szlovák püspöki konferencia elnöke szentbeszé­dében elmondta: az újságíró elleni támadás lényegében a szabadság ellen irányul, és az elkövetők nem maradhatnak büntetés nélkül.
„A szívünket áthatja a mély fájdalom és a szomorúság. Túl sok a kérdés, és kevés a válasz. Megrendülve állunk a történtek fölött. Ilyen eseményre egyszerűen nem lehet felkészülni. Ilyen tragédiával szembesülve az ember nem talál szavakat – fogalmazott az érsek, majd hozzátette: – Nekem is fáj Martina és Ján halála. És fáj a többi püspöknek, papnak, szerzetesnek, az egész Egyházunknak. Az önök fájdalma a mi fájdalmunk is. Bár távolról sem tudjuk átélni és megérteni az önök fájdalmát, mi is osztozunk benne. Fogadják mindenben a támogatásomat.
Érzem, hogy sokan haraggal érkeztek. Ez természetes. Az, ami Önökben megszólal, az igazság iránti igény. Amikor valaki sárba tiporja az igaz­ságot, megkondul bennünk a harang. A Szentírás tanúsága alapján, az irgalmas Isten létében való hitben ismétlem Jézus Krisztus szavait: a gonosz nem győz az Egyház felett. A pokol kapui sem vesznek erőt rajta. Rendületlenül hiszem, hogy a gonosz nem kerekedik felül. Nem győz. Még ha néha úgy is néz ki, ez mindig csak ideiglenes. Mint amikor várjuk a napkeltét, s úgy tűnik, túl sokáig tart. De biztosak lehetnek benne: fel fog kelni. Rendíthetetlen meggyőződéssel biztosítom önöket: a gonosz győzelme sosem végleges – mondta Zvolenský, majd így folytatta: – A gyilkos azt hitte, hogy elhallgattatja Jánt, ám éppen az ellenkezőjét érte el. Nincs olyan ember az országban, aki ne hallott volna a történtekről. Püspökként kötelességemnek érzem, hogy rámutassak: a gyilkosság súlyos bűn, ami nem maradhat visszhang nélkül. Azoknak, akik kezéhez Martina és Ján vére tapad, tudatosítaniuk kell magukban, hogy Isten igazsága elől nem lehet elmenekülni. Egyedüli kiút a bűnük beismerése és az őszinte bűnbánat.
Krisztus, aki feltámadt a halálból, felment az Atyához, hogy lakhelyet készítsen számunkra. Imádkozunk azért, hogy Ján és a menyasszonya, Martina, akik közös életet terveztek és közös földi lakhelyüket készítették, örök boldogságra találjanak a mennyei hazában, amelyet Krisztus készített nekünk – mondta Zvolenský érsek.
A gyászszertartás elején elhangzott Ján Kuciak verse, amelyet menyasszonyának, Martina Kunírovának írt, és eredetileg az esküvőjük napján szerette volna felolvasni.
Martina Kunírovát már­cius 2-án, Gergelylakán (Gregorovce) helyezték örök nyugalomra, a gyászszertartást ­Marek Forgáč kassai segédpüspök végezte. Martinát abban a fehér ruhában helyezték végső nyugalomra, ami a menyasszonyi ruhája lett volna május 5-én tartandó esküvőjén.
Homíliájában a kassai ­segédpüspök így fogalmazott: „Azt is mondhatnám, hogy a tragédia, ami a napokban történt, nem más, mint Jézus Krisztus kigúnyolása, szembeköpése, egy rúgás Jézusba, újbóli keresztre feszítése. Ám az Úr velünk van. Ő nem az, aki csak fentről tekint le ránk. Az Úr együtt szenved velünk. Ez az én hitem és reményem, amiben Önöket is szeretném megerősíteni.”
„Félnünk kellene? – tette fel a kérdést Marek Forgáč, majd így folytatta: – Merészen és evangéliumian válaszolok: Ne féljetek! (Jn 6,20) Az Úr az összes rossznál hatalmasabb ezen a világon! Próbáljuk meghallgatni Jézus szavait Máté evangéliumából (amelyek ebben a helyzetben valóban nagyon komolyan fognak hangzani): »Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Féljetek inkább attól, aki a lelket is és a testet is el tudja pusztítani a gyehennában.« (Mt 10,28).
Nos, ne féljünk! Szeretnék felszólítani mindenkit, főként a fiatalokat: Ne féljetek! Összpontosítsuk a figyelmünket a lelkünkre. Ebben a világban, ahol a pénz iránti imádat miatt képes valaki ölni, irányítsuk a figyelmünket a lélekre. Irányítsuk a figyelmünket az értékekre: a szeretetre, a barátságra, a hitre, az igazságra és a jellemre. (…) Lehet, hogy ez a válasz emberileg nem tökéletes, de biztosan megmutatja az utat” – hangsúlyozta gyászbeszédében a püspök.
Az Aktuality.sk hírportál huszonhét éves oknyomozó újságírójára jegyesével együtt február 25-én, vasárnap éjjel találtak rá nagymácsédi közös házukban. Mindkettejükkel egy-egy lőfegyverből leadott lövés végzett. A rendőrség előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölés miatt indított nyomozást az ügyben. A gyilkosság hetének csütörtökén több, Szlovákiában élő olasz családnál rendőri razziát tartottak, amelynek során hét férfit őrizetbe vettek. Később valamennyiüket szabadlábra helyezték. A fiatal újságíró utolsó, befejezetlen riportjában az olasz maffia és a szlovák politikai körök közötti összefonódásokról írt.

Forrás és fotó: Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség

A korda negyedik csomója

A korda negyedik csomója

Fotó: Lambert Attila

 

Nem akarjuk elhinni, hogy délután már érkezik a hideg, pedig eleget ijesztgetnek vele mostanában minden csatornán. Verőfényes, tavaszias az idő. Amikor pedig az esztergomi Loyolai Szent Ignác-templom elé kanyarodunk, egyenesen húsvéti a hangulat. Nem sokkal múlt fél tizenegy, amikorra térzenét hirdettek. A templom előtt rengetegen állnak, és körülbelül hat-hét kézben hangszer is van – főleg gitárokat látok, egy nővérnél pedig trombitát. – „Jézus, életem, erőm, békém…”, „Erős és szent az Úr” – énekli a tömeg, és már éppen kezdünk átlelkesedni, amikor a többség hirtelen bevonul a templomba. Talán azért a nagy sietség, hogy a mise énekeinek próbája időben elkezdődhessen. Mi azért, kissé csalódottan, még álldogálunk kinn egy darabig, tizenegyig több mint negyedóra van hátra. Kedves jelenetek szemtanúi leszünk. A nővérek afféle fogadóbizottságként ölelgetik az érkezőket, a színen időről időre süteményestálakkal vonul át valaki, sok a kisgyerek, családias a légkör. Érezni, hogy a nővérek mennyire otthon vannak Esztergomban.
Harmai Gábor plébános köszönetet mond a nővéreknek, hogy itt ünnepelnek, és szolgálatukért, amely az egész városra kihat. A szentlecke a mai ünnep főszereplőjéről, Mátyásról szól, akit az Apostolok cselekedeteiben Júdás helyett sorshúzással a tizenkettedik apostolnak választanak. Az érdekes időjáráson töprengve a szentlecke hallgatása közben eszembe jut, hogy hiszen ez a Mátyás a néphit jégtörője! Aki azonban kettős természetű: ha jeget talál, megtöri, ám ha szép időt, hideget hoz helyette. Így aztán el kell fogadnom, hogy tetszik, nem tetszik, a tél most egy kis időre még visszatér. De Mátyás napja már mindenképpen a tél és a tavasz közti határvonalat jelzi.
A zsoltárválasz szövege, amelyet mindannyian éneklünk: „Dicsőséges az Isten az ő szentjeiben; csodálatos fenségű, amikor jeleket művel.” A szent életű emberek révén – mint Mátyás napján a télnek és a tavasznak – az isteninek és az emberinek a határvona­lára kerülünk. Általuk és minden jót cselekvő ember által az Isten jeleivel szembesülünk.
Homíliájában Erdő Péter bíboros először az apostoli, azaz a papi és a szerzetesi hivatásról beszél, amelyben Krisztusnak az emberiség iránti szeretete jelenik meg, majd az evangélium alapján arról szól, hogy Isten irántunk való szeretetét utánoznunk kell. Az evangéliumban Jézus az utolsó vacsorán mondott szavaival arra szólít fel bennünket, hogy úgy szeressük egymást, amint ő szeretett bennünket. Viszonozzuk ezt a szeretetet, és mi is úgy szeressük egymást, mint Jézus bennünket. Az ellenségeinket is szeretnünk kell. Bennünket, Krisztus-hívőket pedig arról ismerjen meg a világ, hogy különösen szeretjük egymást: így kapcsolódjunk be az Atya és a Fiú szeretetének áramába.
A teológiai alapvetés után a szegénygondozó női ferences közösség küldetésének 1927-es kezdetére, esztergomi megtelepedésére tekint vissza a bíboros. A nővérek a társadalom peremére szorultakat, a magányosokat és a betegeket, a romákat és az időseket egy­aránt segítik. Buzgóságuk alapja az eucharisztikus Krisztus iránti szeretetük. Ez a kereszténységtől távol állók megbecsülését is kivívja.

*

A mise után rendhagyó kiállításmegnyitó következik. A rend alapításának kilencvenedik és esztergomi megtelepedésének nyolcvanadik évfordulójára nyílt tárlat elé szánt gondolatokat ugyanis nem a múzeumban, hanem itt hallgatjuk meg, tekintettel a múzeum termeinek szűkösségére. Először az igazgató, Kontsek ­Ildikó mond néhány szót a múzeum és a rend együttműködéséről, majd Kóródi M. ­Veronika általános főnöknő következik.
– Nagy ünnep a mai – mondja –, amelyen múltunkra, rendünk gyökereire emlékezünk, a jubileumi évnek az efezusiakhoz írt levélből vett mottója szellemében: „Krisztus által a szeretetben gyökerezve és megalapozva.” Mert ha nem Krisztus a gyökerünk, semmik vagyunk, ő viszont képessé tesz a szolgálatra, amelyre alapítóink kérésére életünket odaadva vállalkozunk. A kiállítással az örömünket akarjuk megmutatni. Azt, hogy mi éltet bennünket. A múltunkat, a szerzetesi hivatásunkat és a különböző szolgálatainkat egyaránt bemutatjuk, de ezek nem is választhatók el egymástól.

*

A múzeumban csakugyan óriási a tömeg. Már rögtön a ruhatárral szembeni falon a kiállítás képeit látjuk: a nővérek mindennapjainak jeleneteit, idősek, gyerekek körében, iskolákban végzett szolgálatukat.
Beljebb haladva az alapítás történetét ismerjük meg: Oslay Oswald ferences tartományfőnök és Páhok Mária Franciska nagy elhatározását, valamint azt az egyedülálló elgondolást, amely a szegénygondozó nővéreket kivételessé teszi. Ez az 1920-as évektől kezdve az úgynevezett egri norma volt, amely társadalmi, állami és egyházi szereplők összefogását valósította meg a szegények érdekében. Ennek voltak „főszereplői”, motorjai a nővérek. Betegeket és szegényeket egyaránt felkaroltak, otthonaikban és szeretetotthonokban ápoltak, népkonyhákat üzemeltettek, rászoruló családokkal foglalkoztak, nyaraltattak és kiterjedt karitászhálózatot működtettek. Az ökumené szellemének korai előfutáraiként harmonikusan együttműködtek a hasonló tevékenységet végző protestáns és zsidó szervezetekkel.
Meghat az egyik ábrán látható, a kordára, azaz a kötélből készült szerzetesi övre kötött negyedik csomó és a hozzá fűzött magyarázat: a szegénygondozó nővérek hármas fogadalmuk mellé vállalnak egy negyediket is, amellyel a szegények mellett kötelezik el magukat.

Katolikus – vagány, vonzó és hiteles

Katolikus – vagány, vonzó és hiteles

Fotó: Lambert Attila

 

Sziklára építettek a Regnum Marianum Katolikus Közösség elindítói. Olyan elkötelezettséggel küzdöttek mind papjaik, mind civil tagjaik, hogy a legkeményebb üldöztetés idején is mindig újjá tudtak szerveződni, és napjainkban is – megőrizve értékeiket – növekedést élhetnek meg. Monostori László atyát, a közösség tavaly megválasztott házfőnökét kérdeztük mindennapjaikról.

Megfordult regnumi kisiskolásként a fejében, hogy egyszer a közösség vezetője lesz?

Valószínűleg kinevetettem volna azt, aki ezt mondja nekem. Alsós voltam a Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskolában, amikor öcsémet megirigyelve örömmel köteleződtem el a korosztályunk számára induló „Viharmadarak” csoportban. Vonzott, hogy havonta kirándulunk, és ismerős volt a közeg is. Szüleimnek – bár maguk nem voltak regnumiak – sok barátjuk volt ezen a szálon, és ők egy hasonló házasközösségnek voltak a tagjai. Mi, viharmadarak ma 34-35 évesek vagyunk, baráti társaságként összejárunk. Gimnazistaként már vezető voltam. 2009 óta kísérem a „Vadkörtéket”, a gyerekek a szemem láttára nőttek fel. Diakónusként újra intenzíven részese lehettem a Regnum életének. Szentelésem és római tanulmányaim után a főegyházmegyei hivatalba kerültem, az itt eltöltött hat év alatt a Regnum jelentette a lelkipásztorkodás terepét.
Szívesen láttak, igény is volt, hogy menjek hozzájuk, és nekem is nagyon jót tett, hogy kapcsolatom van gyerekekkel. Nagyon fontossá vált számomra, a szívem csücske lett a Regnum.

Ma házfőnök. Hogyan kapta a ­feladatot?

A Regnum vezetőjét, a házfőnököt a legfőbb szerv, a Házigyűlés választja. Ebben benne vannak a regnumi atyák képviselői, a mindenkori vezetőség: a Hatok, továbbá a fiatalokkal foglalkozó felső vezetők: az egy-egy korosztályért felelő rétegvezetők és a helyi közösségeket irányító helyi elnökök, valamint a vezetőképzők világi és spirituális vezetői. A napi ügyekért felelős vezetőséget, a Hatokat három pap és három civil alkotja. Házfőnök csak az lehet, aki a közösségünk papja, megbízatása négy évre szól. A választást jelölési időszak előzi meg, melynek során rákérdeznek, tudja-e a jelölt atya vállalni a megbízatást. A legutóbbi választáskor három jelölt vállalta. A Házigyűlés – a jelöltek erényeinek és fejlődési lehetőségeinek megvitatását követően – titkos szavazással dönt a közösség házfőnökéről. Számomra ilyen fiatalon a bizalom és szeretet jele volt a kinevezés.

A rendszerváltás óta folyamatos növekedést él meg a Regnum Marianum, néhány százról mintegy háromezerre nőtt a tagsága. Hogyan alakult a papi közösség létszáma?

Jelenleg közel negyven atya alkotja a Regnum Marianum papi közösségét. Lényegében két nemzedék jelenik meg benne: jórészt az idősebb generációhoz tartoznak, ők 65 év felettiek, többségük már papként csatlakozott a közösséghez. Mellettünk ott vagyunk mi, fiatalabb atyák, akik a Regnumban nőttünk fel, létszámban szűk tucatot teszünk ki. A középkorosztály szinte teljesen hiányznak. Örömmel mondhatom, az elmúlt évben felszentelt négy újmisés atyából ketten regnumiak.

Mi a házfőnök feladata?

Nem vagyok egyedül, mellettem áll az intézőbizottság, a Hatok. Havonta találkozunk. A házfőnök fel­adata, hogy mutassa az irányt, elvi döntéseket hozzon a Hatokkal egyet­értésben. Ugyanakkor nem az ő fel­adata, hogy megmondja, mi legyen a Regnumban, hiszen a tapasztalat azt mutatja, hogy az alulról jövő kezdeményezések működnek a legjobban.
A támogató jelenlétre viszont szükség lehet. Ha mocorog valami a fiatalokban, és én ebben melléjük tudok állni, esetleg meg tudok győzni még több fiatalt, hogy tegyünk ezért valamit közösen, abból sok jó származhat.
Persze nekem is vannak álmaim. A plébánián például az ősszel indítottunk ifjúsági szentmisét. A Regnum jelenti a bázist, ők zenélnek, és a mintegy száz regnumi fiatal már vonzani tud a jelenlétével. Ez a szentmise ma már számtalan fiatal találkozási alkalma. Ebben segített a regnumi mag, és a Lehel téri közösségnek is jót tett, mert fokozatosan oldja a történelmi okok miatt kialakult zártságot.

Sokak szerint elitklub a Regnum.

Évekkel ezelőtt egy menyasszony meghívta a regnumi közösségét egy vidéki lagziba. A helyiek azt látták, hogy ők kizárólag egymással táncolnak. Mi, regnumiak valóban jól érezzük magunkat egymással, de ez ma már nem elég. Zártnak tűnhetünk, ezért néhány éve tudatos döntésünk lett a kifelé nyitás. Szeretnénk Jézus Krisztushoz közelebb kerülni, követnünk kell ezért abban is, hogy ő odaengedett magához mindenkit. Úgy érzem, sokat fejlődtünk már ebben. Megtalálhatóak vagyunk, vannak látogatható alkalmaink. Törekszünk a kapcsolatra más lelkiségi mozgalmakkal és ökumenikusan is. Ettől függetlenül még szoknunk és tanulnunk kell, hogyan váljunk nyitottabbá. A nyitás folyamat, keressük a megvalósítás lehetőségeit. A Regnum egy nagy család, fontos jellemzője a bizalmi a légkör. Kívülállók számára érthetetlen, saját nyelvezete van. Korábban mindenki ismert mindenkit, de a mostani háromezres tagság is ezer szálon kapcsolódik össze. A gyerekek heti találkozója mindig családoknál van. Beengedjük egymást a nappaliba, fontos a közvetlenség, meghatározó a kisközösségi keret, a személyesség.

Hogyan tudják a növekedés-nyitás folyamatában megőrizni ezt az intimitást?

Figyelünk kötöttségeinkre, hogy ne váljunk átjáróházzá. Kisközösség vagyunk. Az, hogy évek óta ismerjük egymást, a gyerekek együtt nőnek fel, sok esetben már a szüleink is ide kötődnek, ad egyfajta intimitást. Úgy próbálunk meg nyitni, hogy közben ezeket az értékeket őrizzük. Házfőnökként azt fogalmaztam meg, hogy szívesen látom a Regnumot a megfontolt növekedés útján. Merjünk nyitni, több embert elérni, de ne ész nélkül, hanem közben az értékekre és minőségre figyelve. Ez lassabb folyamat, jóllehet egyértelműen növekvő. A cél az lenne, hogy senkinek se kelljen azt mondani, neked itt már nincs hely. Jézusnak ugyanakkor nem véletlenül volt tizenkét apostola. A tizenkettő csoportdinamikailag nagyon jó szám, jól lehet vele dolgozni. Ekörül működünk jól. Így vagyunk hűek a hagyományhoz, és így tudjuk alkalmazni módszereinket.

Működik ez a gyakorlatban?

Nagy kihívás, hogy nem engedünk a minőségből. Hoztunk egy szabályt. Ahhoz, hogy egy csoport regnuminak mondhassa magát, mindkét vezetőjének – egy fiú és egy lány – regnumi vezetőképzőt kell végeznie. Ebből kétféle van: két rövidebb, féléves képzés – a budapesti Műhely és a soproni Talpaló – és egy hosszabb, másfél éves budapesti központú Patkoló. Annyi csoportot tudunk indítani, ahány képzett vezetőnk van. Az igény a csoportokra nagy, igyekszünk mindenkinek helyet biztosítani. Nagy öröm, hogy a januárban indított Műhely vezetőképzőnket két tucat jelentkező kezdte el. Ez a számok nyelvén azt jelenti, hogy szeptembertől tizenkét csoportot tudunk indítani, ami hozzávetőleg százötven gyereket jelent.

Felvételi is van?

Fontos a felvételi, ugyanis nagy a felelősségünk abban, hogy kikre bízzuk rá a gyerekeket. A felvételi folyamán látni szeretnénk, mennyire veszi komolyan a jelentkező a fel­adatot. A regnumi alapszabályainkból – Tételeink és Törekvéseink –, nevelésünk alappilléreiből és hitbeli témákból kell felkészülni, továbbá a Befutáson (felvételi) nézünk fizikai állóképességet, lelkiéletet, a személyes beszélgetésben pedig rákérdezünk a motivációkra, elszántságra.
A vezetés komoly elköteleződés, regnumi hagyomány, hogy a vezető éveken át a csoportjával marad. Előfordul – ahogy az én vezetőim esetében is történt –, hogy a vezetők az ifjakat 8-10 éves koruktól egészen 18 éves korukig kísérik. A regnumi vezetésbe akkor érdemes belevágni, ha az illető néhány évre vállalni tudja az elköteleződést.

Miből áll a képzés?

A regnumi vezetői gyakorlatban közvetve és közvetlenül is használható ismeretek, ötletek és segédanya­gok: módszertan, teológia, pszichológia, a Regnum története, egészségügyi és kommunikációs alapok, csoportdinamikai foglalkozások, imádságvezetés, imaformák. Mellette tájfutás, sátorverés, növényismeret stb. A képzések tanulmányi szemesztereit egy bevezető és egy záró elcsendesülés (lelkigyakorlat) keretezi, köztük minden héten egy hétköznap esti találkozó és havonta egy tanulmányi hétvége van, ahol különböző regnumi személyek és szakemberek vezetik be a jelölteket egy-egy témakör részleteibe. A vezetőképzőket vizsga zárja. Jelenleg a Műhely, a Talpaló és a Patkoló nem egymásra épülő képzések, ennek ellenére egyre többen vannak olyanok, akik a Műhely elvégzését követően a Patkolóra is jelentkeznek. A Patkoló ugyanis – hosszabb időkerete miatt – alaposabb képzésre ad lehetőséget, komoly teológiai tudásra lehet rajta szert tenni.

Milyen az élet a Regnumban?

A Regnum „élménypedagógiája” a gyerekeket öt-nyolc éves kortól várja. Egyes helyi regnumok egy-két évig „keltetőben” melengetik, mások egyből közösségekbe hívják őket. ­Soma atya (Somogyi Sándor – a szerk.), a korábbi házfőnök így összegzi a regnumi pedagógiát: „Edzés, aszkézis (vidáman, a teljesítmény örömével), romantika, természetszeretet, szemlélődés, közös élmény, szent­mise.” Közösségeink a Máriának tett elköteleződési fogadalommal erősödnek. A családoknál hetente találkozó kisközösségek programja ima és egy téma feldolgozása éves tematika alapján. Lehetnek ebben hittel kapcsolatos kérdések, példaképek, erények, szentek, liturgia, magyarságunk. A vezetőnek szabadsága van a választásban, de éves tervét be kell mutatnia a rétegvezetőnek. Havonta van egy hétvégi csapatprogram (kirándulás, lelkigyakorlat stb.) vagy rétegprogram. Nyáron a hagyományos tábor kinn a természetben.
A helyi regnumok programjai családiasak, mindenki ismer mindenkit, a generációk összeérnek. A regnumi élet csúcspontja 16-18 éves kor körül van, amikor a gyermek és kamasz létet kinőve a felnőtté válás útjára lépnek a tagok. Ebben a korban tartjuk a rétegtáborainkat, melyek juniorból seniorokká, vezetettből önmagát irányítóvá minősítik a csapatokat.
A „népeink” önállósodnak, a vezetők lassan elengedik a kezüket. A fiatalok, akik akkor már egyetemisták, maguk közül választanak vezetőt, maguk szervezik az életüket. Közülük sokan visszatérnek, elvégzik a vezetőképzőt.

Van lemorzsolódás?

Tizennyolc éves korig gyakorlatilag nincs, sőt, a gimnáziumi évek során van a legtöbb új jelentkező. Utána azok maradnak meg a Regnum vérkeringésében, akik valamilyen önkéntes munkát vállalnak, de a csoportok egy jelentős része baráti társaságként továbbra is együtt marad. Csoportvezetést 20-25 százalék vállal.

Mit tart a közösség fő értékének?

Számomra a Regnum legfőbb értéke az, hogy úgy tud Jézushoz hűséges, elkötelezett katolikus fiatalokat nevelni, hogy azok vagányak, vonzók, hitelesek. Kiegyensúlyozottak, magánéletükben és hivatásukban egyaránt sikeresek. A regnumi fiatalok lelkesen, önfeláldozóan együtt munkálkodnak, s ebben az összefogásban sok jó dolog születik.