Embertárs

Cigány cursillós közösség zenei szolgálata

Cigány cursillós közösség zenei szolgálata

A szentmisén jelen voltak a Boldog Ceferino Lovagrend tagjai is. A magyar alapítású egyházi cigány lovagrend hivatása a történelmi egyházak és a cigányság közötti együttműködés előmozdítása.
A megyéspüspök prédikációjában kicsinyhitűségünk, illetve előítéleteink leküzdéséről beszélt. Jézus a názáreti zsinagógában kinyitja a tekercset, és rátalál arra a helyre, ahol ez van írva: „Az Úr lelke van rajtam. Ő kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, szabadulást a foglyoknak, vigasztalást a szomorkodóknak.” Összetekeri az írást, és csak annyit mond: „Ma beteljesedett, amit az imént hallottatok.” Mindenki ámulatba esik a tanítás hallatán. Csodálkozva kérdezgetik: „Miféle bölcsesség ez, amellyel beszél?” És akkor valaki megszólal: „Nem József fia ez? Nem itt élnek a rokonai, a testvérei?” És azok, akik az imént ámulatba estek, megbotránkoznak.
Jézus akkor két példázatot mond el két pogányról, akik hallgattak Isten szavára, s ezért csoda történt velük. Az ő názáreti rokonai pedig a kicsinyhitűségükről tettek tanúbizonyságot. Jézus a bűneik miatt nem korholja tanítványait, ám egyvalamit mindig szóvá tesz nekik: a kicsinyhitűségüket; azt, hogy nem mernek hinni Istenben, nem mernek ráhagyatkozni.
A kicsinyhitűségünk egyik forrása az ítélet és az előítélet. Akármilyen szépen énekel ez a kórus, akármilyen gyönyörűen dicsőíti Istent, akiknek a szívében előítélet van a romákkal szemben, azok nem fogadják be ezt a zenét – mutatott rá a püspök. – Azok azt fogják mondani: de hiszen ezek cigányok! És sorolják az érveket, hogy milyenek is a romák, és nem hagyják megajándékozni magukat azzal a kinccsel, ami az övék.
Az ítélet és az előítélet mindig gátat szab Isten műveinek. És amíg nem szabadulunk meg az előítéletektől, addig nem lehetünk megajándékozottak. Ugyan­ez érvényes a bűnösökre is. Soha nem nézzük őket Isten szemével. Mindig a tudásunkból, a tapasztalatunkból, az előítéleteinkből és az ítéleteinkből táplálkozunk, és kicsinyhitűek maradunk, mert nem látjuk Isten nagyságát a másikban és a másban; abban, aki nem olyan, mint mi; abban, aki más nyelvet beszél, más a bőre színe, a kultúrája. Megmondjuk Istennek, hogyan és kin keresztül ajándékozhat meg bennünket. Úgy gondoljuk, mi jól tudjuk, milyen bűnös a másik, és szerintünk Isten nem tehet csodát, nem ajándékozhatja meg őket.
Isten szeretné megtisztítani a szívünket minden ítélettől és előítélettől, hogy be tudjuk fogadni az ajándékait; olyan gazdagon, olyan bőséggel, ahogyan adja – és ő mindenkin keresztül adja. Minél jobban megtisztul a szívünk az általunk vagy mások által kialakított előítéletektől, annál jobban fogjuk látni Isten gazdagságát, szeretetének műveit minden embertestvérünkben.
Mert egy Atyánk van, és így mindannyian testvérek vagyunk. Hányszor elmondjuk a Miatyánkot… Vagy hiszek abban, amit kimondtam, vagy kicsinyhitű vagyok. Fel kellene nőnünk az evangéliumhoz, Isten szeretetéhez. Ki kellene tágítanunk a szívünket. Isten állandóan munkálkodik. Azért nem látjuk, mert nem tiszta a szívünk. Akinek tiszta a szíve, az meglátja Istent itt és most, az minden körülmények között megtapasztalja Isten kegyelmének megnyilvánulását. Mert Isten mindig jelen van, ő a szeretet.
Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent. Kérjük ezt az ajándékot, és akkor mindennap gazdagon megajándékozottan térhetünk nyugovóra, tele leszünk hálával, és elfelejtünk panaszkodni – hangzott el Varga László prédikációjában.
Boldog Ceferino Giménez Malla a spanyol polgárháború idején, 1936. május 4-én szenvedett vértanúságot. A lókereskedő férfit azért börtönözték be és gyilkolták meg, mert egy pap védelmére kelt. Az első és egyelőre egyetlen boldoggá avatott cigány ember születésének 150., mártírhalálának 75. évfordulóján, 2011. május 4-én Beer Miklós váci püspök Mátraverebély-Szentkúton lovaggá avatta a cigány lovagrend első tíz tagját.
A Boldog Ceferino Lovagrend hivatása a történelmi egyházak és a cigányság közötti együttműködés előmozdítása. Olyan Krisztus-hívő roma világiak lehetnek a tagjai, akik a cigányság körében hatékonyan közreműködnek a lelkipásztori tevékenységben. A lovagrendnek nem csak cigányok lehetnek a tagjai, és nem a végzettség vagy a foglalkozás a fontos, hanem az, hogy aki a lovagrend tagja, az a maga területén értéket tudjon felmutatni, magyarként, cigányként, keresztény emberként tenni tudjon a cigányság és a többségi társadalom együttéléséért.

Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegye

Új használtáru-karitászbolt nyílt Nagyváradon

Új használtáru-karitászbolt nyílt Nagyváradon

Rajna József karitászigazgató a nyitóünnepségen arról beszélt, hogy az üzlet kétszeres segítség lesz a rászorulók szolgálatában: egyrészt azok, akik itt vásárolnak, jutányos áron juthatnak hozzá a szükséges termékekhez, másrészt a bevételt szociális programok finanszírozására fordítja a Caritas Catolica.
– Áldást kértünk a Jóistentől, hogy szolgálni tudjuk egymást a szeretet szellemében és az igazságosság megőrzésében – mondta köszöntőbeszédében Böcskei László püspök. – Állandó kihívást jelent számunkra, hogy miként tudjuk jobban, hatékonyabban végezni ezt a szolgálatot, hiszen egyre többrétű a fel­adat, amellyel szembe kell néznünk. S mindig meg kell keresnünk azokat a forrásokat is, amelyek megteremtik a szükséget szenvedők felkarolásának anyagi hátterét.
Fontos, hogy ne feledjük: mindennek értéke van, és a dolgok nem csak úgy megadatnak, hanem meg kell küzdeni értük. A legszebb az, hogy így mindenki vállalhat valamit a másokkal való törődésből. Remélem, senki nem ütközik meg azon, hogy itt pénzért lehet vásárolni. Az emberi hozzáállás alakulása szempontjából is nagyon fontos, hogy itt ilyen megközelítéssel fogadjuk segítőinktől az adományokat. Meg kell említenünk a jótevőinket is, akik önkéntesen végzik ezt a munkát azért, hogy mi továbbadhassuk ezeket a tárgyakat másoknak, akik a vásárlással lehetőségeikhez mérten hozzájárulnak e szolgálat folytatásához – mondta a megyéspüspök. A Szent József Központ alagsorában található üzletben használt termékek széles skálája kapható: ruhák, játékok, lakberendezési cikkek, újszülött- és kismamatermékek, munkavédelmi felszerelések és sok más apró, egyedi holmi. A karitászbolt hétfőtől péntekig 9 és 16 óra között várja az érdeklődőket.

Forrás és fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Kapcsolatokban élünk vagy „online” vagyunk?

Kapcsolatokban élünk vagy „online” vagyunk?

Egyre-másra jelennek meg a szülőkhöz szóló írások arról, hogy még nem tudhatjuk, pontosan milyen hatással vannak az okoseszközök a használóikra. Nos, annyit már biztosan tudhatunk erről a kérdésről, hogy ne dőlhessünk nyugodtan hátra.
Amint azt az előző lapszámban megjelent írásunkban már említettük, az életkornak nem megfelelő számítógép- és okoseszköz-használat sok veszéllyel jár, ám mind közül a legnagyobb kockázatot a függőség kialakulása jelenti – és nem csak a fiatalkorúaknál. Hogyan válik valaki függővé? Sajnos, mint minden kísértés, ez is alattomos. Nem máról holnapra történik, és nem is csak a butákat, a távoli országban élőket vagy csupán bizonyos társadalmi rétegek tagjait érintheti, hanem bárkit.
Akár egy idegtudományra szakosodó orvostanhallgató is beleeshet ebbe a csapdába, azt gondolva, hogy mindez nem több szorongásoldó, élvezetes hobbinál. (Ezzel a témával foglalkozik Nicholas Kardaras A képernyő rabjai című könyvében.)
Az okoseszközök, a közösségi oldalak és a videojátékok használata három alapszükségletünk kielégítését ígéri: a jutalom, a társ és az újdonság iránti vágyunkét. Az életben az erőfeszítéseink jutalma az, hogy a felfedezett újdonság dopamint termel a szervezetünkben. A gondot az jelenti, hogy ezt a folyamat digitális ingerrel is előidézhető. Így a videojátékok, a lájkok és a többi, gombnyomással elérhető siker erős dopamintermelést indít el bennünk, az ősi örömközpontjainkra hat, nagyon jó érzést vált ki bennünk, és arra ösztönöz, hogy ismételjük meg ezt a tevékenységet.
A kötődés ugyanolyan fontos számunkra, mint az oxigén – alapszükségletünk! Számos kísérlet – és sajnos számtalan magánzárkába zárt történelmi tanú – igazolta, hogy a magányban élő, elszigetelt ember egyenesen megőrül. De miért baj, ha az interneten keressük a közösséget? És a Facebook-kapcsolatok óriási száma ellenére miért terjed a magány okozta depresszió? Miért növekszik az öngyilkosságot elkövetők, a pszi­chotikus, szexuális és szociális zavarokkal küzdők aránya? Mert a virtuális kapcsolat illúzió csupán, amely nem nyújtja azt a tapasztalatot, biztonságot, mint a valóságos kötődés. Csak hazudja a kapcsolódást, és amikor igazán szükségünk lenne rá, akkor cserbenhagy.
A kötődést tanulni kell, nem születik meg magától! Edzeni kell, akárcsak az izmokat! Mégpedig az együtt töltött boldog és szomorú pillanatokkal, a hús-vér emberekkel közösen megélt élményekkel, érintéssel, gesztusokkal, szemvillanásokkal. Bizony szükség van arra is, hogy a testvérem „beszóljon”, és én visszaszóljak, de úgy, hogy ne essek neki. Fontos, hogy a nagydumás csoporttársamat megtanuljam valahogyan leszerelni, és az is, hogy örömömben, bánatomban megölelhessek valakit, és engem is megsimogassanak, megöleljenek. Szükség van arra is, hogy alkalmasint elérzékenyüljek, és átérezzem azt a páratlanul felemelő érzést, hogy egy másik ember szeret, és fontos vagyok neki. Ráadásul ezeket a tapasztalatokat sokszor kell átélni ahhoz, hogy krízishelyzetben is működjenek. A baj az, hogy a virtuális kapcsolódás nem hozza létre ugyanazokat az idegrendszeri mintázatokat, mint amelyeket a valóságos kötődésélmények. Nem beszélve arról, hogy az „agyamra menő” öcsit vagy a „serdülőkorban lévő” szüleimet nem lehet kikapcsolni, „szitává lőni” vagy más módon hatástalanítani. A túlzott géphasználat sajnos indulatkezelési zavarokat okoz, és hajlamosít a gátlástalanságra. A mértéktelen énközlés és ennek óriási „közönsége” pedig egyértelműen nárcisztikus torzulásokat eredményez. A természetes kommunikációban átlagosan harminc százalékban beszélünk magunkról, míg a közösségi médiában ez a nyolcvan-kilencven százalékot is eléri! A serdülőkori kisebbrendűségi érzést pedig az elviselhetetlenségig fokozza a közösségi média íratlan törvénye, hogy mindig jól kell kinézni, és úgy kell tennünk, mintha a nap mindig sütne, mindig happyk volnánk, buliznánk, zseniálisan főznénk és sütnénk és így tovább. – Csak a lúzerek szívnak, güriznek, tévednek, csak nekik vannak pattanásaik, csak nekik kell várniuk, küzdeniük, csalódniuk – üzeni a fiataloknak ez a világ. És az agresszív, a személytelenül szexualizált, durva tartalmakról, valamint a zaklatásról még egy szót sem ejtettünk.
Nem könnyű szemben úszni az árral. Egyszerűnek tűnik, ha a nagy szabadságával élve szép nyugodtan „elvan” a gyerek a géppel. Legalább nincs rossz társaságban. Addig is biztonságban van, nem történhet semmi baja. „Összeköti a kellemeset a hasznossal”, hiszen fejlesztő játékokat játszik, „csak” mesét néz, a barátaival cseveg – gondoljuk. Ráadásul túl nagy energiabedobást igényel, hogy elvonszoljuk a gép elől, ez nem éri meg – győzködjük magunkat.
Ám idézzük fel magunkban, hogy mit mondanak erről a kérdésről a téma elkötelezett szaktekintélyei, és a megtévesztően vonzó csomagolású digitális „kokainadagokat” akár erőfeszítések árán is cseréljük fel életerőt, védelmet, valós örömtartalékokat kínáló vitaminokkal és tápanyagokkal! Egyet biztosan állíthatunk: sohasem az erősek, a kompetensek, a kapcsolatképesek, a kíváncsiak az áldozatok! A médiakezelés tanult viselkedés. A gép csupán mankó, pótlék, amire akkor van szükség, ha valami fontos dolog hiányzik. Az igazi veszélyt az agyonhajszolt, a „fejlesztés” érdekében minden percet betáblázó kvázi gyermekkor jelenti – állítják a kutatók. A legfontosabb az, hogy az alapszükségleteket – a kapcsolat és az újdonság iránti vágyat, illetve a valósággal való alkotó kapcsolódást – ne akarjunk helyettesíteni semmilyen sokat ígérő technikával! Ne féljünk az egyszerű megoldásoktól! „A szobád nem szegény, mert te is benne vagy; és nem kicsiny, mert én elférek a szívedben is” – írja Gárdonyi.
Ne hiányozzanak tehát gyermekeink életéből az egész­séges gyerekkor legfontosabb ismérvei: a kötődés az odafigyelő felnőttekhez, a közös játék, a beszélgetés, a munka, a kreatív játék a kortársakkal, az alkotás, a kirándulás, a sport és általában a természethez, a valósághoz kapcsolódó tevékenységek.
„Minden valóságos élet – találkozás” – írja Martin Buber. Merjünk az élet mellett dönteni ezen a téren is! A gép nem elég.
Csitáry-Hock Tamás pedig így fogalmaz: „Csak a találkozás. Mert kell a közelség, az érintés, a mosoly, kellenek a szemek. Kellenek ezek a pillanatok, a találkozások. Hogy a lélekben megrajzolt képet a valóságban tudjuk kiszínezni, hogy az álomba beköltözzön a valóság, hogy az ünnepnapok mellett meglássuk a hétköznapokat is. A Másikat.”

Tudás és értékrend

Tudás és értékrend

Bevezetőjében Beer Miklós váci megyéspüspök a hivatásgyakorlásról beszélt, és a két főapostol, Szent Péter és Szent Pál ünnepnapjához kapcsolódóan életpéldájukon keresztül világított rá a jézusi tanításra, valamint a leglényegesebbre: az örök élet kenyerének fontosságára. A főpásztor felidézte Szent Péter hitvallását: „Az örök élet igéi nálad vannak. Mi tudjuk, hisszük, hogy te vagy Krisztus”, és Szent Pálét: „Tudom, kinek hittem, és biztos vagyok benne”. Hangsúlyozta: ezek a mondatok mindig utat mutathatnak a végzős hallgatóknak. A főpásztor köszöntötte a jubiláns pedagógusokat is, és felhívta a hallgatók figyelmét arra, hogy példaként tekintsenek rájuk. A püspök arra kérte a friss diplomásokat, hogy mindig tudják, kik ők, és milyen értékrendet képviselnek.
Köszöntőjében Libor Józsefné rektor elmondta: számára és tanártársai számára is öröm, hogy az általuk képviselt értékeket a most diplomázók továbbadják majd hivatásuk teljesítése során. Hangsúlyozta az álladó tanulás fontosságát, és felhívta a figyelmet arra, hogy a főiskola minden volt diákját visszavárja továbbképzéseire. Sok sikert, boldogságot kívánt, és Isten áldását kérte a végzősökre.
Az alsóbb éves és a friss diplomás hallgatók nevében mondott köszöntőbeszédek után a Hangár együttes zenei előadása, majd a platina- és gyémántoklevelek átadása következett.
Az intézményért végzett kiemelkedő munkáért a Váci Katolikus Felsőoktatásért-díjjal, Migazzi Kristóf-díjjal, illetve dicsérő oklevéllel jutalmazták az intézmény egyes oktatóit és dolgozóit. Több hallgató is dicsérő oklevelet kapott. A hagyományokhoz híven a végzősök esküt tettek arra, hogy hivatásukat felelősségteljesen és lelkiismeretesen teljesítik pályájuk során. Két friss diplomás felkötötte az emlékszalagot a főiskola zászlajára, majd a rektor átadta a diplomákat. A végzős hallgatók a hagyományokhoz híven egy-egy szál fehér rózsát is kaptak az oklevél mellé.
Az ünnepség végén Sánta János éneklőkanonok, a főiskola lelkésze megáldotta a friss diplomásokat.

Forrás és fotó: Váci Egyházmegye

Püspöki áldásban részesültek a végzős gyógyszerészhallgatók

Püspöki áldásban részesültek a végzős gyógyszerészhallgatók

Évek óta hagyomány, hogy a pécsi gyógyszerészhallgatók a diploma átvétele előtti péntek este szentmisével adnak hálát tanulmányaik sikeres lezárásáért. Az eseményt Mayer Klára címzetes egyetemi docens szervezi. A Pécsi Tudományegyetem (PTE) gyógyszerészei 2016 januárjában alakítottak különálló kart, az idei a második önálló avatásuk volt.
A végzős gyógyszerészhallgatók ezúttal is főpásztori áldást kaptak jövendő munkájukra. A diplomázó negyvenhét hallgató közül huszonheten családtagjaikkal és barátaikkal közösen adtak hálát a július 6-án bemutatott szentmisében, amelyen a PTE általános dékánhelyettese és a gyógyszerész szak néhány alapítója mellett számos egyetemi professzor és oktató is részt vett.
Homíliájában Udvardy György megyéspüspök megismételte az evangélium szavait: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek (…) Irgalmasságot akarok, nem áldozatot” (Mt 9,12). Majd hozzátette: Jézus tudatosan választotta a szegényeket, a kirekesztetteket, a betegeket. Ők voltak azok, akikhez elsőként jött, hogy hirdesse számukra a szabadulást, a vakoknak a látást, a süketeknek a hallást, mert mindez Isten országának jele.
„Jézus, amikor gyógyulásról beszél, vagy gyógyít, mindig az üdvösséget tartja szem előtt, az ember javát, jövőjét és végső soron a halál fölötti győzelmét. Ezért tekintünk rá úgy, mint igazi gyógyítóra, de úgy is, mint aki az igazi gyógyuláshoz segítő gyógyszert: testét és vérét adja” – fogalmazott a főpásztor.
A hivatásról szólva hangsúlyozta: „Jézus hívása – »Kövess engem!« – személyesen hangzik el, nektek, most. Jöjj, kövess! Légy az irgalmasság, a gondviselés, a gyógyítás eszköze és szolgálója! Mert maga az ember gyógyít a jelenlétével, a sorsközösség vállalásával.
»Kövess engem!« Ennek a hívásnak akkor tudunk megfelelni, ha magunk is az örök élet gyógyszerével táplálkozunk: Krisztus testével és vérével, az Eucharisztiával. Nem gondoljuk, hogy istenek vagyunk, hogy helyettesíteni tudjuk, de azt igen, hogy irgalmával jelenvalóvá tehetjük testvéreink számára.”
Szentbeszéde végén Udvardy György püspök jókívánságait fogalmazta meg a végzős gyógyszerészhallgatóknak: „Kívánom mind­annyiatoknak az Úristen áldását erre a szent hivatásra, kívánom a szolgálat örömét, és azt, hogy valami szépet, isteni szépet tudjatok tenni az ember méltóságáért, és ez számotokra is boldogulást és örömöt jelentsen.”
A végzősök a szentmise záróáldása előtt egyenként részesültek főpásztori áldásban, majd átvették Szent Kozma és Szent Damján, a gyógyszerészek védőszentjeinek szentképét.

Ahol csillapíthatjuk a szomjúságunkat

Ahol csillapíthatjuk a szomjúságunkat

„Hálaadásra gyűltünk össze – mondta prédikációjában a püspök. – Hálát adunk mind­azért, ami megvalósul a Porta Pacis Lelkigyakorlatos Ház felújításával. Ám még ennél is többért szeretnék hálát adni. Ezt hallottuk Ámosz prófétától: »Íme, jönnek napok – mondja az Úr –, és éhséget bocsátok a Földre. Éhséget, de nem kenyérre; szomjúságot, de nem vízre, hanem az Úr igéjének hallására.« Ebből az ünnepi alkalomból szeretnék most hálát adni ezért az éhségért és szomjúságért, amely bennetek és bennem is ott van.
Hálát adok az Úrnak azért is, hogy vannak helyek, s nemcsak templomok, hanem lelkigyakorlatos házak is, ahol csillapítják ezt az éhséget. Ahová azért jönnek az emberek, mert éhesek az igaz­ságra, szomjazzák az igét. Isten olyan, mint a víz, amely mindenütt jelen van a Földön, de csak a kutaknál és a forrásoknál tudunk inni belőle. Isten is mindenütt ott van, de bizonyos helyeken nagyot lehet kortyolni az jelenlétéből, és csillapíthatjuk iránta való szomjúságunkat, vágyunkat.”
A szentmisét követően a jelenlévők átvonultak a lelkigyakorlatos házba, ahol Mester Balázs, Bárdudvarnok polgármestere mondott köszöntőt. Világos Krisztián plébános, a Porta Pacis Lelkigyakorlatos Ház igazgatója örömét és háláját kifejezve mondott köszönetet mindazok áldozatos munkájáért, akik segítettek a felújításban. Ezután Varga László megyéspüspök megáldotta az épületet, amelynek újonnan épített közösségi terét Váli Erzsébet Ancilla OSB nővérről nevezték el.

Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegye

Zarándoklat Márton Áron püspök nyomában

Zarándoklat Márton Áron püspök nyomában

A Kovács Gergely, Márton Áron püspök boldoggáavatási ügyének posztulátora és Ferencz Kornélia, az Erdélyi Mária Rádió önkéntes munkatársa által szervezett és vezetett zarándoklat főbb állomáshelyei Csíkdánfalva, Csíkszentdomokos, Szászrégen, Máramarossziget, Kapnikbánya, Dés, Kolozsvár és Gyulafehérvár voltak. A Gyulafehérvári Főegyházmegye tizenhét településéről és Budapestről érkezett zarándokok minden korosztályt képviseltek, a Márton Áron püspök által bérmált nyugdíjastól a nagy püspökkel soha nem találkozott középiskolásokig. A boldog emlékű főpásztor katolikus közösségen túlmutató tiszteletét tanúsítja, hogy a zarándoklaton több református felekezetű hívő is részt vett.

Forrás és fotó: Romkat.ro

A Szent Gyermekség Műve tábora

A Szent Gyermekség Műve tábora

Fotó: Nyíregyházi Egyházmegye

 

A tábornyitó görögkatolikus szent liturgiát Madassery Benvin Sebastian SVD, a Pápai Missziós Művek magyarországi igazgatója, valamint Bodnár Attila mátészalkai és Kovács Csaba nyíregyházi görögkatolikus lelkész mutatta be. A jósavárosi parókus, Lipcsák Tamás – a tábor mottójára utalva – táborhegyi élményt kívánt a gyerekeknek.
Sebastian atya az Eucharisztia fontosságáról beszélt, és arra kérte a gyerekeket, figyeljenek arra, hogy mindig tiszta szívvel, testben és lélekben is tisztán vegyenek részt a szentmisén.
Az „Uram, jó nekünk itt lenni” mottó jegyében a csoportok a tábor ideje alatt az úrszínváltozás ikonját adták tovább egymásnak, ezzel is kifejezve, hogy Krisztus mindig közöttünk van. Boksay Péter hajdúdorogi és Pindzsu István kisvárdai görögkatolikus atyák kíséretében a máriapócsi nemzeti kegyhelyre zarándokolt a társaság. A szent liturgiában Kovács Csaba atya a missziósok küldetéséről beszélt, a szertartás végén pedig fogadalmat tettek az új missziós gyerekek.
A nyíregyházi tűzoltók habpartival kedveskedtek a táborozóknak, és egyik este a Képmás zenekar adott koncertet. A résztvevők ellátogattak Európa legszebb állatkertjébe is, amelyre méltán büszkék a nyíregyháziak. A tábor programjában sportversenyek és kézműves foglalkozások is szerepeltek. Az internet segítségével Bariba is „elutaztak” a gyerekek, és a Szentatyával közösen imádkoztak a közel-keleti térség békéjéért. A táborba ellátogatott Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök is, és az encsi Lukács Viktóriának átadta Az év missziósa-díjat. A táborzáró szentmisén Sebastian atya arra buzdította a gyerekeket, hogy mindig az értéket keressék az életükben, és igyekezzenek továbbadni azt, hiszen küldetésük van.
A szentmiséken Keserű Konrád vezetésével szólt az ének és a gitár, a reggeli és az esti imákat, valamint a szentségimádást Dancsák Viktor vezette.

Forrás: Matavovszky Györgyné/ Szent Gyermekség Műve