Embertárs

Bakonyi János plébániai kormányzó halálára

Bakonyi János plébániai kormányzó halálára

Fotó: Váci Egyházmegye; Lauer Tamás

 

Harmincnyolc éves korában, közlekedési balesetben, tragikus hirtelenséggel meghalt Bakonyi János, Kóka és Tápiószecső plébániai kormányzója, korábbi veresegyházi káplán. Szerény ember lévén a tárgyak, az eszközök csak annyiban érdekelték, amennyiben a munkáját segítették. A focit és a filmeket szerette. Jézust követve önmagát adta az embereknek. Egyik szolgálatából a másikba sietett, amikor a tragédia megtörtént. Néhány személyes élménnyel emlékezünk meg róla, így búcsúzunk tőle.
Odafigyelt a másik emberre. Teljesítette, amit püspöke mindig kér papjaitól: „Engedjétek, hogy az emberek belétek kapaszkodjanak.” János atya biztos kapaszkodó volt. A „nem érek rá”, a „nincs időm” ismeretlen fogalmak voltak számára.
Három évig volt a gyóntató papom. Bár sokkal fiatalabb volt nálam, mégis igazi atyaként tudtam felnézni rá. Egy gyónásom után penitenciaként Szent Ágoston vallomásait nyomta a kezembe: „Olvasgasd, amikor ráérsz.” Amikor áthelyezték Veresegyházról, visszavittem neki a könyvet. „Tartsd csak meg” – mondta szeretettel.” „És ha szükséged lesz rá az új helyeden?” – kérdeztem. „Akkor majd kerítek egy másikat, ez ne a te gondod legyen.”
Beer Miklós váci megyéspüspök így emlékezik rá: „Már teológusunk volt, amikor megismertem. A Központi Szemináriumban tanult. Kistarcsáról hozta Somlai József atya, aki sok papot indított útjára a ministránsai közül. Szerény, kissé zárkózott ember volt, de komoly gondolkodású és elveihez következetes, jó papunk. Puritán módon élt. A barátaitól tudom, hogy fiatalabb korában jó focista volt.”
„Természetesen a legélénkebb emlékem az utolsó találkozásunk a tápiószecsői bérmáláson. Nagyon komoly, felkészült fiatalok elköteleződésének lehettem tanúja. A ministránsok, az énekesek, az énekkar és a jelen lévő hívek mind »együtt voltak«. A bérmálás után az egyik bérmálkozó családjánál ebédeltünk. Onnan ő vitt autóval Aszódra, a következő bérmálásra. Útközben jót beszélgettünk. Onnan sietett vissza Kókára egy esküvőre. Jó volt közelről látni mint fiatal papot, aki felelősséget érez a rábízottakért. Tíz évvel ezelőtt szenteltem pappá.”
Molnár Zsolt, Veresegyház plébánosa mellett közel négy évig szolgált káplánként János atya. Zsolt atya így gondol most rá: „Mély lelkű, intelligens, szerény, egyszerű életvitelű ember volt.
A szegény családokat segítette anyagilag. Szeretett kirándulni, mindenhová gyalog menni, paptestvéreivel időt tölteni. Kapcsolattartó, közösségi ember – nehéz kimondani – volt. Sok idejét ajándékozta másoknak, személyes találkozásokra, kapcsolatok építésére. Nagyon jószívű és önzetlen volt, egyszerűen élt, és ha valamije volt, azt is gyakran továbbajándékozta.”
„Arra emlékszem, hogy a plébánián valami miatt át kellett költöznie egy másik lakásba: ez abból állt, hogy tényleg csak néhány személyes holmiját összeszedte, és gyakorlatilag szinte percek alatt megvolt a költözés. Készült arra, hogy szerzetes legyen, de a szegénység, az egyszerűség lényegében már életformája volt. Nagyon szerette és tisztelte a liturgiát, odafigyelt rá. Úgy tanított, hogy a hívők is értsék, ami történik, s ennek megfelelően szépen, méltósággal végezzék. Szenvedélyesen szerette Istent, és órákat tudott beszélni arról, hogyan szeret minket Isten. Nagyon hűséges volt a Jézus-követésében és a papságban. Halálhíre mindenkit megdöbbentett. Reményünk szerint már Isten országában van, amelyet szavaival és életével is hirdetett.”

 

Gyermeknap Nagykálló-Harangodon

Gyermeknap Nagykálló-Harangodon

A szép környezetben fekvő táborhelyen a szervezők az eddigieknél is több játéklehetőséggel várták a több mint harminc településről érkező mintegy ötszáz gyermeket. A programok lebonyolításában nyolcvan nyíregyházi fiatal segítő vett részt, köztük a Szent Imre Gimnázium és Általános Iskola cserkészei, a leveleki plébánia önkéntesei, kisvárdai fiatalok és Debrecenből a Máltai Játszóház munkatársai.
A szórakoztató időtöltések között akadályverseny és sorverseny is szerepelt, melyen a gyerekek plébániai csapatukkal vettek részt. Délután táncház, lovaglás, pónifogat, állatsimogató, fajátékok, kézműves-foglalkozás, labdajátékok várták a gyerekeket, valamint a Máltai Játszóház programjai: óriás társasjáték, arcfestés, origami, kreatív foglalkozás. Közben nagy mennyiségben fogyott a helyszínen kemencében sütött kenyérlángos.
A nap csúcsa a záró szentmise volt, amelyet Nagy Zsolt egyházmegyei ifjúsági referens mutatott be. A szertartáson közreműködött a Képmás zenekar.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Keltsd életre a templomodat!

Keltsd életre a templomodat!

Berg Judit A holló gyűrűje címmel meseregényt írt a Mátyás-templomról. Arra hívunk, hogy olvasd el a könyvet, és annak mintájára keltsd életre a templomodban szereplő ábrázolásokat (festményeket, szobrokat, domborműveket).
A holló gyűrűje című regény (Ecovit Kiadó Kft., 2017) történetének szereplői a Mátyás-templomot díszítő alakok, amelyek a mesében éjszakánként életre kelnek, és kalandok sora vár rájuk: megelevenedik Bodza, a királysírt őrző kőkutya, a szélkakas, a galamb, a bagoly, a béka, a gorgók, a sárkányok. Ezek az éjszakánként életre kelő lények csak akkor változhatnak vissza, ha időben megtalálják a viharban eltűnt gyűrűt, amelyet a Menyasszony-torony tetejét díszítő holló tartott a csőrében.
Arra hívunk, hogy az írónőhöz hasonlóan barangold be a templomot, ahova jársz, ismerd meg a pincétől a padlásig, és fedezd fel rejtett kincseit. Keresd meg a számodra legkedvesebb ábrázolásokat – lehetnek ezek szentek, angyalok, állatok, növények, bármi, ami megtetszik –, és képzeld el, mi történne, ha ezek az alakok életre kelnének.
Korhatár: 6–14 év
Terjedelem: legfeljebb 5000 karakter
Beküldési határidő: szeptember 30. (Folyamatosan várjuk a meséket, a legjobbakat megjelentetjük.)
A meséket az mk@katolikus. hu e-mail-címre várjuk.
A pályázat mellé írd oda a nevedet, életkorodat, osztályodat, a városod és a templomod nevét. Örülünk, ha fotót is küldesz a templomról és a megelevenedő alakokról.

A három legjobb mese szerzője könyvjutalomban részesül. A legérdekesebb, legszebben megírt meséket folyamatosan közzétesszük a ­Magyar Kurír katolikus hírportálon (www.magyarkurir.hu), a nyertesek írásai pedig helyet kapnak az Új Ember hetilapban is.

 

Hármas ünnep a montreali magyar katolikus közösségben

Hármas ünnep a montreali magyar katolikus közösségben

A szentmisén a püspök kiszolgáltatta a bérmálás szentségét, valamint ezen a napon történt az előáldozás is. Cserháti Ferenc látogatása idén is egybeesett a kanadai anyák napjával, így a püspök külön köszöntötte az édesanyákat, és a misét értük is felajánlotta. A szertartáson a zenei szolgálatot az egyházközség zenekara látta el.
Urunk mennybemenetelének ünnepe alkalmából a püspök beszédében arra buzdított, hogy figyeljünk a Lélek ihletésére, és terjesszük a krisztusi örömhírt.
A szertartást fogadás, majd a Montreali Magyar Iskola évzáró ünnepsége és anyák napi műsora követte, amelyen fellépett a Bokréta ­Ifjúsági Néptáncegyüttes is.
Az ünnepen sokan kifejezték hálájukat a montreali Magyarok Nagyasszonya-plébániához kapcsolódó ifjúsági szervezetek vezetőinek a közösségért végzett munkájukért, valamint Licskó Szabolcs plébánosnak, aki segíti és koordinálja a csoportok működését.

Forrás és fotó: Flora Monozlai

Ballagás Nagybecskereken

Ballagás Nagybecskereken

A nap kiemelt jelentőségű volt a Boldogasszony Iskolanővérek életében, hiszen ez rendalapítójuk, Boldog Mária Terézia Gerhardinger ünnepe is.
A szentmisét Német László SVD nagybecskereki megyéspüspök mutatta be Király Tibor kisoroszi plébánossal és Elias Ohoiledwarin SVD atyával. A főpásztor felhívta a ballagók figyelmét arra, hogy mindazt, amit a szüleiktől és a nevelőiktől kaptak az elmúlt évek során, egy bizonyos formába, keretek közé kell rendezniük. A napi olvasmányokhoz kapcsolódva a derék asszony jellemzőit foglalta össze, s arra buzdított, hogy a lányok is legyenek hozzá hasonlók: szorgalmasak, szolgálatkészek, szolidárisak, megfontoltak, bájosak.
A kollégiumi hagyományokat követve Bicók Lea harmadikos kollégista búcsúzott az érettségizőktől. Az utóbbiak nevében Lackó Márta mondott köszönetet társainak, a kollégium nevelőinek és személyzetének, valamint a nővéreknek. Koncz M. Julianna nővér, az intézmény igazgatója személyes útravalóval látta el érettségiző növendékeit, akikkel szinte egy időben érkezett a kollégiumba, így végig figyelemmel kísérhette fejlődésüket középiskolai tanulmányaik során.

Forrás és fotó: Nagybecskereki Egyházmegye

Megáldották az országos rehabilitációs központ kápolnáját

Megáldották az országos rehabilitációs központ kápolnáját

Fotó: Lambert Attila

 

A centenáriumi ünnepség központi eseményeként bemutatott szentmisében Erdő Péter bíboros, prímás megáldotta a rehabilitációs intézet főépületének harmadik emeletén kialakított, Kalkuttai Szent Terézről elnevezett kápolnát.
A szertartáson mások mellett jelen volt Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, Gáncs Péter evangélikus püspök, Balog Zoltán, az emberi erőforrások leköszönő minisztere, Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár és ­Pokorni Zoltán, Budapest XII. kerületének polgármestere. Erdő Péter bíboros a kápolna megáldása alkalmával a kórházi lelkészi szolgálatról is beszélt. Az alábbiakban idézzük a főpásztor szavait: „Egészen különleges szerepe van a betegek mellett végzett egyházi szolgálatnak. Természetesen olykor szükség lehet pszichológus segítségére vagy egyszerűen csak a jóindulatú és kedves emberi beszélgetésre. De amit a keresztény lelkipásztori szolgálat adni tud, az különbözik ettől. Működésünk egy másik horizonton helyezkedik el. Egyházunk szentségei Krisztus kegyelmét közvetítik a betegeknek. Az Egyház szolgálata a földi élet, a szenvedés értelmét villantja fel.
Életem egyik legnagyszerűbb emléke, amikor egy haldoklót elláttam a szentségekkel, és láttam, amint kisimult az arca, szinte eláradt rajta a fény. Harmóniába került a múlttal, a jelennel és a jövővel, beköltözött a lelkébe Isten békéje. Az ilyen élmények sokszor a gyógyulás szempontjából is hasznosak lehetnek, de nem pusztán ez a szentségek szerepe. Az Istennel való találkozás pillanatai nemcsak vigasztalnak, hanem intenzívebben kapcsolnak bennünket az objektív valóság teljességéhez. Ha nem így volna, sovány lenne a vigasz, amit a szép szavak nyújthatnak.
Ezért olyan fontos, hogy kórházainkban valódi lelkipásztori ellátás lehet, hogy az egészségügyi intézményekben kápolna létesülhet. Az Oltáriszentség közelében a betegek, hozzátartozóik és a kórház dolgozói egyaránt Isten elé tárhatják életük drámai helyzetét. Az itt őrzött Oltáriszentségnek hitünk szerint kisugárzása van. Mi őrizzük a szentséget, ő pedig őriz minket.”
Beszéde után a bíboros köszönetet mondott a kórház vezetőségének és mindazoknak, akik a kápolna kialakításához munkájukkal hozzájárultak. A szentmise után Bogárdi Szabó István és Gáncs Péter mondott imát. Cserháti Péter, az OORI főigazgatója megköszönte az intézetbe bejáró katolikus, református és evangélikus kórházlelkészek szolgálatát, valamint a kápolna kialakításában tevékeny művészek munkáját.
A centenárium alkalmából mondott ünnepi beszédében Balog Zoltán kifejtette: amikor az ember megbetegszik, a test, a lélek és a szellem egyszerre kerül próbatétel elé, és mindhárom gyógyításra szorul. A miniszter azt is elmondta, hogy július 1-jétől a kormány vállalta valamennyi egyházi szolgálatban álló lelkigondozó javadalmazását.
A centenárium tudományos üléssel és kiállításmegnyitóval folytatódott. Az OORI most megnyílt állandó tárlata bemutatja az intézet évszázados történetével kapcsolatos dokumentumokat, tárgyakat, illetve a rehabilitáció kezdeteinek és magyarországi történetének relikviáit.
Az első ötven év a tuberkulózis elleni küzdelem jegyében telt. 1966-ra a sikeres országos betegségmegelőzés eredményeként a tbc-sek száma jelentős mértékben csökkent. Az új rehabilitációs profil felé való törekvés új osztályok kialakítását jelentette. 1975. december 1-jén megalakult az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet.
Az 1990-es évekre bizonyossá vált, hogy az egykori „tüdőpavilonok” még átalakítás után is alkalmatlanok a XX. századi modern rehabilitációs ellátásra, ezért a kor követelményeinek megfelelő, új épületre van szükség. Az építkezés 2000. november 1-jén kezdődött meg. Hat egymással összekötött épületszárny jött létre, összesen 34 ezer négyzetméteren. Az OORI jelenleg komplex orvosi rehabilitációt végző centrum. Ortopédiai és sebészeti ellátást nyújt, valamint öt területen biztosít rehabilitációs fekvőbeteg-ellátást, összesen 388 ágyon.

A Magyar Kánonjogi Társaság tanévzáró ülése

A Magyar Kánonjogi Társaság tanévzáró ülése

Szuromi Szabolcs rektor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Posztgraduális Intézete és a Magyar Kánonjogi Társaság elnöke beszédében a kánonjogászi hivatást vállalók sajátos küldetéséről szólt, és arról a felelősségről, amelyet az Egyház javának és a hívek lelki üdvösségének előmozdítása érdekében kell tanúsítaniuk a XXI. században. Mind­ezt egy olyan társadalmi környezetben teszik, melyben az Egyház által a kinyilatkoztatás alapján hirdetett maradandó értékek újra és újra megkérdőjeleződnek, s helyükre olyan új szokások kerülnek, amelyek alapjaiban rázzák meg az erkölcsi rendet, és sokakban bizonytalanságot keltenek. Így azok, akik a kánonjog letisztult normáit lelkipásztori érzékenységgel, kiegyensúlyozottsággal és bölcsességgel mutatják be környezetükben – akár hivatalos, akár személyes tanácsadás keretében vagy egy-egy életpéldán keresztül –, nélkülözhetetlen szerepet töltenek be az Egyház Krisztus tanítását hitelesen hirdető, örök értékeket közvetítő életében.
Az idei konferenciát Az Egyház hierarchikus felépítése címmel tartották meg. A tanácskozáson előadást tartott Szuromi Szabolcs Anzelm A püspöki konferencia szerepe, célja, jogköre, illetve A segédpüspök egyedi feladatköre; Kuminetz Géza A megyéspüspök sajátos kötelességei és jogai, valamint ­Kovács József Az általános helynök feladata és jogköre témában. A tudományos eszmecserét megtisztelte jelenlétével Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi és Majnek Antal munkácsi püspök.

Forrás és fotó: PPKE Kánonjogi Posztgraduális Intézet

Gyógynövényes piknik Kesztölcön

Gyógynövényes piknik Kesztölcön

Fotó: Lambert Attila

 

Múlt pénteken kivételesen családias rendezvényen vettünk részt Kesztölcön. A helyi gyógynövénykert mellett megrendezett pálos gyógynövénynap és piknik a legmeggyőzőbben tanúskodott arról, hogy a közösségi programok megteremtésének és támogatásának a templomokon kívül is szorgalmazói lehetnek az egyházi szereplők.
Kesztölc zsákfalu a Pilis lábánál, közel Pilisszentlélekhez és Doroghoz. Paradicsom. Olyan csendes és festői, mintha a Balaton-felvidéken lenne. Az illúziót a sok szőlő és egy, a Badacsonyra emlékeztető hegy is erősíti. Utunk a községből egy egészen keskeny úton vezet a temetőhöz és a templomhoz.
A mise előtt Nyírő András vállalkozó, a Virágzó Kesztölc Egyesület elnöke és a Kesztölci Borklub elnökségi tagja köszönti a vendégeket. Két éve, hogy a Pálos Gyógynövénykertet létrehozta, mondja, és nagy örömmel tapasztalta, hogy soha senki nem bántja vagy pusztítja, pedig az országos kéktúra útvonalán van, így turisták ezrei haladnak el mellette. Völner Pál államtitkár, országgyűlési képviselő testi és lelki egészségünk összefüggéséről, a helyi közösségek és a hagyományőrzés fontosságáról mond néhány szót.
Prédikációjában Csóka János tartományfőnök Istennek arról a szándékáról beszél, hogy bevonjon bennünket a barátságába. Egyesülni akar velünk, bennünk akar lakni. Ez a Szentlélek által valósul meg. Sokan keresik Istent kívül, pedig belül találhatnák meg, mert egészen közel van hozzánk: közelebb, mint mi önmagunkhoz. Ezen túl őt fedezhetjük fel minden jó dologban: az ő mosolya villan elő a művei, minden levél, virág, fa mögül, embertársainkkal való együttléteinkben. Ez a hétköznapi élet misztikája: valójában minden napunk Istennel való találkozások sorozatából áll. Olyan ez, mint amikor bemegyünk egy házba, ahol minden egyes tárgy a házigazdára emlékeztet, miközben ő a legbelső szobában van. Szemtől szemben is találkozunk majd vele, de csak később.
Mise után egy körülbelül tízperces sétával jutunk a kerthez, amelynek tájékoztató táblája a pálosok első, a XIII. században épített itteni kolostoráról és gyógynövény-szakértelméről is megemlékezik. Aztán, mielőtt a piknikhez hozzálátnánk, Csik-Nagy Mariann vezetésével a kert „interaktív felfedezésére” indulunk, ami annyit jelent, hogy mindenki kaphat egy ollót, és vághat magának a zsálya, a kakukkfű, az izsóp virágaiból, leveleiből.
A kertbe lépve intenzív illatfelhőbe kerülünk, amely a társaság egyik tagja szerint már magában is gyógyító hatású. Mariann a terület ideális fekvéséről: napsütésességéről, szélvédettségéről beszél, ami kedvező az itt termesztett mediterrán jellegű növények számára. Csak az a fontos, hogy gyommentes legyen a kert, különösebben jó talajra és sok nedvességre nincs szükség. Nagyszerű, hogy szinte minden bajunkra találunk ellenszert a természetben, lelkesedik Mariann. Erről Csaplár Vilmos Istennel, vagy nélküle című könyvének e sorai jutnak eszembe: „Miért van az, hogy a világ rétjein, mezőin minden betegségre van gyógynövény? Miféle összefüggést rejt ez a jelenség? Milyen kapcsolat van az emberi lény és az állat bajai és a növények hatóanyagai közt? Látszólag mit se »tudnak« egymásról. Kifejlődött egy értelemmel, reflektálóképességgel bíró emlős, tapasztalati úton rájött arra, hogy vannak a hatóanyagok, miben mi. Így én föl tudom tenni ezt a kérdést. Amíg nem találjuk meg a választ, ez is Isten létének bizonyítéka marad.”
A piknik bensőséges hangulatú, nélkülöz minden formalitást, hivatalos jelleget. A tartományfőnök hosszan beszélget az asztalánál ülőkkel, láthatóan jól érzi magát itt. A kiszolgálás egyszerre profi és családias érzéseket keltő. A környékbeli termelő által készített kétféle sült kolbászhoz (az egyik jó csípős) zsálya- és levendulaszörpöt kínálnak, mindkettőt megkóstoljuk. Zsályát még soha nem ízleltem eddig: fanyar, de nem kellemetlen. Mindenki számára „egységcsomag” készül: a főételhez pogácsát, szilvalekváros kiflit és házi linzerkarikát is kapunk. Csaknem hihetetlennek tűnik ez a terülj-terülj asztalkám itt, a természet közepén, a hegy lábánál, talán az egykori pálos szerzetesek barlangjaihoz közel. Fotós kollégám rámutat egy legalább száz méterre levő sziklahasadékra, amely szerinte barlang lehet, és már azt hiszem, barlangászni indul. De aztán csak a kert távlati képét fotózza fentről.
A kert Nyírő Andrásé, aki itt lakik, mondja János. A kapcsolatuk korábbi keletű, András pálos mobilalkalmazást készített ugyanis, amely a sivatagi atyák bölcsességeit teszi elérhetővé. A pálosok egykori kolostoruk révén kötődnek Kesztölchöz, és a gyógynövénytermesztés illeszkedik a szerzetesi profiljukhoz, ezért szívesen lettek a kert „lelki védnökei”. A mai nap célja a kert bemutatása és a laza együttlét, mert Jánosnak meggyőződése, hogy mélyebb kapcsolatok éppen az ilyen oldott beszélgetések, felhőtlen alkalmak nyomán bontakoznak ki leginkább.
Szót ejt más hasonló, a rend számára fontos programokról is, így ­például az októberi Pálos 70-ről, amely egy- vagy háromnapos Mária­nosztrára tett zarándokút. Vagy a lelki örökbefogadásról, amely imaszolgálat annak érdekében, hogy minél több szülő mondjon igent érkezőben levő gyermekére. Mert minden történésnek megvan a mélyebb lelki vonatkozása, hangsúlyozza. Mózes csata közben imádkozott a hegyen, és amíg bírta, a zsidók győzelemre álltak, ám amint leeresztette a karját, az ellenség jutott előnyhöz. Ez a történet jól érzékelteti az ima erejét.
Beszélgetésünk végén arra kérem Jánost, hogy mutasson be Andrásnak, akinek a kert létrehozásában és a piknik megszervezésében egyaránt fontos szerepe volt. András először szerényen hangsúlyozza, hogy nem csak övé az érdem, hiszen mindenről a borklub tagjaival együtt döntenek. Kesztölc ezeréves falu erős hagyományokkal: ezzel a kerttel szeretnék egy kicsit megmutatni magukat a világnak, és arra késztetni az erre járó turistákat, hogy legalább néhány percre megálljanak, és lelassuljon számukra az idő.
A pikniket közösségszeretetükből fakadóan szervezték. Egy olyan egykori bányászfaluban, ahol nagy hagyománya van az önkéntességnek, a közösség érdekében tett egyéni erőfeszítéseknek, az adakozásnak.