Embertárs

Ahol csillapíthatjuk a szomjúságunkat

Ahol csillapíthatjuk a szomjúságunkat

„Hálaadásra gyűltünk össze – mondta prédikációjában a püspök. – Hálát adunk mind­azért, ami megvalósul a Porta Pacis Lelkigyakorlatos Ház felújításával. Ám még ennél is többért szeretnék hálát adni. Ezt hallottuk Ámosz prófétától: »Íme, jönnek napok – mondja az Úr –, és éhséget bocsátok a Földre. Éhséget, de nem kenyérre; szomjúságot, de nem vízre, hanem az Úr igéjének hallására.« Ebből az ünnepi alkalomból szeretnék most hálát adni ezért az éhségért és szomjúságért, amely bennetek és bennem is ott van.
Hálát adok az Úrnak azért is, hogy vannak helyek, s nemcsak templomok, hanem lelkigyakorlatos házak is, ahol csillapítják ezt az éhséget. Ahová azért jönnek az emberek, mert éhesek az igaz­ságra, szomjazzák az igét. Isten olyan, mint a víz, amely mindenütt jelen van a Földön, de csak a kutaknál és a forrásoknál tudunk inni belőle. Isten is mindenütt ott van, de bizonyos helyeken nagyot lehet kortyolni az jelenlétéből, és csillapíthatjuk iránta való szomjúságunkat, vágyunkat.”
A szentmisét követően a jelenlévők átvonultak a lelkigyakorlatos házba, ahol Mester Balázs, Bárdudvarnok polgármestere mondott köszöntőt. Világos Krisztián plébános, a Porta Pacis Lelkigyakorlatos Ház igazgatója örömét és háláját kifejezve mondott köszönetet mindazok áldozatos munkájáért, akik segítettek a felújításban. Ezután Varga László megyéspüspök megáldotta az épületet, amelynek újonnan épített közösségi terét Váli Erzsébet Ancilla OSB nővérről nevezték el.

Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegye

Zarándoklat Márton Áron püspök nyomában

Zarándoklat Márton Áron püspök nyomában

A Kovács Gergely, Márton Áron püspök boldoggáavatási ügyének posztulátora és Ferencz Kornélia, az Erdélyi Mária Rádió önkéntes munkatársa által szervezett és vezetett zarándoklat főbb állomáshelyei Csíkdánfalva, Csíkszentdomokos, Szászrégen, Máramarossziget, Kapnikbánya, Dés, Kolozsvár és Gyulafehérvár voltak. A Gyulafehérvári Főegyházmegye tizenhét településéről és Budapestről érkezett zarándokok minden korosztályt képviseltek, a Márton Áron püspök által bérmált nyugdíjastól a nagy püspökkel soha nem találkozott középiskolásokig. A boldog emlékű főpásztor katolikus közösségen túlmutató tiszteletét tanúsítja, hogy a zarándoklaton több református felekezetű hívő is részt vett.

Forrás és fotó: Romkat.ro

A Szent Gyermekség Műve tábora

A Szent Gyermekség Műve tábora

Fotó: Nyíregyházi Egyházmegye

 

A tábornyitó görögkatolikus szent liturgiát Madassery Benvin Sebastian SVD, a Pápai Missziós Művek magyarországi igazgatója, valamint Bodnár Attila mátészalkai és Kovács Csaba nyíregyházi görögkatolikus lelkész mutatta be. A jósavárosi parókus, Lipcsák Tamás – a tábor mottójára utalva – táborhegyi élményt kívánt a gyerekeknek.
Sebastian atya az Eucharisztia fontosságáról beszélt, és arra kérte a gyerekeket, figyeljenek arra, hogy mindig tiszta szívvel, testben és lélekben is tisztán vegyenek részt a szentmisén.
Az „Uram, jó nekünk itt lenni” mottó jegyében a csoportok a tábor ideje alatt az úrszínváltozás ikonját adták tovább egymásnak, ezzel is kifejezve, hogy Krisztus mindig közöttünk van. Boksay Péter hajdúdorogi és Pindzsu István kisvárdai görögkatolikus atyák kíséretében a máriapócsi nemzeti kegyhelyre zarándokolt a társaság. A szent liturgiában Kovács Csaba atya a missziósok küldetéséről beszélt, a szertartás végén pedig fogadalmat tettek az új missziós gyerekek.
A nyíregyházi tűzoltók habpartival kedveskedtek a táborozóknak, és egyik este a Képmás zenekar adott koncertet. A résztvevők ellátogattak Európa legszebb állatkertjébe is, amelyre méltán büszkék a nyíregyháziak. A tábor programjában sportversenyek és kézműves foglalkozások is szerepeltek. Az internet segítségével Bariba is „elutaztak” a gyerekek, és a Szentatyával közösen imádkoztak a közel-keleti térség békéjéért. A táborba ellátogatott Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök is, és az encsi Lukács Viktóriának átadta Az év missziósa-díjat. A táborzáró szentmisén Sebastian atya arra buzdította a gyerekeket, hogy mindig az értéket keressék az életükben, és igyekezzenek továbbadni azt, hiszen küldetésük van.
A szentmiséken Keserű Konrád vezetésével szólt az ének és a gitár, a reggeli és az esti imákat, valamint a szentségimádást Dancsák Viktor vezette.

Forrás: Matavovszky Györgyné/ Szent Gyermekség Műve

Új óvoda épül Pécsett

Új óvoda épül Pécsett

Fotó: Loósz Róbert

 

A Pécsi Egyházmegye az 1813/2016. (XII. 20.) kormányhatározat alapján megítélt hazai forrásból mintegy nyolcszázmillió forintot fordít a saját fenntartásában működő Szent Mór Iskolaközpont tagóvodájának bővítésére és fejlesztésére. A projekt célja új, modern óvoda építése, hiszen Pécsett és vonzáskörzetében egyre nagyobb az igény a gyermekek vallási nevelésére már óvodáskortól.
A Káptalan utcai Szent Mór Óvodában a felújításra, eszközbeszerzésre és területrendezésre rendelkezésre álló teljes összegből több mint 720 millió forint támogatás jut az óvodaépület felújítására.
A beruházás megvalósításához két, jelenleg üresen álló telek egyesítésére volt szükség. Az Örökségvédelmi Hivatal hozzájárulását adta ehhez, mivel a két külön helyrajzi számon nyilvántartott terület korábban is egy ingatlant alkotott. Az új óvoda két épület összekapcsolásával jön létre: a Káptalan utcai telken épülő új szárnyat a délnyugat felől szomszédos Janus Pannonius utca 8. szám alatti épület udvarában álló meglévő konyhaépülettel kötik össze.
Az új óvoda maradéktalanul megfelel majd a magyar szabvány előírásainak. A gyerekek a korábbiakhoz képest jóval nagyobb udvart, minden igényt kielégítő csoportszobákat és játszóteret kapnak. A nevelési munkát segítő fejlesztő eszközökkel és vadonatúj berendezésekkel is gazdagodik a tagintézmény.
A Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő kilenc óvodában, tíz általános iskolában, négy gimnáziumban, valamint egy kollégiumban közel háromezer-hétszázötven gyermeket nevel négyszázhuszonnégy pedagógus.
A Szent Mór Óvodában jelenleg három csoportban hat óvónő és négy dajka gondoskodik összesen hatvanöt gyermekről. A bővítésnek köszönhetően a jövőben négy csoportban nyolc óvónővel és négy dajkával kilencvenöt-száz gyermek részesülhet majd keresztény nevelésben.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Győrsövényház búcsúja

Győrsövényház búcsúja

Fotó: H. Baranyai Edina/Kisalföld

 

A szobrot a Magyar Képzőművészeti Egyetem két művésztanára, Káldi Richárd és Szemerey-Kiss Balázs, valamint két hallgatója, Gheorghita Borbála és Zomborácz Tamás restaurálta. A helyreállítást a Franz és Gertrud Schenzinger Alapítvány támogatta. A Jó Pásztor-szobrot a német nemzetiségű Husz János készíttette hálából 1921-ben, amikor halottnak hitt fia, József hazatért az orosz hadifogságból. A búcsúi szentmisén részt vettek a Győrsövényházról és környékéről kitelepített német nemzetiségű egykori lakosok és családtagjaik. A Németországból érkezett vendégek előző nap, június 23-án a lébény-mosonszentmiklósi vasútállomáson emléktábla felavatásával emlékeztek arra, hogy a kitelepített győrsövényházi és lébényi németeket onnan vitték Németországba 1946 májusában.

Forrás: Győri Egyházmegye

Peske-Spányi-díjban részesült Spányi Antal püspök

Peske-Spányi-díjban részesült Spányi Antal püspök

A Spányi család Spányi Béla festőművészen keresztül hosszú idő óta kötődik Bodajkhoz. Kortársai nem értették, miért költözött erre a kis településre, de a művész munkáin jól látható, miként ragadta meg a bodajki táj szépsége. A település önkormányzatának képviselő-testülete példamutató emberi magatartása elismeréseként, kiemelkedő lelkipásztori szolgálatáért, valamint a város kulturális és épített öröksége fennmaradása érdekében végzett tevékenységéért adományozta a díszpolgári címet jelentő Peske–Spányi-díjat Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspöknek.

Forrás és fotó: Székesfehérvári Egyházmegye

Ferenc pápa egy beteg édesanyához: Azért hívtál, hogy megvigasztaljalak, és én kaptam vigaszt

Ferenc pápa egy beteg édesanyához: Azért hívtál, hogy megvigasztaljalak, és én kaptam vigaszt

Hat évvel ezelőtt menstruációs problémák miatt ment orvoshoz, mert úgy érezte, mintha a vér benne rekedt volna a hasában. A nőgyógyász felírt egy gyógyszert, és azt ígérte, néhány hónap múlva megszűnik a problémája. Nem vizsgálta meg, így nem derült ki, hogy előrehaladott fázisban lévő örökletes véralvadási problémája van. A gyógyszer agyi vénás trombózist okozott nála.
Ekkor már három gyermeke volt, Ilaria, Gabriele és Maria Giulia, hat pedig a mennyben. Habituális vetélésről volt szó az esetében, mégsem gyanakodtak az orvosok, sőt két alkalommal is császármetszéssel szült, holott a betegségével csak megfelelő óvintézkedések mellett lett volna műthető.
Férjével együtt a Neokatekumenális Út mozgalom tagjai. Körülbelül egy hónappal az után, hogy elkezdte szedni a gyógyszert, a szombat esti miséről hazatérve elájult. A kórházban tért magához. A jobb oldala teljesen mozgásképtelen volt, nem tudott beszélni, a szája az egyik oldalra húzódott. Ez ma már alig látszik, a jobb szemére viszont nem lát. Azt mondták neki, idővel rendbe jön, ám kiderült, hogy az egyik testfél gyengeségét féloldali bénulás okozza. Logopédus és fizioterapeuta foglalkozott vele.
– Feljelentette az orvost? – kérdezte tőle az Aleteia riportere. – Nem – válaszolta –, bár más orvosok szerint megtehette volna. Ő azonban úgy gondolja, emberi tévedés történt, még ha súlyos is, és ő nem akart ítélkezni az orvos felett, ezt inkább az Úrra bízta.
A betegsége előtt séfként dolgozott, jól keresett, aztán hirtelen olyan helyzetben találta magát, amely korábban ismeretlen volt számára. Meg kellett tanulnia együtt élni ezzel. A szülei, az eredeti családja a betegsége után eltávolodott tőle, ő azonban imádkozik értük. Férje, Simone mindvégig mellette állt, a betegség nem rontott a kapcsolatukon, sőt még nagyobb egységet teremtett közöttük. „Nem én választottam, Isten választotta nekem, és nagyon jó döntés volt. Én tizenhét éves voltam, ő huszonhárom – húsz év telt már el, amióta együtt vagyunk! Augusztusban ünnepeljük a 16. házassági évfordulónkat, és én még mindig fülig szerelmes vagyok belé.”
Egy alkalommal, amikor úgy érezte, nem tudja ellátni a gyermekeit, így fohászkodott Istenhez: „Ha te is úgy akarod, küldj nekem egy jelet. Nem azt szeretném, hogy megérintsen egy fuvallat, rám szálljon egy levél, elérjen egy napsugár – én valami olyasmit akarok, mint egy pofon, különben nem tudok továbbmenni. A betegség összetör. Nem bírom tovább hordozni ezt a keresztet.”
Meg kellett tanulnia bal kézzel írni, és a gyógytornász azt tanácsolta neki, ehhez tűzzön ki maga elé egy célt. Megszületett benne a gondolat: levelet fog írni Ferenc pápának bal kézzel. Négy évvel később egy, a fia füzetéből kitépett lapra írta meg végül a pápának, hogy a betegsége hihetetlen módon meggyógyította: „Megértettem, hogy a szenvedés más nézőpontból láttatja velem az életet, a kerekes szék perspektívájából.” Az utóiratban megadta a telefonszámát is.
A közösségében elmesélte ezt a testvéreknek és a papnak, aki arra kérte: ha Ferenc pápa nem válaszolna, ne vegye rossz néven tőle, hiszen sok a dolga. „Úgy várok a válaszára, mintha egy barátom volna, és biztos vagyok benne, hogy előbb vagy utóbb írni fog. Mert ezt kértem az Úrtól” – válaszolta Natascia. A férje, Simone is ugratta, mert nem hitte, hogy a pápa éppen neki válaszolna.
Comastri bíboros írt neki először: érdeklődött a története felől, és tájékoztatta arról, hogy levele bekerült azok közé, amelyeket Ferenc pápa személyesen fog elolvasni. A bíboros elküldte neki egy Szűz Máriáról szóló könyvét is, dedikálva. „Látod, a bíboros ajándékot küldött neked, ne kérj lehetetlent” – mondta neki a plébánosa. „Istennek semmi sem lehetetlen, nem igaz?” – válaszolta ő.
Krisztus király vasárnapján este nyolc óra tájban megszólalt Natascia mobilja. Simone kérte, hogy vegye fel, de neki előbb le kellett vennie magáról az orvosa által javasolt rögzítő eszközöket, ami időbe telik. Simone morgott, hogy neki kell felvennie a telefont; mindketten azt hitték, ismét valami telefonos ajánlattal keresik őket. „Igen, igen, Natascia, már adom is… Téged keresnek, furcsa akcentussal beszél” – adta át a telefont Simone a feleségének.
„»Natasciát keresem« – szólalt meg egy hang a telefonban. Ingerülten szakítottam félbe: »Én vagyok.« Mire ő: »Ferenc pápa vagyok.« Simonéra néztem, és azt mondtam: »Simone, nem a telefontársaság az, hanem a pápa!« (…) Nagyon boldog voltam, és azt mondtam: »Milyen jó! Régóta várom a hívásodat.« Simone az ajtóból dorgált: »A pápát nem tegezzük!« Még most is nevetnem kell, ha erre a jelenetre gondolok. A Szentatya az mondta, hogy olvasta a levelemet, én pedig félbeszakítottam: »Igen, azért írtam, hogy elmondjam, a betegség ajándék számomra, mert megtapasztalom az alázatot, a megbocsátás erejét, az imádság mindenhová elérő hatalmát.« Ő pedig így válaszolt: »Milyen jó veled beszélgetni! Jó ezeket hallani. Köszönöm neked.« Nem akartam elhinni, hogy ezt mondja, és így folytattam: »Én köszönöm Önnek. Én csupán egy csepp vagyok a tengerben, és Ön mégis felhívott.« Erre ő: »Nem, Natascia, te nagyon fontos vagy, és tudod, miért? Mert megvan benned minden, ami Jézus szenvedését megjeleníti.« Ezekre a szavakra mindig emlékezni fogok. Azt mondtam neki, hogy nem érzem magam ennyire fontosnak, de mivel ő a pápa, én pedig senki vagyok, nem mondhatok ellent.”
Ferenc pápa megkérdezte tőle, hogy ugye van három „gyöngye” – mert Natascia így nevezi a gyermekeit. Felsorolta mindhármuk nevét, a gyerekek pedig azt kiáltozták: „Ciao, Ferenc pápa!”, mire ő így válaszolt: „Ciao, gyöngyök!” Aztán Natascia átadta a telefont a férjének, mert tudta, hogy még válóok is lehet, ha nem így tesz. Simone hajlongott, miközben a pápával beszélt, és folyamatosan őszentségének szólította, ő pedig nevetett rajta. Végül visszavette a telefont, és megköszönte a hívást. Ferenc pápa így szólt hozzá: „Azért hívtalak, hogy megvigasztaljalak, és én kaptam vigaszt.”
Natascia később megkérdezte Simonét, hogy miről beszélt a pápával, de a férje annyira zavarban volt, hogy semmire sem emlékezett.
Natascia úgy érzi: „Ez volt a jel, amit az Úrtól vártam, az erős simogatás. Attól kezdve teljesen Istenre bíztam magam, elfogadtam az akaratát, vigaszra leltem. De gyakran nehéz, nagyon nehéz; nem tudom, mi lenne, ha nem volna a közösségem, a hitem, az utam és a férjem, aki ha rossz kedvem van, olyan hittanórákat tart nekem, hogy inkább azt mondom: jól van, igazad van, csak hogy hagyja már abba…”
„Amikor jól voltam, dolgoztam és pénzt kerestem, azt hittem, mindenről én dönthetek. A betegség azonban megaláz: és ezért alázatra tanít. Az alázat ajándék. A pápának azt is elmondtam: úgy akarom hordozni ezt a keresztet, ahogyan Krisztus tette. Háromszor elesett, de a végén magához ölelte a keresztet. Én is ezzel a méltósággal szeretném hordozni az enyémet. Ahhoz, hogy ezt megtegyem, másképp kell tekintenem a betegségemre: úgy, mint olyasvalamire, ami megment, ami mindent szebbé és igazabbá tesz” – vallja.
A hétköznapi nehézségek nem múltak el, sőt olykor még nehezebbek, mint korábban, de Natascia nem adja meg magát. Amikor hazatért a kórházból, azonnal főzni kezdett a gyerekeknek. Simone megdöbbent ezen, és azt mondta nekik: „Látjátok, anyátok nem akármilyen anya: eddig az ereje segítségével tette a dolgokat, most pedig kénytelen a szívével csinálni, mert nincs ereje.”

Forrás és fotó: Aleteia
Fordította: Thullner Zsuzsanna

Zánkai nyaralás

Zánkai nyaralás

Az egyik kísérő, Győrfi Zoltánné arról számolt be, hogy a hétfői program részeként szervezett kincskereső játékban nagyon jól szerepelt a Székesfehérvári Egyházmegyéből érkezett csapat: oklevéllel díjazták őket. Délután a gyerekek meglátogatták a haditechnikai parkot, azután trambulinozás, majd koncert következett. A keddet a Balaton partján töltötték a táborozók: strandoltak, sárkányhajóztak, óriáscsúszdáztak. Szerdán a sétahajó-kirándulás után a hősök napi Final Show következett. A zánkai és a fonyódligeti Erzsébet-táborokban a nyári szünidő alatt minden szerda a hősök napja. A diákok ilyenkor a rendőrök, a katasztrófavédők, a mentők és a katonák munkájába pillanthatnak be. Másnap minden gyerek számára nagy örömet jelentett a gokartozás és a lézerfegyveres csapatépítő játék.

Forrás és fotó: Székesfehérvári Egyházmegye