Bővül a tiszabői és a tiszaburai máltai iskola

A felzárkózást csak összefogással, partnerségben, együttműködve lehet sikerre vinni, és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat példaértékű munkát végez e téren – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára július 12-én Tiszabőn.

Hegy – Hittel az egyetemen

Keresztény gólyatábort szerveznek fiatal egyetemisták leendő elsőéveseknek. A több mint tíz éves múltra visszatekintő program célja, hogy hasonló értékrenddel, kulturált szórakozás közepette értesüljenek a diákok arról, melyik egyetemen mit jó tudni, mik a követelmények, hogyan kell használni a Neptun rendszert és más fontos témákról.

Általuk ad életet

Találkozás, közösség, küldetés – ezekkel a kulcsszavakkal írható le az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Egyházmegyei Ifjúsági Tábora (EMIT). Immár hetedik alkalommal rendezte meg az érsekség hitoktatási felügyelősége a középiskolás korú fiatalok találkozóját, idén a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) való felkészülés jegyében. Július 12-én a verőcei Csattogó-völgyben jártunk.

Passzív eutanázia

Július 11-én elhunyt Vincent Lambert, akitől egy hete a kórházban megvonták a táplálást és hidratálást. Ferenc pápa több ízben fölszólalt az érdekében, július 10-én kilenc nyelven is közzétette az ügyhöz kapcsolódó Twitter-üzenetét.