A kiégésen innen és túl

Versegi Beáta-Mária Lehetőségek – a kiégésen innen és túl című kötetét a szerző mellett Füzes Ádám katolikus pap, szupervizor, Rottenhoffer Ágota coach, szupervizor és a könyv illusztrátora, Kovács Gergely ismertette a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola könyvtárában május 15-én.

Pelenkaland

Gyereket gondozni-nevelni rendkívül drága mulatság, és ez már a pelenkázástól kezdve így van. Az igényes szülők hétről hétre azzal szembesülnek, hogy ha mindenből jót akarnak adni a gyermekeiknek, az anyagi erejük ehhez nem feltétlenül elegendő. A nagycsaládosok különösen veszélyeztetett csoport ebből a szempontból. A Katolikus Karitász és a Drogerie Markt (DM) közös akciója révén az elmúlt hat évben körülbelül ezerhatszáz család jutott pelenkaadományhoz. Közülük kettőnél jártunk.

Keresztényüldözés elleni központ Budapesten

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára és
Török Tamás, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkár egy háttérbeszélgetésen elmondták, szeretnék, ha Budapest válna az üldözött keresztények megsegítése és a keresztényüldözés elleni fellépés egyik központjává.

2014/4. Szenvedély – betegség – kiutak 2.

Tartalom   Boros Károlyné Alkoholbetegek felépülési lehetőségei Életformaváltás a tartós absztinencia és józanság fenntartásához   Pataki Zoltán Kezelésből vagy az utcáról? Felépülési utak különbségei a 12 lépéses programokban   Kovács Beáta Határsértések és függőség Egy szenvedélybeteg nő terápiájának tükrében   Don Mario Picchi Életterv az ember szolgálatában   „A társadalom érzékenyítésére van szükség” Kály-Kullai Károly … Olvass tovább

2014/3. Szenvedély – betegség – kiutak 1.

Tartalom   Halmi Krisztina SJC Felépülés a függőségből és spiritualitás   Gremsperger László Az önreflexió a józanodásban Egy felépülő alkoholista naplójának elemzése   Soltész Judit Élettörténet, felépülés, spiritualitás Egy kényszeres szerencsejátékos útja egy 12 lépéses önsegítő közösségben   Marton Krisztina A felépülést keresve… Pszichoaktív szerhasználók, illetve függők életútjának elemzése   Nagyné Molnár Ildikó Drog és … Olvass tovább

2014/2. Test-lélek-szellem közelből

Tartalom   Gáspár-Babos Etele-Tamás Az istenkép hatása a szülő-gyermek kapcsolatra   Laczkó Klára A bibliodráma mint életet fakasztó út   Mékli Attila Bibliodráma – mi okból, mi célért?   Mézes Zsolt László A megtérés visszhangjai a bibliodrámában   Fancsal Zsolt Isten számára ismeretlen a selejtmunka Az alacsony önértékelés és a megfelelési kényszer feloldása   Roth … Olvass tovább