Keresztényüldözés elleni központ Budapesten

Fotó: Bókay László

 

 

Az államtitkár a január 24-én tartott megbeszélésen bemutatta azt a képviselői indítványt, amely a keresztényüldözés, valamint a közel-keleti és az afrikai népirtás elítéléséről, illetve az üldözöttek támogatásáról szól. A sajtó munkatársainak egyúttal átadta az indítványban foglaltakat elfogadó országgyűlési határozatot. Ez utóbbi egyértelműen elítéli a keresztényüldözést és az Iszlám Állam terrorcselekményeit, kimondja, hogy azok az emberiesség elleni háborús bűntettnek minősülnek, és felszólítja a nemzetközi büntető bíróságot, hogy lépjen fel e bűncselekményekkel szemben. A határozat, amely a magyar kormányt is humanitárius segítségnyújtásra szólítja fel, alapdokumentum is, amely meghatározza, mit kell tennie a magyar államnak, illetve az e feladat ellátására létrehozott szervének – mondta az államtitkár, és hozzátette: a határozattal valamennyi, frakcióval rendelkező parlamenti párt egyetértett.
Rétvári Bence a megbeszélésen bemutatta azt az ereklyét, amelyet az Örmény Katolikus Egyház ajándékozott Magyarországnak (képünkön)  a török–szír határnál az Iszlám Állam terroristái által megtámadott és megsemmisített keszabi katolikus templom tabernákulumának fegyverrel megrongált ajtaját. Ezt követően bejelentette, hogy január 27-én konferenciát szerveznek, melynek célja, hogy a továbbiakban a keresztényüldözés témakörével foglalkozó szakemberek rend­szeresen Budapesten gyűljenek össze, és közös cselekvési tervet dolgozzanak ki. Török Tamás, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkár elmondta: tizenöt nemzetközi szervezet vezetői és tagjai érkeznek a konferenciára. A tanácskozáson többek között jelen lesznek a vallásszabadság védelmére alakult amerikai ADF International, a felekezetközi Open Doors szervezet, a katolikus Kirche in Not (Szükséget Szenvedő Egyház) és a Konrad Adenauer Alapítvány képviselői.
Török Tamás arról is beszélt a sajtó képviselőinek: fontosnak tartják, hogy felrázzák Európát az e téren érzékelhető közömbösségéből.
Rétvári Bence és Török Tamás emellett beszámoltak január eleji iraki látogatásukról is. Mint mondták, a helyi egyházi vezetők arra kérték őket, hogy Magyarország az Európai Unió tagjaként segítse az iraki lakosok elvándorlásának megfékezését, illetve az otthonukat elhagyók hazatérését.
Magyarország hárommillió euró összegű támogatással járult hozzá a lakhatás és az egészségügyi ellátás feltételeinek megteremtéséhez, az iraki háborús övezet közelében iskola építéséhez.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .