Ma is azt mondja: Ne féljetek!

Lengyelország elutasítja az Európa Tanács javaslatát az abortusz legalizálásáról – tették közzé a napokban a hírt a világhálón. A kormány nem kíván ilyen értelmű törvényt kidolgozni, és az európai intézményt arra figyelmezteti, hogy jobban tenné, ha inkább Oroszország miatt aggódna, ahol folyamatosan megsértik az emberi jogokat.

Az építő főpap

Emlékezés Glattfelder Gyula csanádi püspökre – Nyolcvanöt éve, 1923. március 25-én el kellett hagynia a csanádi egyházmegye akkor székhelyét, Temesvárt az egyházmegye püspökének, Glattfelder Gyulának. Trianon óta személye szálka volt a román hatóságok szemében. Körleveleiben, beszédeiben igazságtalannak nevezte ezt a békét, az ország és az egyházmegye területének megcsonkítását. A püspökség három részre szakadt: százhatvan plébánia Romániához került, hetven Szerbiához, és mindössze harminchárom plébánia maradt Magyarországon.

Szlovákia

Emléktábla a kassai dómban – Alojz Tkác kassai érsek (képünkön) a nagycsütörtöki olajszentelési mise után a székesegyház bejáratánál megáldotta azt az új márványtáblát, amely a kommunista rezsim alatt üldözést szenvedett papoknak állít emléket. František Majoch, Abszolón Ede, Ján Nemec, Štefan Beaver, Szmutkó Emil, Michal Rovnák, Hettmanek János, Ignác Kriššák neve olvasható a táblán.

Innen-onnan

A szaúdi király párbeszédjavaslata – A házasság, a család fontossága és az értékek, amelyek szükségesek a családi élet fenntartásához megfelelő kiindulási pontot jelenthetnek a vallásközi párbeszéd számára – nyilatkozta P. Gianfranco Grieco ferences, a Család Pápai Tanácsának irodavezetője.

Kanada

Toronto új magyar plébánosa – A 35. rendi nagygyűlésen választott küldöttként részt vett P. Sajgó Szabolcs jezsuita, a dobogókői Manréza éveken át voltigazgatója.