II. János Pál boldoggáavatási ügye

Mint ismeretes, 2005. április 28-án Benedek pápa felmentést adott a halál utáni kötelező ötéves várakozási időszak alól, amely szükséges a boldoggáavatási eljárás megkezdéséhez. 2007 áprilisában, két évvel II. János Pál halálát követően a Lateráni Szent János-bazilikában Camillo Ruini bíboros bejelentette a boldoggáavatási eljárás egyházmegyei szakaszának lezárulását, átadva a dokumentumokat a Szenttéavatási Kongregációnak. José Saraíva Martins bíboros, a kongregáció prefektusa nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak a boldoggáavatási eljárás római szakaszának előrehaladásáról. A dokumentáció átvétele után rögtön kijelölték a római szakasz posztulátorát, aki ugyanaz a személy, mint aki az egyházmegyei szakaszban volt. Kijelöltek egy relátort is, akinek vezetésével a posztulátor kidolgozza az úgynevezett positiót, vagyis az összes rendszerezett dokumentum gyűjteményét. Ezt kinyomtatják, majd a kongregáció különböző szervei áttanulmányozzák. Jelenleg a posztulátor dolgozik a „positio” összeállításán. Hogy ez a munka hány hónapot vesz igénybe, azt nem lehet előre megmondani. Martins bíboros hangsúlyozta: amint elkészül a positio, a kongregáció késlekedés nélkül áttanulmányozza azt, hiszen az a kívánságuk, hogy II. János Pált mielőbb a boldogok között tisztelhessük. Lengyelországban további híresztelések terjednek a boldoggá avatás lehetséges időpontjáról. Az ügy lengyel bizottságának elnöke, Tadeusz Pieronek püspök a Fakt című lengyel bulvárlap szerint lehetségesnek tartja még ebben az évben a boldoggá avatást. Már korábban megfogalmazódtak olyan várakozások, hogy ez október 16-án, Wojtyla pápává választásának 30. évfordulóján történhetne.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..