Európa

Gdansk új érseke – A nyugalomba vonult Tadeusz Goclowski érsek utódává a pápa Varsó-Prága eddigi püspökét, Slawoj Leszek Glodzot nevezte ki. Glodz érsek tíz évig volt a vatikáni Keleti Egyházak Kongregációjának munkatársa, 1991-ben pedig tábori püspök lett, 2004-től Varsó-Prága segédpüspöke. 2001-től lengyel médiapüspök. A Radio Maryja támogatója. (KAP)

Festum Varadinum

Szent László-körmenet Nagyváradon – apostoli nuncius a megnyitón – Hívek és érdeklődők százai töltötték meg az elmúlt vasárnap a nagyváradi római katolikus székesegyházat, hogy részt vegyenek a Festum Varadinum rendezvénysorozatának megnyitóján.

Hír

Magyar Sydney: felkészítő anyag letölthető – A júliusi sydney-i ifjúsági világtalálkozóval párhuzamosan Egerben megrendezendő Magyar Sydney szervezői a 2005-ös kölni ifjúsági világtalálkozót megelőző felkészüléshez hasonlóan idén is lelki zarándokútra hívják a fiatalokat a találkozóig hátralévő időben.

Róma

Az első indián szenttéavatási ügy – Április 17-én terjesztette a posztulátor a Szenttéavatási Ügyek Kongregációja elé Boldog Kateri Tekakwitha, az első indián boldog szenttéavatási ügyét.

Világegyházi horizonttal…

Erdő Péter bíboros az Új Emberben – Emelkedettebb hangulatú csütörtöki munkanap volt az Új Ember munkatársai számára április 17-e, amikor Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, a püspöki konferencia elnöke – Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök, a média ügyeiért felelős főpap, valamint Bíró László püspök, a szerkesztőbizottság elnöke – felkereste a szerkesztőséget.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.