Róma-Itália

A salvadori elnök vatikáni látogatása- XVI. Benedek pápa május 7-én fogadta Elías Antonio Saca González leköszönő salvadori elnököt. A szívélyes megbeszélések során megvitatták az ország belső helyzetéhez, valamint a nemzetközi időszerű kérdésekhez kapcsolódó témákat. Hangsúlyozták az egyház és az állam közötti jó kapcsolatokat.

A keresztény szellemiségű művek ünnepe

Megnyílt a XVII. Szent István Könyvhét – Harmincnégy fővárosi, vidéki, illetve határon túli kiadó – köztük az Új Ember – mutatja be kínálatát szeptember 11-étől, hat napon át Budapesten, a Ferenciek terén. Az Apostoli Szentszék könyvkiadója, a Szent István Társulat immár tizenhetedik alkalommal szervezte meg a keresztény szellemiségű könyvkiadók tavaszi seregszemléjét.

A szentföldi keresztények újkori története

Amikor 1948-ban megalakult a zsidó állam, az izraeli-arab viszály miatt sok palesztin kényszerült elhagyni hazáját – mintegy 15 százalékuk keresztény volt. Michel Sabbah pátriárka szerint akkor 150 arab település tűnt el Izrael térképéről. Az 1967-es „hatnapos háború” új menekülthullámot indított a palesztin lakosság körében, ami szintén sok keresztényt is érintett.

A vallásoktatás nagy esély Európa számára

Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) kezdeményezésére tartották meg május 4-én Strasbourgban az európai vallásoktatás értekezletét.
Az Európa Tanácsnál – az Európai Parlament elnöke, Hans-Gert Pöttering védnökségével – zajló megbeszélést azért hívták össze, hogy bemutassák az európai vallásoktatásról végzett felmérés eredményeit. A nemzetközi szervezet alapításának hatvanadik évfordulója alkalmából rendezett konferencián megvitatták a neveléshez és az oktatáshoz való jog érvényesülését, valamint a vallásszabadság helyzetét Európában.

Új technológiák, új kapcsolatok

Pápai üzenet a tömegtájékoztatási világnapra – Az új digitális technikák alapvető változásokat hoztak az emberi kapcsolatokban. Ezek a változások különösen szembetűnőek a fiatalok esetében, akik az új technikákkal szoros kapcsolatban növekednek, és otthon érzik magukat a digitális világban – állapítja meg a tájékoztatás világnapjára kiadott ez évi üzenetében XVI. Benedek pápa, aki elsősorban ehhez a „digitális nemzedékhez” intézi szavait.

Magyar papok Passauban

Az Európában szolgálatot teljesítő, külföldi magyarok lelkipásztori ellátásáért felelős papok április 27. és 30. között Passauban tartották szokásos évi konferenciájukat, amelyre Cserháti Ferenc püspök hívta őket.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.