Emberhalászok

Papszentelés Esztergomban – Papszenteléssel köszöntötték a XVI. Benedek pápa által, Vianney Szent János halálának százötvenedik évfordulója alkalmából meghirdetett papság évét június 13-án az esztergomi bazilikában.

Lángolt és világított

Kerekes János Károly O.Cist. (1918-2009) Június 13-án ismét, immár a földi léttel együtt elhagyta a zirci monostort az a Kerekes Károly, akit az „átvérzett történelem” változatos módon készített fel szerzetesrendjének vezetésére.

A keresztény pedagógiáért

A zirci főapát kitüntetése – A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Pro Paedagogia Christiana-díjat adományozott Zakar Ferenc Polikárp ciszterci főapátnak, aki nagy felelősséggel és szakértelemmel vállalta a rend iskoláinak fenntartását és működtetését. Az elismerést Erdő Péter bíboros, a püspöki konferencia elnöke adta át június 11- én Budapesten.

Szent Antal-áldás

Régi hagyomány a ferences templomokban, hogy június13-án az evangélium hirdetőjének, a segítő szeretet apostolának, Páduai Szent Antalnak az ünnepén megáldják a gyermekeket és a liliomokat, a rászorulóknak pedig „Szent Antal-kenyeret” adományoznak.

Pásztorok – a hivatásról…

A papok évének megnyitása alkalmából hivatásukról – annak történetéről, szépségéről és nehézségeiről kérdeztük jubiláló – ezüst-, arany- és gyémántmisés – lelkipásztorainkat. Pásztornak és nem béresnek hívta őket az Úr, aki maga a Jó Pásztor. És azt kéri a meghívott pásztoroktól, hogy kövessék őt, és minden erejükkel védelmezzék a rájuk bízott nyájat.