Róma – Vatikán – Itália

Obama elnököt július 10-én fogadja a pápa – A Vatikánban megerősítették, hogy a Szentatya július 10-én délután fogadja Barack Obama amerikai elnököt. Az elnököt felesége, Michelle is elkíséri. A pápa és az elnök első találkozását nagy várakozás előzi meg.

Európa

Papszentelések a Szent X.Piusz papi testvériségben – XVI. Benedek pápa tiltása ellenére, Szent Péter és Pál apostolok ünnepén nyolc újabb papot szentelt a svájci Econban a Szent X. Piusz Papi Testvériség elöljárója. Bernard Fellay püspök homíliájában kiemelte, hogy idén huszonhét papot szenteltek a tradicionalista papi közösségben, miközben például a nagy katolikus hagyományokkal rendelkező Franciaországban az újonnan szenteltek száma a százat sem éri el.

Ötszáz éve született Kálvin

A XVI. századi reformáció (hitújítás) a német Luther után második nagy alakjának, a francia Jean Calvinnak eredeti neve Cauvin vagy Caulvin volt. Ő indította el a nálunk reformátusnak nevezett keresztény irányzatot. „Egyik lábával még a középkorban, a másikkal már a modern újkorban állt” – mondta róla Klaas Huizing teológus. Kálvin ötszáz évvel ezelőtt, 1509. július 10-én született a franciaországi Noyonban.

Szentföld

„Soha többé ne legyen háború” – A pápa június 25-én fogadta a Keleti Egyházakat Segítő Mű (ROACO) ülésének résztvevőit. A ROACO olyan egyházi irodák, ügynökségek együttese, amelyek a keleti keresztények és a missziós apostolság közötti szolidaritás megteremtésén fáradoznak.

Ausztria

„Az egyház nem állhat meg” – Helmut Krätzl bécsi segédpüspök június 24-én a salzburgi egyetemen óvott attól, hogy az egyház „megálljon”. A II. vatikáni zsinat (1962–65) szándékait tovább kell követni. A főpap erősen hiszi, hogy a Szentlélek ki fogja vezetni az egyházat minden bizonytalanságból. „A zsinat ajándékára, az általa felszabadított lelki erőkre szüksége van a világnak.” A püspök felidézte a zsinat gyümölcseit, melyek a megújulás örömével hatottak.

Merünk-e különbözőek lenni?

„Jézus egyháza nem abszolút monarchia, nem nemzetközi szervezet, nem is multinacionális vállalat, hanem család, közösség és párbeszéd” – mondta Jean-Louis Tauran bíboros, a Vallások Közti Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke a pápa rendkívüli küldötteként június 28-án, Antiochiában, a Szent Pál-év ünnepélyes lezárásán.

Nagyvilág

A pápa a vietnami püspökökhöz- A vallások nem veszélyeztetik az országok egységét, mert céljuk az emberek megszentelődése és a közjó szolgálata. Ez volt XVI. Benedek pápa beszédének egyik fő gondolata, amelyet az ad limina látogatáson Rómában tartózkodó vietnami főpásztorokhoz intézett június 27-én.

Bánhegyi Miksa OSB halálára

Életének 81., szerzetességének 62., áldozópapságának 57. évében, a betegek szentségével megerősítve, június 25-én meghalt Bánhegyi Béla Miksa bencés szerzetes. Lelkiüdvéért július 3-án délután fél háromkor mutatnak be szentmisét szerzetestársai a pannonhalmi bazilikában, majd a Boldogasszony-kápolna kriptájában helyezik örök nyugalomra.