Új égi pártfogónk van

Boldoggá avatták Meszlényi Zoltánt – Ezrek indultak az ország minden tájáról, sőt a határon túlról is a magyar Sionhoz, hogy október 31-én személyesen vegyenek részt a vértanúhalált szenvedett Meszlényi Zoltán boldoggá avatásán Esztergomban. A papok között olyan is volt, akit egykor Meszlényi Zoltán szentelt.

Befejeződik az Afrika–szinódus

A Vatikánban ülésező Afrika- szinódus – amely napokkal lapzártánk után, október 25-én fejezi be munkáját – igazságos elbírálást és azonos gyógykezelést kér minden AIDS-beteg számára, függetlenül attól, hogy Afrikában vagy Európában élnek – mondta Peter Kodowo Turkson ghánai bíboros, szinódusi főrelátor, amikor október 13-án ismertette a Relatio Post Disceptationem (Jelentés a vita után) elnevezésű dokumentumot, amely összegzi a szinódusi aulában eddig elhangzott felszólalásokat.

Mindszenty-ünnep Budapesten

Előző lapszámunkban beszámoltunk a rákosszentmihályi Mindszenty-szobor felavatásának előkészületeiről és magáról az emlékműről. Most az október 25-i ünnepség legemlékezetesebb pillanatait elevenítjük fel.A rákosszentmihályi templom homlokzatán a hercegprímás székfoglaló beszédéből vett idézet fogadta az érkezőket: „Állok Istenért, egyházért, hazáért.” Az egyházközség fiatal elnöke a szentmise kezdetén ezekkel a szavakkal köszöntötte Erdő Péter bíborost: „Huszonhét éve járok ide, de ennyi résztvevőt még az éjféli miséken se láttam.”

Zűrzavarból a csendbe, s még tovább…

Taizéi találkozó – húsz év után ismét Pécsett – A taizéi közösség regionális találkozóját az 1989-es nyugat-keleti találkozás után, Mayer Mihály pécsi püspök meghívására – ismét Pécsett rendezték meg. Az egyházmegye idén ünnepli ezeréves fennállását, illetve jövő évtől Európa kulturális fővárosa.

Nagyvilág

A romániai püspökök értekezlete – Októberben zajlott a romániai püspöki konferencia őszi ülése a szatmári egyházmegyében. A római és a görög katolikus püspökök sajtóközleményben adtak hangot aggodalmuknak, mivel nagy veszélynek van kitéve a román főváros Szent József-székesegyháza: egy tizenkilenc emeletes felhőkarcoló épülne ugyanis közvetlen közelében.

Róma – Vatikán

Alaptalan félelem a túlnépesedéstől – A fejlesztéspolitika eszköze nem lehet a születéskorlátozás – hangsúlyozta Celestino Migliore érsek, a Szentszék állandó megfigyelője az ENSZ-ben. Tizenöt évvel a kairói világnépesedési konferencia után már mindenki számára felismerhető, hogy alaptalan a túlnépesedéstől való félelem. A legnagyobb veszélyt nem a demográfiai növekedés, hanem „a felelőtlen globális és helyi gazdasági menedzsment”, vagyis a gazdasági tevékenység összehangolásának hiánya, illetve zavarai jelentik.

Anglikánok – az egység felé

Személyi ordinariátusokat állítanak fel a katolikus egyházhoz csatlakozó anglikánok részére. XVI. Benedek pápa apostoli konstitúciójával számos anglikán hívő kérésére kíván válaszolni, akik a világ minden részén teljes és látható egységre kívánnak lépni a katolikus egyházzal.