December 12-én a Szentatya folytatta az Úr imájáról múlt héten megkezdett katekézissorozatát. Arra buzdított, hogy gyermeki merészséggel szólítsuk meg Istent, tekintsük őt apánknak, ne féljünk tőle, mert az imádkozás által már el is kezdődik gyógyulásunk és szabadításunk. Ferenc pápa katekézisének fordítását teljes terjedelmében közöljük.
Erdő Péter bíborossal ünnepelte a felszentelés tizedik évfordulóját a budapesti Boldog Salkaházi Sára-templom közössége december 27-én. A hívek egész napos szentségimádással készültek a hálaadó szentmisére. Gazdag tíz évért mondtak köszönetet vértanú névadójuk emléknapján.
Szent István vértanú ünnepén, december 26-án Varga László kaposvári megyéspüspök diakónussá szentelte Koszoru Péter papnövendéket a nagykanizsai Jézus Szíve-templomban.
„Békesség e háznak! És minden lakójának!” – így szól a köszöntés vízkereszt táján, amikor a keresztény családoknál lakásszentelést tartanak. Mire való ez a szokás, és miért jó házszentelőt tartani? A házszentelés az úgynevezett szentelmények körébe tartozik: olyan szent jelek és hozzájuk kötődő imák ezek, amelyek jelzik Isten cselekvését, és előkészítik lelkünket annak befogadására a különböző élethelyzetekben.
Heti két napot hajléktalanszállókon töltök. Szeretném ebben a rovatban bemutatni ottani barátaimat (de a neveket, a helyszíneket, a körülményeket a személyiségi jogok védelmében természetesen minden esetben megváltoztatom). Szeretném megismertetni azokat, akiket a többség nem ismer; szóhoz juttatni olyan embereket, akiket nemigen hallgat meg senki. Nem mint hajléktalan embereket, hanem mint testvéreinket akarom őket megszerettetni. Mert a hajléktalanság tapasztalataim szerint valójában az emberi létezés tisztábban kitapintható formája, abból következően, hogy nincs, ami eltakarja: jómód, státus, tulajdon, vagy ingatlan, amelynek falai mögé az átlagember elrejtőzik. Amivel-amikkel tévesen azonosítja magát, és amelyek védelmében bátran lenézi a szegényebbeket, szerencsétlenebb sorsúakat.
Hajléktalan emberekkel találkozni annyit jelent, mint naponta újabb titkainkba belelátni, ember voltunk méltóságával, lelki kincseivel és nyomorúságával egyszerre szembesülni. Nem az övékkel, hanem mindannyiunkéval. Mivel nincsenek „ők” és „mi”: összetartozunk.
Pár hónapja nagyon beteg lettem. „Ártatlan” influenzának indult, de szövődménye lett. Néhány napig azt hittem, vesekő, de hamarosan kiderült, hogy baktériumok játszanak velem. Extra intelligensnek és rafináltnak tűntek; jó ideig: egy hosszú, kínterhes héten át el tudtak ugyanis rejtőzni, először a bal, majd némi javulás után a jobb vesémen parádéztak. Pokoli kínokat éltem át, sem éjjelem, sem nappalom nem volt, pedig fájdalomcsillapítók és görcsoldók hadát állítottam csatarendbe. Fokról fokra kezdtem megsejteni, hogy ezúttal nem én állok nyerésre, és ez egészen új élmény volt. Addig nagyjából sérthetetlennek hittem magamat.
