A megújulás ideje
A választott címben mintha vitatkoznánk előző írásunkkal, amelyben arról elmélkedtünk, miért vágyik a hitre a mai ember. Ez a feszültség mégis valós. Akarunk hinni, de nem szeretnénk elfogadni, hogy más mondja meg, miben higgyünk. Érezzük, hogy egyedül kevesek vagyunk, kell a fogódzkodó, ugyanakkor ahhoz már túlságosan önközpontúak vagyunk, hogy elviseljük, ha valaki más mutatja meg a mit és a hogyant. Ennek az állapotnak a kifejeződése a közvélemény-kutatásokból jól ismert szófordulat: „a maga módján vallásos”. Ha belegondolunk, ez maga az önellentmondás: hiszen hinni azt jelenti, meghajolni, elfogadni, megbízni, ráhagyatkozni valamire, de még inkább valakire, akit elfogadok magamnál nagyobbnak. Hogyan tehetném ezt meg a „magam módján”, vagyis úgy, hogy közben végig önmagamra figyelek? A tapasztalat azt mutatja, mégis megkíséreljük ezt a lehetetlent.