Egyházunk

Afrika országainak nagy része idén ünnepli függetlenségük megszerzésének ötvenedik évfordulóját, továbbá a földrész híres szülöttje, Alioune Diop születésének centenáriumát. A Kultúra Pápai Tanácsa és a Népek Evangelizálása Kongregáció közös fórumot kezdeményezett, hogy egyházi, nemzetközi és nem kormányzati szervezetek képviselőinek közreműködésével segítse az afrikai kontinens fejlődését szolgáló új elképzelések megszületését.

A Pápai Magyar Intézet hetven éve

Galla Ferenc egyháztörténész

Galla Ferenc 1888. szeptember 23-án, a Pozsony vármegyei Udvardon született egyszerű földművescsaládban. A tehetséges fiatalember 1901-ben belépett a szalézi rendbe, és mivel annak akkor még nem volt háza Magyarországon, a Torinó és Milánó közelében lévő Cavagliában frissen megnyitott, Szent Istvánról elnevezett Magyar Szalézi Intézetbe küldték tanulni, ahol elvégezte a gimnáziumot is. 1908-ban tette le egyszerű fogadalmát, majd 1908 és1912 között a Torinó közelében lévő rendi teológián, Fogliazzóban folytatott tanulmányokat. 1912-ben doktori fokozatot szerzett teológiából. Ugyanebben az évben, július 14-én pappá szentelték. Pár éves olaszországi működés után elhagyta a szalézi rendet, és hazatért Magyarországra, ahol a Váci egyházmegye papja lett. Magyarnándoron (1914–1916) és Csömörön (1916–1926) volt káplán, majd Cinkotán lett plébános (1926–1930). Közben, 1920 és 1922 között a budapesti Szent László Gimnáziumban megszerezte a hazai érettségit, mert olasz érettségijét nem ismerték el. Korai írásain is érezhető, hogy gimnáziumi tanulmányait olaszul végezte, az irodalmi magyar nyelvet csak később sajátította el.

Lap­zár­ta­kor kap­tuk a hírt: éle­té­nek 94. esz­ten­de­jé­ben el­hunyt Ke­resz­tes Sán­dor, a ma­gyar ke­resz­tény­de­mok­ra­ta po­li­ti­ka meg­ha­tá­ro­zó alak­ja.

Au­gusz­tus 20-a min­den ma­gyar­nak nagy ün­nep. Az volt ak­kor is, ami­kor nem le­he­tett be­szél­ni szen­tek­ről, ke­resz­tény­ség­ről. A dik­ta­tó­ri­kus ha­ta­lom nem tud­ta ki­ir­ta­ni ezt az ün­ne­pet a ma­gya­rok szí­vé­ből, csak an­­nyit te­he­tett, hogy az Al­kot­mány ün­ne­pé­nek, meg az új ke­nyér nap­já­nak pró­bál­ta el­ne­vez­ni.

Ám min­den ma­gyar tud­ta ak­kor is, hogy ez a nap el­ső szent ki­rá­lyunk ün­ne­pe, ame­lyet meg­ült lel­ke mé­lyén, ha­tá­ro­kon in­nen és túl egy­aránt.
A szent ki­rály vá­ro­sa a Szent Job­bot au­gusz­tus 14-én fo­gad­ta. Meg­áll­hat­tunk, imád­ság­ba me­rül­het­tünk nem­ze­tünk e kü­lön­le­ge­sen fon­tos erek­lyé­je előtt. Jó volt néz­ni a Szent Job­bot, és kö­nyö­rög­ni, köz­ben­já­rá­sát kér­ni, ma­gun­kat tu­da­to­san ol­tal­má­ba he­lyez­ni.
Néz­het­tük azt a ke­zet, mely olyan ren­dít­he­tet­le­nül tet­te, amit ten­nie kel­lett. Ez a kéz imád­ko­zott!

Elmélet vagy élet

So­kat vár­tam et­től az út­tól. Azt, hogy a min­den­nap­ok­ba kis­sé tán be­le­pil­ledt hi­tem egé­szen fel­fris­sül­jön, s új, más­faj­ta, sze­mé­lyes kap­cso­la­tom ala­kul­jon ki Is­ten­nel; ta­pasz­tal­jam meg őt ren­de­sen, kap­jak ab­ból az öröm­ből, amit a ve­le va­ló ta­lál­ko­zás je­lent. „Jó, de ne várj cso­dát!” – fi­gyel­mez­te­tett Vanessa, a Ma­gyar­or­szá­gon szol­gá­ló bra­zil mis­­szi­o­ná­ri­us. Át­imád­koz­tuk az éj­sza­kát, mi­e­lőtt el­in­dul­tam vol­na. Haj­nal­ban, ami­kor meg­­ér­ke­zett a ta­xi, meg­ölel­tük egy­mást, jó erő­sen, és út­ra kel­tem a ha­zá­já­ba, Bra­zí­li­á­ba. Úgy kép­zel­tem, nem is an­­nyi­ra az if­jú­sá­gi vi­lág­ta­lál­ko­zó­tól aka­rok so­kat, ha­nem in­kább ma­gá­tól az út­tól, va­ló­já­ban: a kon­ti­nens­től, az em­be­rek­től, Dél-Ame­ri­ka kü­lön­le­ges lel­ké­től. Azt a va­la­mit aka­rom, ami ott so­kak­ban meg­van: a de­rűt, lel­ke­se­dést, az élet­örö­möt.

Je­len­tő­sen bő­vül a Ma­gyar Ka­to­li­kus Rá­dió vé­te­li le­he­tő­sé­ge

Az ult­ra­rö­vid-hul­lá­mú su­gár­zás­ra va­ló át­té­rést kö­ve­tő har­ma­dik év­ben vé­te­li le­he­tő­sé­gé­nek je­len­tős bő­vü­lé­sét ér­te el a ka­to­li­kus egy­ház rá­di­ó­ja au­gusz­tus­ra: Szent Ist­ván ki­rály ün­ne­pén a Du­nán­túl nagy ré­szén és az or­szág kö­zép­ső, il­let­ve ke­le­ti te­rü­le­té­nek több kör­ze­té­ben is fog­ha­tó az adás. Még­pe­dig kor­sze­rű, jó mi­nő­sé­gű URH-­frek­ven­ci­á­kon.

A Ma­gyar Ka­to­li­kus Püs­pö­ki Kon­fe­ren­cia és a rá­dió ve­ze­té­se fo­lya­ma­tos erő­fe­szí­té­sek­kel igyek­szik el­ér­ni, hogy az egy­ház rá­di­ó­já­nak hang­ja az új jog­sza­bá­lyi kö­rül­mé­nyek kö­zött is hall­ha­tó­vá vál­jék az or­szág min­den la­kó­ja szá­má­ra. E mun­ka ered­mé­nye­ként 2010-ben Bu­da­pes­ten, Szé­kes­fe­hér­vá­ron és Szom­bat­he­lyen szó­lalt meg URH-n az Öröm­hír min­den­ki­nek szig­nál. Idén jú­ni­us­ban be­kap­cso­ló­dott Kis­kő­rös, jú­li­us­ban Esz­ter­gom és Vác, au­gusz­tus kö­ze­pén pe­dig Veszp­rém és Deb­re­cen is.

A II. va­ti­ká­ni zsi­nat leg­jobb né­met kró­ni­ká­sa, Mario von Galli je­zsu­i­ta re­mek kom­men­tár­ja­in kí­vül ké­pes ki­ad­vány­ban is ki­tű­nő­en köz­ve­tí­tet­te a zsi­nat ese­mé­nye­it és szel­le­mét. Ma is előt­tem van egy fel­vé­tel, ame­lyen há­rom bí­bo­ros mo­de­rá­tor, a bel­ga Leo Jozef Suenens, az olasz Giacomo Lercaro és a leg­fi­a­ta­labb, a né­met Julius Döpfner (képünkön) be­szé­lik meg, mi a te­en­dő egy, a kú­ri­át érin­tő kér­dés­ben.

Kopt temp­lo­mo­kat gyúj­tot­tak fel

Az egyip­to­mi rend­őr­ség au­gusz­tus 14-én két ka­i­rói té­ren fel­szá­mol­ta a Mo­ha­med Murszi el­nök meg­buk­ta­tá­sa el­len he­tek óta til­ta­ko­zó Mu­zul­mán Test­vé­ri­ség tá­bo­ra­it. A vé­res le­szá­mo­lást kö­ve­tő­en az iszlamisták fel­gyúj­tot­tak há­rom kopt temp­lo­mot.