Egyházunk
Hogy eljussunk a világ végső határáig
Július 1–4. között Birminghamben zajlott az európai püspöki konferenciák titkárainak 47. találkozója. Az éves eseményt Oscottban (Birminghami Egyházmegye), a St. Mary’s College szemináriumban tartották. A tanácskozáson jelen volt Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára.
Főpásztori levél a győri Apor Iskolaközpont Szülői Munkaközössége részére
A győri Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont igazgatóváltásával kapcsolatos történésekre és a szülői munkaközösség Dr. Veres András megyéspüspök úrhoz intézett levelére írt főpásztori választ tesszük közzé az alábbiakban.
Új főpásztora van a Jászvásári Egyházmegyének
Július 6-án Ferenc pápa elfogadta Petru Gherghel jászvásári (iași-i) megyéspüspök lemondását, és utódának kinevezte Iosif Păulețet, aki eddig a bukovinai főesperesség főesperese és a szucsávai (suceavai) Nepomuki Szent János-egyházközség plébánosa volt.
Szent tűz sürgette egész életében
A Magyar Bencés Kongregáció prézes apátja a hozzátartozók nevében is fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatja, hogy szeretett rendtársa, Magyar Gyula Szervác bencés testvér életének 89., szerzetességének 70. évében, a betegek szentségével megerősítve, június 17-én hazatért mennyei Atyjához. Temetése július 2-án volt, Pannonhalmán. Földi maradványait a Szent Márton-bazilikában tartott gyászmise után a Boldogasszony-kápolna kriptájában helyezték örök nyugalomra.
Add, hogy lássak!
Hagyományteremtő szándékkal lelkinapot tartott Székely János püspök június 29-én Csatkán, cigányok és cigánypasztorációs munkatársak számára.
Mondjatok újra igent egymásra
Ünnepre gyűltek össze a Szombathelyi Egyházmegye jubiláns házaspárjai június 22-én. A házassági évfordulójukat ünneplőket Székely János megyéspüspök köszöntötte.
A szombathelyi székesegyházban minden évben megünneplik a jubiláns házaspárokat. Székely János megyéspüspök kitartásra, egymás értékeinek meglátására biztatta a házasokat, hogy hosszú, boldog éveket töltsenek együtt.