Görögkatolikus rekollekció Ajakon
Fekete Károly református püspök a keresztény felekezetek együttműködéséről
Fekete Károly református püspök a keresztény felekezetek együttműködéséről
Egy papi életút egyik legnehezebb döntését kellett meghoznia Tomka Ferenc atyának, amikor huszonöt közösségteremtő és templomépítő év után elhagyta a káposztásmegyeri plébániát. „Ezt csak az értheti meg, akinek meghalt valakije. Atya voltam a plébánián, sokan mondták, hogy az igaz apát veszítik el. Az új megtérők számomra is olyanok voltak, mint a kisgyermekeim. Őket kellett otthagynom, egy virágzó családot. Több hónapos lelki sötétségen mentem át. Egy ideig még ott éltem a plébánián, és úgy kellett jelen lennem, hogy erőt adjak a többieknek.”
Candida Bellotti kamilliánus nővér február 20-án ünnepelte 110. születésnapját Luccában. Ferenc pápa üzenetben küldte apostoli áldását az évforduló alkalmából. Isten éltesse Olaszország legidősebb szerzetesét!
A szentatya február 22-én folytatta a keresztény reményről szóló katekézissorozatát. A teremtett világ az emberrel együtt a szülő asszonyhoz hasonlóan nyög és vajúdik, a keresztény ember pedig tudja, hogy már működik Isten megmentő szeretete, új világ és új emberiség van születőben.
A szentatya január 20-án, a római Szent Mária Jozefa-plébánián tett látogatása alkalmával a szentmise előtt gyerekekkel is elbeszélgetett, válaszolt a kérdéseikre.
A Szentszék és a kairói al-Azhar Egyetem, a szunnita iszlám világ egyik legfontosabb felsőoktatási intézménye kifejezték szándékukat, hogy közös tevékenységet fejtenek ki a vallási szélsőségesség ellen. Ez az elhatározás az eredménye annak a február 24-én véget ért szemináriumnak, amelyet az al-Azhar Egyetemen tartottak.
Megjelent „Az imaórák liturgiája” negyedik kötete