Hívom a családokat a Biblia évében: – 2008 novemberében
Kedves családok és házaspárok, kedves családokat szerető szerzetes- és paptestvérek, kedves mindnyájan, akik a család és az élet mellett álltok!
Kedves családok és házaspárok, kedves családokat szerető szerzetes- és paptestvérek, kedves mindnyájan, akik a család és az élet mellett álltok!
Lelki tábor fiatal lányoknak – Isten nőnek teremtett – de milyennek? Tizenhárom- tizenhat éves lányoknak teszik fel a kérdést, illetve sokkal inkább ők teszik fel maguknak, a Jézus Szíve (Népleányai) Társaság által szervezett táborban.
Zenés esti családi hajózásra hívta meg május 30-án a Táltos utcai Szent Kereszt-templom közössége a budapesti plébániák, lelkészségek híveit a katolikus iskolák, szerzetesközösségek képviselőit.
Egyházmegyei találkozó Becsehelyen- Az Egyházmegyei Családpasztorációs Bizottság május utolsó napjára közös együttlétre, majálisra hívta az egyházmegye családjait. A találkozó helyszíne Becsehely volt. A majálist hosszas és gondos előkészület előzte meg a helyi plébániai közösség részéről is. Reggel kilenc órától érkeztek az autók, buszok, de voltak résztvevők, akik kerékpárral érkeztek.
a Biblia évében – 2008 júniusában – Kedves családok és házaspárok, kedves családokat szerető szerzetes- és paptestvérek, kedves mindnyájan, akik a család és az élet mellett álltok!
– Az embrió státuszának meghatározására a legfontosabb lépések az Európai Parlamentben történtek. Az itt hozott döntések azonban ajánlás jellegűek, tehát a nemzeti törvényhozásokra nem kötelezőek. Az Európai Parlament 1989. március 16-án „történelmi” határozatot hozott: a testület elfogadta a „Rothley-jelentést” és a „Casinijelentést”.
Konferencia a családról – „Ha a házasságra és a családra tekintünk, akkor szembetűnő sajátosan jogi jellege. Nem az állam adja a jogi minőséget a családnak, hanem a belső normativitását ismeri el az állam a jog eszközeivel.
A NOE Veszprémbe várja a családokat – A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) már húsz évnél is nagyobb múltra tekint vissza. A folyamatosan fejlődő szervezet próbálja a magyar értékeket, a család fontosságát, szerepét képviselni és felmutatni a társadalomban.