Család

Petőfi egykor egy „barátságos meleg szobában” lelte meg a boldogságot.

Mások életük egy-egy örömteli pillanatával azonosítják. Van, aki kellő anyagi megelégedettség nélkül nem tudja elképzelni. Gyerekek mosolya, unokák gondja nélkül is nehéz. Vagy talán magányosan, betegen lehetséges?

Filozófusok, pszichológusok próbálják meghatározni.

Közvélemény-kutatók kérdezgetik. Kiderül, hogy a nyomorgó cigányok mindig készek dalolni, a latin-amerikai országok ugyancsak rászoruló népe is boldognak vallja magát. Egy azonban biztos: ahol nincs béke, ott nem terem boldogság sem. Szíria ma a világ egyik legboldogtalanabb országa.

Felkészülő

Közeledünk a tanév végéhez, ami azt is jelenti: összegzünk. Élményeket, tudást, tapasztalatokat. Az idei év nagy ajándékaként élem meg, hogy írásszakkör indulhatott iskolánkban, azzal a céllal, hogy írjunk. Mert írni csak írva lehet megtanulni. Ám ehhez kitartó munkára, odafigyelésre, a szöveggel való folyamatos bíbelődésre van szükség.

Tehetség a közösségben

A legutóbbi Pisa-felmérés egyik nem várt eredménye az volt, hogy hazánkban a kiemelkedő képességű gyerekek aránya csökkent az évek alatt. Elsősorban a pedagógusokra hárul az a feladat, hogy felismerjék a tehetségeket, és fokozott odafigyeléssel segítsék őket készségeik kibontakoztatásában. Nagy Ildikó Orsolya, a Pannonia Sacra Általános Iskola tanítója, mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakember az egyéni adottságok kifejlesztése és a közösségépítés összefüggéseiről beszélt a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet konferenciáján. Az alábbiakban előadása főbb mondanivalóját emeljük ki.
Tudomásul kell venni, hogy a gyakorlati ismeretek egy része elavul addigra, míg a gyerek felnőve használni tudná azokat. Vagyis az oktatásnak a képességek fejlesztésére nagyobb hangsúlyt kell fektetnie, mert a ma diákja később ezekre támaszkodva magára a változásra tud majd reagálni. Sokszor egyoldalú az iskola értékelése, mert csak az intellektualitásra figyel, holott a személyiségnek ez csak az egyik része.

A fernezelyi templom hittantermében május 23-án egy klubdélután erejéig ismét találkozhattak a nagybányai hálósok. Az előadó ezúttal Frasin Krisztina referens volt, aki Szociális nehézségek napjainkban címmel tartott előadást. Az összegyűlt társaság tagjai érdeklődve hallgatták, mit is jelent napjainkban a karitász szervezetének missziója.

Az őskeresztény egyházközségek életét – Jézus Krisztus példáját követve – teljesen átszőtte az elesettek megsegítése. Így van ez napjainkban is, mondta az előadó, hiszen az egyház ma is feladatának tekinti a szükséget szenvedő személyek támogatását keresztény szellemben, nemzeti, vallási, faji, nemi vagy politikai megkülönböztetés nélkül, figyelembe véve a katolikus keresztény elveket.

Így nógatja egy ingerült anyuka szégyenlősködve öltöző gyermekét az uszodában. Nem csoda: az idő sürget, a május dübörög, nincs idő faxnikra, egy alig hatéves pedig ne találja ki egyik pillanatról a másikra, hogy márpedig neki most már intimitásra van szüksége.

Útra bocsátó évek a piliscsabai Szent László Óvodában

Óvoda – a többségünkben emlékek özöne tolul fel, ha meghalljuk ezt a szót. Soha nem egynemű emlékeké, hiszen talán életünkben először ekkor kerültünk nagyobb közösségbe, mutattuk meg magunkat a világnak. Ekkor tudtuk meg, félénkek vagy inkább merészek, magunknak valók vagy barátkozósak, hangadók vagy inkább igazodók vagyunk. És ekkor dőlt el az is, mit gondoljunk azokról a felnőttekről, akikre a szüleink rábíztak. Hogy bízhatunk-e bennük, hogy szeretnek-e igazán.

– Lagziban ültünk, teljesen váratlanul ért a dolog – meséli Móczár Ferencné (Elvira néni), a piliscsabai Szent László Óvoda vezetője. – A zenekar trombitása a mikrofonhoz lépett, és így szólt: „Ezt a számot az óvó nénimnek küldöm, aki annak idején megtanított a zene szeretetére. Fontos szerepe volt abban, hogy zenész lettem. Köszönöm.” Attól a pillanattól kezdve, hogy az első szó elhangzott, addig, hogy megértettem: rólam van szó, és észrevettem, hogy mindenki engem néz, nem telt el másfél perc, de mire játszani kezdett a zenekar, már potyogtak a könnyeim. Gondoljon bele! Annyi év után még emlékezett rám az a fiatalember, sőt fontosnak tartotta, hogy ünnepélyesen köszönetet mondjon nekem! Tizenöt éve is lehetett már annak, hogy utoljára láttam, akkor még piciny gyermekként. Az idő múlására gyakran gondolunk kissé bánatosan, de az ilyen alkalmak mindig ráébresztenek arra, hogy gazdagíthatnak is rajtunk az évek. Egy pedagógus számára talán nincs is megtisztelőbb, mint az, ha úgy érezheti, hogy egy keveset ő maga is tett e gazdagodás, növekedés érdekében.

Ne ijedjünk meg, ha szülőként néha – vagy gyakran – úgy érezzük, követünk el hibákat a gyermekneveléssel kapcsolatban (is). Az a fontos, hogy felismerjük a hibánkat, és tudjunk bocsánatot kérni. Ne féljünk ettől a helyzettől! Nem általában kell jó szülőknek lennünk, hanem a konkrét élethelyzetekben fontos jól vizsgáznunk. Most egy friss élményünket meséljük el, amelyben, úgy tűnik, jól vizsgáztunk.

Ági lányunk – ahogy egy korábbi alkalommal már írtunk róla – szakács és cukrász lesz. Most végez éppen, de – anélkül, hogy hirdette volna szolgáltatásait – sokan kértek már tőle különböző alkalmakra tortát és süteményeket. Így történt ez most is. Egy jó ismerős a munkatársaitól való búcsúzásához rendelt tőle édes és sós aprósüteményt, nagyjából tizenöt főre. Ági aprólékosan megtervezte a teendőket, és el is készültek a finomságok, amelyek ráadásul nagyon dekoratívak is voltak. Mielőtt a csomagolásra került volna a sor, elment itthonról, és a sütemények a tálcákon a konyhában maradtak. Ebből alakult ki aztán egy nehéz helyzet.

A későn hazatérő férj ráordít várakozó feleségére:

– Rád sohasem lehet számítani!
– Miért mondod ezt nekem?
– Mert nem voltál mellettem, amikor bedöglött az autónk.
– Hiszen egyedül indultál útnak…
– Van nekem elég bajom, és még vitatkozol is velem! – azzal kirohan, dühösen becsapja az ajtót.

Ez a rövid kis párbeszéd lehetne egy kabaréjelenet része is, de a hangszerelése inkább drámára utal. A feleség aggodalmára vádaskodás a válasz, a terepet a férj támadása, majd kivonulása uralja.