Írás

Először csak próbáltunk más szemmel nézni az ablakból az utcára, aztán meglátni a mindennaposban az érdekeset. Hogyan lehet megörökíteni egy pillanat örömét, hogy nem írunk le érzéseket? Tanultunk bízni az olvasóban, hogy megérti a kevesebb szöveget is, ha az pontosan tudósít: SMS-ben írtuk meg egy kapcsolat történetét úgy, hogy csak az egyik fél írhatott. És lám, így is összeállt az eseménysor! Aztán hallgatózni kellett utcán, villamoson, buszon, otthon, és ahol lehetett. A hallott párbeszédekből állítottunk össze először csak dialógusos szövegeket, később történeteket. Majd Varga Mátyás Hallásgyakorlatok című kötetének egy-egy beszélgetését meghallgatva alkottunk önálló műveket. Tanultunk karaktereket teremteni, találkoztatni a szereplőket, megkülönböztetni az írót az elbeszélőtől. És persze teret kapott mindeközben a szabad fantázia is.


Az utolsó alkalmat egy kávéházban tartottuk, ahol értékeltük az évet, és a gyerekek fölolvasták írásaikat. Szép volt hallani, ahogy a kis írópalánták maguk fogalmazták meg, mennyit fejlődtek az évben. Írásaikban pedig így vallottak: „Az írás tükör. Legtöbbször csak ezt használva jön rá az ember, mennyire nem ismeri önmagát. Elcsodálkozik tükörképén, amelyek csak papírra vetett szavak. De mégis többet érnek a látszatnál. Mert ha csak a külső alapján becsülöd magadat, az igazi csodát nem látod meg. A kincs még elásva, lelakatolva van a felszín alatt. De kezedben az ásó és a kulcs. Rajtad áll, mikor nyúlsz a mélybe, és nyitod ki.”

Egy másik kislány az írást a titkos ajtó mögötti világ feltárulásaként jellemezte, ahol „a varázslatos tájak, hullámzó tengerek, békés völgyek, dühöngő vulkánok mind az ajtó mögött várakoznak, hátha ők lesznek a történet főszereplői, legfontosabb részei. S amikor az író egymáshoz illeszti az elemeket, az ajtó kitárul…”

Mi más is lehetne az év végi fáradtság hullámai közt vergődő tanárnak a legnagyobb ajándék, ha nem annak az élménye, hogy a gyerekek ebben az évben felfedeztek valamit az írás titkából.