A szinódusi javaslatok

A háromhetes tanácskozás utolsó napjaiban a szinódusi atyák összeállították a maguk zárójavaslatait. A listát nem tették közzé – tiszteletben tartva a Szentatya szabadságát, mit használ fel közülük majd apostoli buzdításában, amely az enciklikákhoz hasonló tanító írás.

A hét szentjei és ünnepei

Nagy Szent Leó pápa és egyháztanító (November 10.)- Nehéz történelmi korban volt Róma püspöke. Alkalmasságát különböző feladatok alkalmával már bizonyította. Így a keleti egyházzal való egységért sokat fáradozott. 440 szeptemberében lett Róma püspöke. Híres dogmatikus levelében fejtette ki az Eutychész nevéhez fűződő eretnekség tévedéseit, bizonyítva, hogy Krisztusban össze nem keveredett isteni és emberi természet van.

Az Olvasó írja

A bizalmi válság – A bizalmi válság akkor kezdődött az emberek életében, amikor ősszüleink elveszítették Istenbe vetett bizalmukat, és más értékrend szerint akartak boldogulni.

Új áldásformák

Francis Arinze bíboros az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusa nyilatkozatban számolt be arról, hogy XVI. Benedek pápa három új formulát hagyott jóvá a Missale Romanumban a hívek elbocsátására.

Meggyilkoltak két jezsuitát Moszkvában

Az Orosz Katolikus Püspöki Konferencia titkársága adta hírül, hogy október 28-án, este kilenc óra tájban Moszkvában, a Jézus Társasága tulajdonában lévő belvárosi lakásban holtan találtak két jezsuita atyát, Otto Messmer tartományfőnököt és Victor Betancourt-t.

Az Olvasó írja

Mint a világítótorony… – Nem vagyok újságíró, sem riporter, csak egy a több ezer zarándok közül, Madarasról, Bács-Kiskunból. Nem mindennapi eseményben volt részünk október 13-án a déli határmenti község, Hercegszántó határában. Különleges területen, még különlegesebb Szűzanya-szobrot áldott meg Bábel Balázs érsek a XXI. század emberének. (A szobor állításáról az Új Ember is beszámolt októbert 12-i számában – a szerk.)

Ázsia

Fatimai Szűz-templom Kazahsztánban – A fatimai Szűz Mária, a népek anyjának tiszteletére építenek templomot Kazahsztán Karaganda városában, amellyel a keresztényüldözések áldozatainak állítanak emléket, a katolikus hit újjászületését jelezve.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.