A hét szentjei és ünnepei

Az isteni szeretet követe című könyvében: „Ajándékaid között kitüntettél felbecsülhetetlen bizalmas barátságoddal is, különböző módon nyújtva istenséged szeretetének tárházát, azaz isteni Szívedet, amely számomra minden gyönyörűség forrása.” 1301-ben halt meg.

 A Szent Péter- és Pál-bazilikák felszentelése (November 18.)

Már a XII. században megünnepelték a két bazilika IV. században történt felszentelését. VIII. Orbán pápa 1626. november 18-án szentelte fel a romjaiból újjáépített Szent Péter-bazilikát. 1823-ban tűzvész áldozata lett a Szent Pál-bazilika, amelyet több évtizedes munka után építettek újjá. Felszentelését IX. Piusz pápa végezte 1854. december 10-én. A két főapostol tiszteletére szentelt bazilika szentelési évfordulóját közösen ünnepeljük a mai napon.

Árpád-házi Szent Erzsébet (November 19.)

Valószínűleg a sárospataki várban született 1207-ben. Lajos türingiai tartománygróf felesége lett. Három gyermek édesanyja. Férje halála után (1227) a szegénységet választotta, sok megpróbáltatás után 1231-ben halt meg Marburgban. Marburgi Konrád ferences szerzetes, aki lelki vezetője volt, levelében részletesen leírja önmegtagadó és áldozatos életét. Utolsó óráit így örökítette meg: „Halála előtt, amikor meggyóntattam, megkérdeztem tőle, hogy mi történjék megmaradt holmijaival és ágyával. Azt felelte, hogy mindaz, amit még birtokolni látszott, már úgyis régen a szegények tulajdona volt. Arra kért, hogy osszam szét közöttük mindenét, kivéve azt az egyetlen inget, ami rajta volt. Azt akarta ugyanis, hogy abban temessék el. Ezután magához vette az Úr testét, majd estig gyakran emlegette a prédikációkban hallott jó tanításokat. Végül nagy buzgósággal Istennek ajánlotta mindazokat, akik körülvették, majd, mint aki édesen elalszik, kilehelte lelkét.” Halála után négy évvel már szentté avatták.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.