Rövid hírek

Fellépései előtt imádkozik – Plácido Domingo, a hatvannyolc éves spanyol sztár tenor a Frankfurter Allgemeinen Sonntagszeitungban március 15-én megjelent nyilatkozata szerint minden fellépése előtt Szent Cecíliához, a zene védőszentjéhez fohászkodik; de nem a sikerért, hanem azért, hogy meg tudjon felelni az operaszerzők csodálatos zsenijének. (KNA)

„Hétpróbások”

Önkéntes diákmunka Sásdon és környékén – A fiatalok tizenegy helyszínre tervezték március 28-i önkéntes napjukat. A négy-hat fős, főként felső tagozatos és középiskolás diákokból álló csapatok fotókat készítettek településük jelentősebb természeti és épített örökségéről.

Taizéi hírek

Találkozás Francesco testvérrel – A taizéi közösség Magyarországért felelős tagja, Francesco testvér március 16. és 24. között Magyarországon tartózkodott, és közösségeket látogató körútja során március 23-án, hétfőn Székesfehérvárra is ellátogatott.

Az Olvasó írja

Sokakért – azaz mindenkiért – A püspöki konferencia tavaszi tanácskozásáról szóló beszámolóban (Új Ember, március 15.) olvasom, hogy pünkösdtől az átváltoztatás szavai ismét így fognak szólni: „Ez a vér értetek és sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára.”

Jaschkó István halálára

István atya 2006-ban lett kilencvenhat éves – a kínai számítás szerint, akik az éveket a fogamzástól számítják. Gyengülő egészsége tüdőgyulladáshoz vezetett, ezért a múlt év végén kórházba került, de az volt a kívánsága, hogy amint lehet, vigyék haza – a Hua Kuang centrumba. Ott akarta bevárni Isten hívását. Végül visszavitték, aminek nagyon örült. Másnap, március 17-én reggel ott halt meg.

Nagyvilág

Boszniai vandalizmus – A Banja Luka-i székesegyházat és a derventai katolikus templomot érte vandál támadás március 8-ról 9-re virradó éjszaka ismeretlen tettesek részéről.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.