Hírek

Ökumenikus lelkészkörök találkozója – Hogyan építette az egyházat Pál apostol? címmel ötödik alkalommal került sor az Ökumenikus Lelkészkörök Találkozójára Gödöllőn, március 19-én. Az ország különböző részein tevékenykedő lelkészkörök egész napos programján Székely János esztergom-budapesti segédpüspök, biblikus professzor és D. Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök is tartott előadást. A programot csoportos beszélgetés, imádság egészítette ki.

Magyar Kurir

Keresztút a budai Várban

Nagyböjtben a különböző keresztutakon és passiójátékokon végigelmélkedhetjük Krisztus kínszenvedését, azt, hogy mit jelent a mi életünkben Jézus áldozatvállalása. A Regnum Christi Apostoli Mozgalom szervezésében virágvasárnap előtti szombaton, április 4-én, délután 3 órakor lesz a budai Várban az immár hagyományos élő keresztút, amely a Clark Ádám téren kezdődik, majd a déli rondellában, szentmisével ér véget. A rendezvény alatt a húsvéti szentgyónás elvégzésére is lesz lehetőség.

Mácsai

Papi találkozó Lakiteleken

Immár hagyomány, hogy több egyházmegye papjai – Bábel Balázs érsek meghívására – közös továbbképzésen és baráti összejövetelen vesznek részt Lakiteleken. Az idei találkozó előadója Szabó Ferenc jezsuita szerzetes volt, aki személyes emlékekkel színesített előadást tartott a Vatikán vasfüggöny mögött rekedt egyházakért tett fáradozásáról.

Az előadás elején Bábel érsek XIII. Leó pápa történelmi tettére utalt, amikor megnyittatta a kutatók előtt a vatikáni levéltárakat. Sokan aggodalmaskodtak, hogy így kiderülhetnek az egyház hibái, bűnei is. A pápa azt válaszolta: ebből is ki fog majd tűnni, hogy minden emberi gyarlóság ellenére az egyház isteni eredetű. Bábel érsek azt is hozzáfűzte, hogy a tévedhetetlenség a Szentatyára vonatkozik – hit és erkölcs dolgában -, de nem a Szentszék egyházpolitikájára. Szabó Ferenc előadásából kitűnt, mennyit vívódott VI. Pál pápa, míg meghozta a maga számára is fájdalmas döntést az esztergomi érseki szék megüresedetté nyilvánítását, amiben az is közrejátszhatott, hogy nem informálták teljes hűséggel a valós helyzetről. Mert lehettek Mindszenty József bíborosnak akkor már anakronisztikusnak tűnő megállapításai az esztergomi érseki cím viselőjéről (tudniillik hogy ő az ország zászlós ura), de egyházhűségéhez, vértanúságra is kész bátorságához nem fér kétség. Hajthatatlan politikáját a történelem igazolta, semmilyen diktatúrával nem volt hajlandó kompromisszumra lépni, mert az evangélium diplomáciája: „Beszédetek legyen igen-igen, nem-nem” (Mt 5, 37). Ez örök tanúság a keresztényeknek, de főként az egyház vezetőinek.

Bókay László

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .