A hét szentjei, ünnepei

Szigorúbb élet reményében elhagyta a ferenceseket, és remete lett. A tenger feletti sziklás hegyen talált egy barlangot, ahová elvonult és az imádságnak szentelte életét. Rövidesen híre ment az egyszerű remetének, és sokan keresték fel tanácsait kérve. Ezért egy kápolnát épített három „kicsi” cellával, és ezzel vetette meg rendjének, a „legkisebbek” rendjének kezdeteit. Mivel egyre több tanítványa lett, 1452-ben visszatért Paolába, és az érseki engedély elnyerésével megalapította a „Minimi”-ek, a „legkisebbek” rendjét. A tevékeny élet mellett az imádság kapta a legnagyobb hangsúlyt az életükben. A közeli tenger adta halakkal „böjti módon” táplálkoztak, ami a franciák között vitákat váltott ki, de továbbra is megmaradtak szigorú életmódjuk mellett. Több pápa is kapcsolatot tartott fenn a szenttel, sőt, súlyos problémák megoldásában a segítségét is kérték. Franciaországban számos kolostort alapíthatott, és ott is halt meg 1507. április 2-án. 1519-ben már a szentek közé emelte az egyház, a római kalendáriumba 1557-ben vették fel. Ereklyéi Paolában, a csodálatos természeti környezetben lévő kolostor templomában nyugszanak. Nagyon kedvelt zarándokhely Calabriában, bár a hazai utazási irodák mindig elkerülik.

Szent Izidor püspök és egyháztanító (Április 4.)

A spanyol egyház legjelentősebb szentjei közé tartozik. Családjában számos szent található. Apja halála után fivére nevelte. Szülővárosa püspöke lett, de már elődje életében is tevékenyen kivette részét a lelkipásztori munkából. Számos művet írt, különös feladatának tekintette a papság irányítását és nevelését. A mozarab rítusú liturgia egyik jeles képviselője, aki hangoztatta, hogy a mise nem egyetlen kultúra monopóliuma. 636-ban halt meg.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .