Európa

A tanácskozás fő témája a közel-keleti és a dél-ázsiai konfliktusok, illetve az Európai Unió lehetőségei a beavatkozásra volt. Az ülésen jelen volt Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök is. A brüsszeli ülésen nyilatkozatot fogalmaztak meg a június 7-én esedékes európai parlamenti választás fontosságáról. „A katolikus egyház az európai egység tervét kezdettől fogva támogatta és pártolta. Minden kereszténynek nemcsak joga, hanem kötelessége is részt venni ezen a választáson.” A keresztények hozzájárulása ugyanis szükséges ahhoz, hogy „Európa lelkét” újra felfedezzük, az emberi személy alapvető igényeinek megfeleljünk és a közjót szolgáljuk.” Európa 64 éve tartó békés fejlődése és húsz éve bekövetkezett teljessé válása felveti a kérdést: mit várnak ma a keresztények az Európai Parlamenttől? Az emberi élet védelmét fogantatásától a természetes halálig, a férfi és nő által alkotott családok támogatását. A munkavállalók szociális jogainak előmozdítását és egészségüket, biztonságukat, méltóságukat tiszteletben tartó munkafeltételek biztosítását. Etikai értékekre alapozott gazdasági szervezet támogatását a tartós fejlődés érdekében. A fejlődő országokkal való igazságos kapcsolatokat. A társadalom leggyengébbjeivel és legszegényebbjeivel való szolidaritást, beleértve a hátrányos helyzetű, menekült és vándorló embereket. A teremtés megőrzését az éghajlatváltozás elleni harccal és a szerény életstílussal.

Wojtyla pápa boldoggá avatása jövőre?

Lengyel források szerint II. János Pál pápa halálának ötödik évfordulóján, 2010 áprilisában lesz boldoggá avatása. Stanislaw Dziwisz bíboros, krakkói érsek nem tartja lehetetlennek, hogy nem boldoggá avatása fog bekövetkezni, hanem mindjárt szentté avatása.

A németországi pápalátogatás reménye

Robert Zollitsch érsek, a német püspöki konferencia elnöke – a Szentatyánál tett látogatása után – többek között megerősítette: reméli, hogy jövőre sor kerül XVI. Benedek pápa újabb németországi látogatására.

Francia fizikus Templeton-díja

A Templeton-díj idei kitüntetettje a 87 éves francia fizikus és a tudományelmélet tudósa, Bernard d’Espagnat. A Templeton Alapítvány március 16-i közleménye szerint D’Espagnat „filozófus látnok” a fizikusok között. Fizikai kutatásainak középpontjában a kvantumfizika állt. 2002-ben jelent meg A fizikáról és filozófiáról című könyve. A vallási Nobel-díjnak is nevezett Templeton-díjat Sir John Templeton (1912-2008) hívő presbiteriánus alapította azok kitüntetésére, akik munkásságukkal elmélyítik a hit és a tudomány benső kapcsolatát.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .