Afrika

A Caritas 2009-ben Afrikára összpontosítja figyelmét – A nemzetközi jótékonysági szervezet üdvözli az Afrika iránti megnövekedett figyelmet, amelyet XVI. Benedek március 17. és 23. közötti lelkipásztori látogatása, valamint az őszi Afrikával foglalkozó püspöki szinódus váltott ki. A Caritas 22 afrikai országból, valamint Ázsiából, Európából, a Közel-Keletről, Észak-Amerikából és Óceániából érkezett képviselői a kenyai fővárosban, Nairobiban tanácskoztak a múlt héten. Megvitatták azokat a kihívásokat, amelyekkel a szegényeknek és a sebezhető embereknek szembe kell nézniük Afrikában. Különös figyelmet fordítottak a szükséghelyzetekre, a világszintű gazdasági válságra, a klímaváltozásra, valamint az elvándorlásra és a béke építésére.

Az ugandai Cyprian Kizito Lwanga érsek, az afrikai karitász elnöke megállapította: „A Szentatya angolai és kameruni látogatása és a szinódus csodálatos lehetőséget biztosítanak arra, hogy ünnepeljük az egyház tevékenységét a fekete kontinensen. Elgondolkodhatunk azokon a kihívásokon, amelyekkel az embereknek szembe kell nézniük Afrikában, ahol sokak számára a szegénység elfogadhatatlan botrány marad. Nairobiban megvitattuk, hogyan dolgozzunk jobban megfelelve a közös elvárásoknak, megosztva egymással a legjobb gyakorlati tapasztalatokat és információkat, valamint koordinálva a nemzetközi erőfeszítéseket a sebezhető emberek érdekében.”

A szudáni egyház békefelhívása

„A szudáni elnök, Omar al-Bashir elleni elfogatási parancs még nem jelent békét a háború sújtotta országnak. Valódi megbékélésre van szükség” – Rudolf Deng püspök, a szudáni püspöki konferencia elnöke így kommentálta a háborús bűnösként számon tartott és több mint 300 ezer ember halálával vádolt al-Bashir letartóztatását. A főpásztor szerint megoldást csak az őszinteség jelenthet, amely vonatkozik az ország politikusaira és a lázadókra egyaránt, ugyanakkor a nemzetközi szervezetek nagyobb odafigyelése is szükséges. Szudán történelmének nagyon nehéz időszakát éli. A kisebbségek ellen elkövetett visszaélések megszüntetése, illetve a keresztények jogainak védelme alapvető feladat volna. Emberek sokasága szenvedett és szenved ma is etnikai, vallási vagy kulturális hovatartozása miatt.

Három papot öltek meg a közelmúltban

Márciusban Burundiban Revocat Gahimbarét lőtték le, amikor megtámadott szerzetes nővérek segítségére sietett. Ugyancsak rablótámadás áldozata lett a dél-afrikai Johannesburg érsekség papja, Lionel Sham. Februárban dél-afrikai útonálló banditák ölték meg Daniel Matsela Mahula lelkipásztort.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .