Tóth Sándor

Ablakomnál az éjszaka. Asztalomnál egyszerű lámpa tiltja a belépését. Körém telepednek az „éj bölcsei”, jobbára költők, festők, zenészek s lelkiélet-mesterek kertjeikből. Mindegyiknek van benső vonatkoztatása hangokkal, sorokkal, képekkel: Novalisnak, Mörikének, Thurnernek, Kodálynak és még sokaknak.

Tóth Árpádra figyelek, halk mondataira. Az estről, az éjszakáról gyakran írt kora ifjúságától. Megannyi mélyáramlat a sorokban, melyekről ezt jegyezte meg: „a lélek balga fényűzése”. Pedig csak a valóság nehéz érzékelése- elszenvedése mondatta vele hitelesen. Hiszen ő is tudta-vallotta Babits (sírkövére felírt) szavait: Nem az énekes szüli a dalt: / a dal szüli énekesét.

Ambroise Thomas adta rám a kabátot egy fagyos délelőtt, a Mignon szerzője, a lírai hangvételű francia, aki többek közt számos dalremeket is komponált. A rejtélyes opera-címszereplő Goethéhez irányított, aztán a füves kertbe, ahol nyáron fügefa zöldell és többféle délszaki fűszernövény.

A kertben most százszorszépek, fonákjaik halvány rózsaszínűen tündökölnek. Januárban százszorszép? Éppen olyan titokzatos, mint a költő Wilhelm Meisterének alakja, aki Délre vágyott, fagyok barbár tájairól Itália narancsfáihoz.

A természet mikrokozmosza, ahol élek. Kisvilágok – kertek sora, melyeket hegykaréjok kerítenek úgy, hogy mindig van kilátás a túlra, ami nem más, mint kisterek fenti megközelítése. Világunk metszésében ilyen az összetartozás: a lenti és a fenti.

A napokban olvastam Szabó T. Anna legújabb kötetét, amely benső megközelítése a kerített térnek (ez a kötet címe), amely valójában ellentmondás; egyetlen kert is szembehelyezkedik a kerített jelzővel (még ha kerítés övezi is), ha valaki átgondolja: mi a kert, amelyhez természettudomány, költészet, filozófia, teológia, zene tartozik, mint látáshoz a gondolat.

A roppanás is diszkrét erős talpú cipőmtől. Tisztelet, alázat a fehérségnek. S amíg az útsávon baktatok, mérhetetlen nyugalom hívogat a csönd árkaiban rejtőző békességhez.

Lejjebb egyszerű erdészlak. A tájhoz tartozik, régi telek koreográfiájához kopott zsindelytetejével, melyet helyenként fémlemez pótol. Meg-megcibál a „fortélyos félelem”. Túlságosan szokatlan ez a csend? Vagy az égtájak világbizonytalansága nyugtalanít?

Új időszak – akár egyetlen esztendő – lehet teljesség, megszabott határok közt leltára annak, ami a helyünket pontosan kijelöli egy újabb induláskor. Változhat a társadalmi, szociális, kulturális körülmény, pozíció, az emberi benső magatartás, meggyőződés, de nem adhatja át a helyét hullámzó helyzeteknek, öntörvényűségnek, a hivatásban való elmélyülésre nem játszhatnak rá külsődleges hobbik úgy, hogy a hivatás (akár egyetlen közösség is) kárát vallja.