A vén Dunánál

Öböl ladikján alkony evez

Szelíd jószágok kék-éden vizénél
oltanak szomjat – néma sóhajuk
Tetőkön szélsuhogta-hangpatakba
kristályozódik rejtett bánatuk

Tükrös-zöld a partvonal folyója
Elvesző tekintet minden kősoron
Torony toronylik délibáb-szögével
– nem csalóka-lét függvényképpen
Látás a hullám hogyha messze fut


Mi végesség – halhatatlanság

El nem fogy őszök színprocessziója
Merengő felhősánc mámorfák
helyére mesés-valóság udvara
költözik – Kevés tér elég a végtelennek

Egyre csappan a kétséges jelen

Dunai táj remetés domborzatán
mindig az örök nap öltözködik

2014. december