Öböl ladikján alkony evez
Szelíd jószágok kék-éden vizénél
oltanak szomjat – néma sóhajuk
Tetőkön szélsuhogta-hangpatakba
kristályozódik rejtett bánatuk
Tükrös-zöld a partvonal folyója
Elvesző tekintet minden kősoron
Torony toronylik délibáb-szögével
– nem csalóka-lét függvényképpen
Látás a hullám hogyha messze fut
Mi végesség – halhatatlanság
El nem fogy őszök színprocessziója
Merengő felhősánc mámorfák
helyére mesés-valóság udvara
költözik – Kevés tér elég a végtelennek
Egyre csappan a kétséges jelen
Dunai táj remetés domborzatán
mindig az örök nap öltözködik
2014. december
