Aranykor

A Balassi Intézet Aranykor címmel rendezett tavaly jubileumi kiállítást Szőnyi István születésének százhuszadik évfordulójára. Munkásságából főleg a Zebegényben és a lányánál tett római utazások idején készített képeit láthatjuk. A tárlaton sokféle tárgy, levél, korabeli fotó teszi még érdekesebbé, változatosabbá Szőnyiről kialakított képünket.

Egyedülállóan szép alkotás az Anyaság című olajfestmény, amely egyszerűen, mégis a lényeget megragadóan ábrázolja a festő feleségét és két gyermekét, 1928-ban. Csak egy szerető anya óvhatja ilyen féltőn a fiát a külvilág „zajától”, mindenféle veszedelemtől. Két karjának mozdulata erőt sugároz, biztonságot ad. A kislány, Zsuzsa finoman, odaadóan hajol anyjához. A kép bal oldalán petróleumlámpa pislákol: a zebegényi házban akkoriban még nem volt villany.


Magyarország legnagyobb folyója Szőnyi visszatérő motívumai közé tartozott. A Dunai táj című képen a mesés tájban egyszerű, földszintes, nyeregtetős parasztházak húzódnak meg a mindent átható napsütésben. Szőnyi korántsem csak olajjal festett, előszeretettel használta a maga keverte temperát is. Képeit rengeteg természet előtt készített vázlat, tanulmány előzte meg. Remekül bánt az ecsettel, szénnel, tollal is. A zebegényi délelőttöket a Duna-parton töltötte a kiállításon is látható, összecsukható kisszékkel és a festékeit tartó hordozható ládikával. Zsuzsa lánya szerint hunyorgó tekintettel kereste a motívumot, modelljei a családtagokon kívül legtöbbször a falusiak voltak. „Délután apám a konyha fölé épített, a padlással egy szinten lévő, üvegezett tetejű kis műtermében dolgozott a nagyobb olaj- vagy temperaképeken. Ilyenkor öcsémmel nem zavarhattuk, pedig minden vágyunk az volt, hogy beszabaduljunk ebbe a kincsestárba. Kívülről is vonzott a finom festék és terpentin illata, belülről meg csodálatos tárgyak sorakoztak a fapolcokon. Kis üvegekben színes porok, pici szőrpamacstól kezdve óriás pemzlikké kövéredő ecsetek csokra cserépkorsókban. És egy minden ízületében mozgatható fababa! De a rézkarcnyomó gép nagy kerekét is jó lett volna megforgatni. Ne nyúlj hozzá! – hangzott az atyai intelem. Az állványon meg egy éppen készülő festmény, amihez skiccek, akvarellek, rajzok szolgáltak alapul” – emlékszik apja zebegényi műtermére.

Szőnyi hatása a kortársakra nagyon jelentős volt. Amikor a Magyar Nemzeti Galériában megrendezett 1963-as emlékkiállításon Barcsay Jenő meglátta Szőnyi 1921- es önarcképét, ezt mondta: „Mind ebből a képből jöttünk ki. Akkor mindannyian így akartunk festeni.” Az 1990-es években Szász Endre szintén elismerően nyilatkozott egykori tanáráról.

A Zebegényben élő festő családi életét komolyan befolyásolta, hogy lánya és férje, Triznya Mátyás 1949 februárjában disszidált Olaszországba. Rómában telepedtek le, ott találtak egzisztenciát és barátokat is. Ez persze azzal járt, hogy beláthatatlan ideig nem térhettek vissza hazájukba. Az otthon maradt szülőkkel hosszú évekig csak levelezés útján tudták tartani a kapcsolatot. A Szőnyi házaspár először 1957-ben kapott útlevelet. Szőnyi Zsuzsa ezt írja Triznya kocsma című könyvében: „Már kezdtünk beletörődni abba, hogy soha nem látjuk viszont szüleinket (…) aztán 1957 őszén – csodák csodája – két hónapra mégiscsak engedélyezték a római utazást. Nem is hittük el mindaddig, amíg a Termini pályaudvaron meg nem láttuk apám magas alakját a kinyíló vonatajtóban. Köszönés helyett csak ennyit mondott: »Gyerekek, mi a pokolból jövünk!« Sápadt, szürke arcára a ráncokat az elmúlt keserű tíz év nyomorúsága véste rá. De alaptermészete nem változott: a belső derű, ami felcsillant szemében segített megőriznie »platinagerinc« jellemét, amelyről még a náci időkben vált híressé. A római sétákat szüleim nem újdonságként fogadták, hanem a régi emlékeik felelevenítésére szolgáltak.” A Szőnyi család első római tartózkodása idején nem születtek igazán jelentős képek, nem úgy, mint 1957-ben, 1958-ban és 1959-ben. A két házaspár egy kis Fiat 500-assal kirándult Rómában és környékén. Ezt remekül dokumentálva nyomon követhetjük a kiállításon. Fiumicinóban készült tüneményes, kisebb méretű gouache-képekben és akvarellekben is gyönyörködhet a látogató. A mester terve az volt, hogy ezekből nagyobb méretű vásznakat fest majd, és kiállítást rendez belőlük. De ebből már nem lett semmi: 1960. augusztus 30-án elhunyt Zebegényben.

(A kiállítás 2015. február 1-jéig tekinthető meg.)

Fotó: Mészáros Ákos