Szikora Réka

Tavaszi beszélgetés Schell Judittal

Kellemesen búgó hangon beszél, versel, énekel és táncol – azaz játszik színpadi életeiben és az élet színpadán Schell Judit, a Thália Színház Jászai Mari-díjas színésznője, három gyermek édesanyja. A gyerekekkel és a szerepekkel való játék jól megférnek egymás mellett az életében, de ideje nagy részét gyerekeivel tölti. A színpadon a komolyabb szerepek mellett most musicalben is szerepel, amivel régi vágya teljesült: könnyed, mégis igényes szórakoztatásban vehet részt. Chicagóról, Debrecenről, Párizsról, Csehovról és a színjátszás gyógyító erejéről beszélgettünk.

Beszélgetés Kubik Annával

Fakeretes fésülködőtükröm egyszer Kubik Annánál felejtettem. Amolyan neszesszerbe való, kerek kis darab volt, melyet a színésznő egy Krúdy-vacsora közreműködőjeként kért kölcsön az előadás előtt. A kulináris és irodalmi élmény végeztével Kubik Anna elment, kis tükröm pedig vele maradt. Pár nappal később aztán visszajutott hozzám a tükör, melyet a mai napig őrzök. Ahogy azt a tükrözést is, ahogyan Kubik Anna visszaragyogja a színpadról a különböző korú és karakterű nőalakokat – csak a legnagyobbak közül említsük meg Tündét, Rékát, Melindát, Baradlaynét, vagy legutóbb a Csokonai Színházban a Régimódi történet Rickl Mária nagyasszonyát.

– Rickl Mária megformálásáért bárhová elmentem volna, annak ellenére, hogy katolikus dunántúliként eleinte ismeretlen, új világ volt a kálvinista Róma. Kihívás volt az is, hogy Szabó Magdát, szereplőit, minden sorát és utalását szinte mindenki jól ismeri Debrecenben. Aztán meg kellett küzdenem a „nagy elődökkel” – Sulyok Mária alakításától kellett például függetlenednem, és a magam személyére formálnom a szerepet. A próbák során döbbentem rá arra is, hogy Rickl Máriának igenis vannak érzelmei: sír, amikor lebénul a férje, vagy meghatódik az unokája költeményén – azaz van benne fogékonyság a jóra, szépre, de olyan életeseményeken megy keresztül, amelyek megkeményítik. Az asszony zártnak tűnő, zord jelleme ellenére azt gondolom, hogy az egész darab a szeretetről szól. Rickl Mária nem ment volna feleségül egy Jablonczayhoz, ha nem szeret bele egykor a poétalelkű férfiba. Kényszerűen kezébe kell vennie a saját és környezete sorsát – ami nem idegen a női léttől –, és hűségesen, méltósággal végigvinni a történetét. Minden ízében nagyon nagy öröm számomra fölfesteni őt a színpadra.

Beszélgetés Majorosi Mariannával, a Csík zenekar énekesnőjével

Kalotaszegi, kiskunhalasi vagy Lovasi – jól megférnek egymás mellett a Csík zenekar és Majorosi Marianna repertoárjában. Az autentikus magyar népzenei kincs és a hazai könnyűzene ötvözése nagy népszerűségnek örvend, de mi kell ahhoz, hogy mindez ne múló divat legyen csupán? „Kitartás, hűség és elköteleződés mindenhez kell. Csak úgy válik valaki a fiatalság példaképévé, ideáljává, ha szüntelenül a hivatásának él, és képes a megújulásra is” – mondja a Kossuth-díjas énekesnő és táncos, három fiú édesanyja. A zene és a tánc szeretetéről és szétválaszthatatlanságáról, a népzene és a könnyűzene kapcsolatáról, az alkotó mindennapokról és a természetes művészi létről beszélgettünk.

– A tánc és a zene szeretete gyerekkoromban kezdődött. Többek között a nagymamámnak köszönhetően, aki nagyon sokat és szívből énekelt, kilencéves koromban pedig édesanyámék írattak be táncolni egészségügyi okokból – amolyan sokat mozgó, keveset evő kislány voltam. A táncművészet pedig annyira magával ragadott és lekötött, hogy nem is merült fel bennem vágy más tevékenység iránt. Például ha osztálykirándulás volt, amely ütközött a táncegyüttes programjával, én biztosan a táncot választottam. A tanulás után ez volt a fő elfoglaltságom. A tánc és az ének a mai napig egymástól szétválaszthatatlanul kísérik az életem.

Moór Marianna rendkívüli és hagyományos női szerepekről

A Magyar Színház művészbejáróján besétálva azon gondolkodtam, vajon kivel fogok most találkozni. Melyik arcát mutatja majd? A természetes, odaadó nőt, a fiatal egyetemistát, a megkeményedett parasztasszonyt, vagy esetleg Berta mama fog köszönteni? A társalgóba érve Moór Marianna Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő fogadott, teljes valójában, szerepeit gondosan őrizve a szívében. Kérdésemre, hogy melyik nőalak került hozzá a legközelebb – majd hat évtizedes színészi pályája alatt –, azt válaszolta, minden szerep ugyanolyan vállalás a komédiás számára. Nekünk, nézőknek az a feladatunk, hogy megtaláljuk az előadásban a katarzist, a műben a személyre szóló üzenetet, a szerepek mögött a rejtőző művészt, azaz a másik embert. Először egyik első szerepéről, Böbéről kérdeztem…

– Gaál Pista és Sára Sándor közös munkájának, gondolkodásának eredménye a Sodrásban című film. Amikor az ember nyakig benne van a munkában, nem tudja, hogy épp „filmtörténelmet vagy tananyagot” ír, teszi a dolgát lelkiismerettel. Főiskolai osztálytársaimmal játszottuk együtt, inkább így, utólag vagyok boldog, hogy részt vehettem benne.

Beszélgetés Sebő Ferenccel

Őszi éjjel izzik a galagonya, színesednek a fák, deresedik a csipkebogyó, és bejárja a településeket az égetett lomb szaga. Ilyenkor jólesik az embernek akár a meleg kályha mellé bújva versekbe, történetekbe, zenékbe, megtartó hagyományba merülni. Egyik kiváló mesterünk ehhez az építészmérnök, dalszerző, előadóművész, népzenekutató Sebő Ferenc, aki mint mondja – nem ideológiai céllal, hanem élményeket keresve fordult az énekelt vers, a népzene, a hagyományos kultúra átörökítése, megmunkálása felé. A táncház-mozgalom vezéregyénisége, a Hagyományok Háza megalapítója, a Zeneakadémia címzetes tanára hogy működésének csak a legismertebb területeit említsük hatvanhatodik életévében sem rest cselekedni, sőt élvezettel munkálkodik a világ dolgain. Manapság ritkaság ennyi mindent jól szeretni és jól csinálni. Egyik utolsó polihisztorunk?

– Ha az ember „rálát a dolgokra”, csak részletkérdés, hogy melyik oldalról közelíti meg őket. Bár negyvenes éveimben az építészek számára inkább zenész voltam, a zenész körökben pedig egy kicsit mindig építész, ma sem gondolom úgy, hogy ne lenne elég tennivaló, a teendőhöz kellő erő és kedv. Az eszköz azonban sosem feledtetheti a célt, így meg kell keresnünk azokat a pontokat, ahol eszköz és cél találkozik. A költészetnek például volt olyan korszaka, amelyben pont ugyanúgy működött, mint a népdal. Tudományos tény, hogy a népdal sokszor szövegében és dallamában egyaránt a XVI. századi költészet továbbélése. Óriási autentikus hagyomány halmozódott fel a XVI. század úgynevezett historikus popzenéjében.