A hét szentje
A nagy változások mindig nagy személyiségeket kívánnak. Ezekben a hetekben sokszor emlékezünk az ötven éve kezdődött II. vatikáni zsinat kiemelkedő alakjaira, de hasonlóan fontos események történtek az egyházban a trienti zsinat után, a katolikus reformáció idején is. Borromeo Károly meghatározó alakja volt e változásoknak, nemcsak a milánói érsekségben, de közvetve az egész egyházban.
Pályája meglehetősen szokatlanul indult: azelőtt nevezték ki bíboros államtitkárrá, a milánói érsekség adminisztrátorává, illetve a németalföldi és svájci katolikus kantonok, valamint a szerzetesrendek protektorává, hogy pappá szentelték volna. Tisztségeinek megtartása mellett, pápai engedéllyel meg is nősülhetett volna, amikor ő lett a milánói hercegség egyik legfontosabb arisztokrata családjának örököse, ám Károly éppen akkoriban építette ki Istennel való mély kapcsolatát. Felszámolta fényűző udvarát, aszketikus életet kezdett a jezsuiták lelki vezetése alatt, és befejezte teológiai tanulmányait. 1563 júliusában pappá, öt hónap múlva pedig püspökké szentelték.