Schmidt Egon

Budai Tibor grafikusművész barátommal évek óta minden tavasszal fölkeressük a martonvásári arborétumot, ahol Tibor fest, én pedig körbejárok, és a madarakat figyelem.

Úgy léptem be a Margitszigetre április 20-án reggel, hogy egy gyönyörű fülemülekoncertet fogok hallani. A korábbi években rendszeresen hét-nyolc hím csattogott a bokrok között, gyönyörűség volt hallgatni őket.

Amikor április 2-án a metró felől fölmentem a lépcsőn a Népliget felé, kedves és egyben megható látvány fogadott. Egy magasba nyúló fémoszlop tövében valami keskeny repedésbe kapaszkodva egy sokak által megvetően csak gyomként említett növényke csokornyi sárga virágot tárt az arra járók felé.

Kórházi kezelés után lábadozva a Duna-parton jártam, a Szabadság és a Petőfi híd között. Ami nyomban feltűnt: nyoma veszett a sirályoknak.

A tavasz a költések ideje; a madarak fészket építenek, tojásokat raknak, fiókákat nevelnek.

Andris fiammal és feleségével, Icával február 17-én reggel Apaj­pusztára indultunk. A kirándulásunk ködös időben kezdődött. A városban még csak foszlányok úsztak, de a Kiskunságban már olyan sűrű volt a köd, hogy legfeljebb százméternyire lehetett ellátni.

Jánossy László barátom február 10-én este felhívott, és elmesélte: a Feneketlen-tónál barátkákat hallott. Két hím és két tojó bujkált a bokorban, az előbbiek halkan énekeltek. 

A január végén és február elején érkezett enyhe levegő a tavasz csalóka ígéretét lopta a madarak szívébe. Február 1-jén kora reggel a Csarnok téren hangosan flótázott egy áttelelt fekete rigó, másnap a még nagy hófoltokkal tarkállt Farkasréti temetőben kétfelől is hallottam a széncinegék kedves „nyitni-kék”-jét. Ha aztán újra visszatér a tél, fagyos szél érkezik észak felől, és hóvihar söpör végig a határon, újra elhallgatnak, és várják, hogy megérkezzen az igazi tavasz.