Csupán egyetlen fülemüle

A befelé vezető út bal oldalán erdei pinty ismételgette a madarászok által esőhangnak (a szó a német regenruf átvétele) nevezett jelet. Szabályos időközönként, kitartóan ismételgette; ahogy távolodtam, még jó darabig hallottam. Az első bokroknál ért az első csalódás. Ebben a bokorcsoportban mindig énekelt egy fülemüle, de most, bár ott álldogáltam egy ideig, csak egy széncinegét hallottam. Nagyon hiányzott a múlt évben tönkrement fülemülesípom; hívóhangot utánzó hangjára a hímek nyomban válaszoltak. De április közepe után, meleg, napsütéses, szélcsendes időben síp nélkül is meg kellett volna szólalniuk.
Az út mellett dolmányos varjak sétáltak. Hárman közülük egy hulladékkal teli zsákot borogattak, és erős csőrükkel már jókora lyukat sikerült készíteniük. Látszott rajtuk, hogy nem először csinálják: egyenként húzkodták ki a papír- és egyéb szemétdarabkákat, de amíg néztem őket, ennivalót, amit kerestek, nem találtak. Kissé odébb még három dolmányos varjút láttam. Szeretem a madarakat, őket is, de azért nem bánnám, ha kevesebben lennének. Nagy fészekrablók, erről örvös galambok és fekete rigók mesélhetnének.
Ezúttal csattogott egy erdei pinty, a másik oldalon barátka énekelt a bokrok között. Búgtak az örvös galambok, ketten a fák alatt sétáltak. A kis állatkert felől kakas kukorékolt, majd két csóka érkezett hangos „csjek” hangokkal. Otthonosan szálltak le a barom­fiak közé, és kutattak élelem után.
Fülemüléket továbbra sem hallottam, és valahogy úgy tűnt nekem, hogy kevesebb a bokor, mint korábban, pedig a fülemüléknek sűrű bokrosokra van szükségük a fészkeléshez. Szokás szerint megnéztem azt a gyönyörű, hatalmas platánfát, amelyet mindig megcsodálok. Levelei, a többi platánhoz hasonlóan, még nem nyíltak ki teljesen, míg más fafajták, például a vadgesztenyék már gyönyörű zöld színben pompáztak. Két fakopáncs kergette egymást az ágak között. Később egy másik harkály, a zöld küllő hangos kiáltását hallottam.
A kis dísztavak előtti tarka virágszőnyeg felett citromlepke repült, később, már a tóparton, sütkérező nappali pávaszemet láttam. Leültem egy padra, és a vízen úszó tőkésréce-párt néztem, amikor végre megszólalt a fülemüle. Ez is egy olyan hely, sűrű bokrokkal, ahol rendszeresen hallottam egy hímet az elmúlt évben, talán ugyanezt a madarat. Csattogott egy ideig, aztán elhallgatott, és sajnos nem is szólalt meg többé. Az egyik kacsa, egy tojó, a kis csatornában úszott a másik tó felé, közben rövid, hápogó hangokat hallatott. Fekete rigó kezdett énekelni, egy széncinege leszállt az útra, de azon nyomban vissza is röppent az ágak közé. Amikor visszafelé jöttem, egy hölgy állt a parton, és a kacsát etette; talán azt a tojót, amelyik az imént úszott át ebbe a tóba. A madár nagyon magabiztos volt, először a vízben kapkodta a kenyérdarabkákat, majd kijött a partra, ahol a hölgy kézből etette. A feléje nyújtott falatot csak úgy érhette el, ha mindig felugrott érte. Látszott rajta, hogy nem először csinálja. Kicsit följebb egy gácsér várakozott. Nem mert közelebb menni, de amikor néhány kenyérdarabka feléje repült, boldogan felkapta. Újra leültem a padra, és vártam, hátha megszólal a fülemüle, de sajnos hallgatott. Helyette egy barátka énekelt, érdekes módon csak csicsergő, úgynevezett bokorénekét hallatta, a csengő befejezés, amit a német überschlagnak nevez, elmaradt. Éppen felálltam a padról, amikor két tőkés réce, mintha csak az égből pottyant volna, megérkezett a Duna felől. Leereszkedtek a vízre, és nyomban csatlakoztak ott úszó társaikhoz.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..